A hála édes hatása

A hálás emberek elfordulnak a savanyú, sós és keserű ízektől, tehát jogos a következtetés, miszerint a köszönetet kiváltó kedvesség hizlalhat – állítják a szakemberek. A hála nyomán úgy érezhetjük, hogy megérdemeljük az édességet, ezért vágyódunk ilyen ételek után. A hála miatti édességvágy azoknál volt a legkiemelkedőbb, akik erősen kötődtek másokhoz.

A hála édes hatásaA tanulmány a Journal of Consumer Psychology című szakfolyóiratban jelent meg, és a University of Washington Foster School of Business munkatársai készítették.

„A hálának édes mellékhatása van. Bizonyítékot találtunk arra, hogy a segítőkészség, tehát az édes cselekedet kiváltotta hála növeli az édesség iránti vágyat” – fogalmazott Ann Schlosser, aki arra volt kíváncsi, hogy az alapízekre használt metaforák valóban megállják-e a helyüket. Noha több olyan íz is létezik, amihez negatív érzet társul – a sós, a savanyú vagy a keserű –, az édes mindig pozitív cselekvést takar, amelyben benne van a kedvesség.

Az összefüggés felmérésére Schlosser és csapata kísérletsorozatot végzett, aminek során bizonyos érzéseket váltottak ki az emberekből, akik utána ételek közül választottak. Érdekes módon korrelációt lehetett megfigyelni a hálaérzet és az édességre irányuló vágy között, míg a többi alapíz preferenciájával fordítottan volt arányos.

„A hála nyomán úgy érezhetjük, hogy megérdemeljük az édességet, ezért vágyódunk ilyen ételek után” – magyarázta a szakember. A büszkeség például nem járt ilyen hatással, tehát nem minősül „édes” érzésnek.

A hála miatti édességvágy viszont azoknál volt a legkiemelkedőbb, akik erősen kötődtek másokhoz.