Ezért kerestem meg dr. Somogyiné dr. Ezer Évát, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház onkológusát. A doktornőtől sok fontos dolgot tudtam meg, amit feltétlenül szükségesnek láttam az olvasókkal megosztani, a korrekt tájékoztatás céljából. Lássuk azonban először az eredeti amerikai cikket!

Nehéz elképzelni, hogy a kemoterápiás gyógyszerek sokkal károsabbak, mint hinnénk. Kutatók (Mark Noble és munkatársai a New York-i Rochester Egyetemen) mindenesetre arra a következtetésre jutottak, hogy ezek a gyógyszerek megtámadják az agysejteket, és komoly károkat okoznak a központi idegrendszerben.

A kemoterápiás szerek átjutnak a vér-agy gáton

A Journal of the American Medical Association című tekintélyes orvosi szaklap cikkében emlékeztet rá: betegek évek óta tapasztalták, hogy a rákellenes kezelés elkezdése után hamarosan sokkal feledékenyebbé váltak és csökkent a koncentrációs képességük. Az orvosok azonban tagadták, hogy bármilyen kapcsolat volna a terápia és a feledékenység között, és úgy gondolták, hogy a gyógyszerek nem juthatnak át a vér-agy gáton, vagyis nem kerülhetnek be az agyba.

A kutatók viszont azt állapították meg, hogy igenis átjutottak. A „kemoterapizált agy” – ahogy a kételkedő orvosok nevezik –, nagyon is valós probléma. Érdekes, hogy bár a betegeiknek nem mondták el, néhány orvos csendben dokumentálta az eseteket. A szakértők most attól tartanak, hogy a kemoterápia veszélyesebb az agysejtekre, mint magukra a rákos sejtekre.

Egy magyar onkológus így látja

Tény, hogy az amerikai cikk általánosságban beszél a kemoterápiáról, és annak negatív hatásait hangsúlyozza. Dr. Ezer Éva nem is tagadja ezeket, függetlenül attól, hogy munkája során közvetlenül nem találkozott a fent említett agykárosodással. Ennek egyik oka lehet, hogy az általa kezelt tüdődaganatos betegeknél ezt a tényt vagy elnyomják más mellékhatások, vagy a beteg sajnos nem éri meg annak kialakulását. A másik ok az lehet, hogy ezt a mellékhatást nem tudják olyan egyszerűen lemérni, mint például a vese vagy a szív működésének romlását. A megkérdezett orvos ugyanakkor hozzátette, hogy a kognitív funkciók romlásában nagyon sok tényező szerepet játszhat, pl. a betegség miatti szorongás vagy a megváltozott szociális helyzet stb.

Dr. Ezer egy esetben viszont hallott/olvasott a fenti állításhoz hasonló tényről: daganatos gyermekeknél figyelték meg, hogy közülük azok, akik fiatalabb korukban kemoterápiás kezelésen estek át, rosszabb iskolai teljesítményt produkáltak, mint egészséges társaik.

Ettől függetlenül nem szabad megfeledkezni arról a tényről, hogy bizonyos esetekben a betegnek ez (vagyis a kemoterápia) az egyetlen esélye a túlélésre, illetve életének meghosszabbítására.

Az életet meghosszabbító és a gyógyulást ígérő kezelés

Jómagam laikusként most tudtam meg, hogy a kemoterápiás kezelésnek két nagy csoportját különböztetjük meg:

1. A palliatív kezelés. Ezeknek a betegeknek semmi esélyük a gyógyulásra, de a kemoterápiával a betegség átmeneti időre stabilizálható, a beteg élete meghosszabbítható. Például egy áttétes tüdődaganatos beteg várható átlagos túlélése kezelés nélkül 4 hónap, a kezeléssel viszont háromszor ennyi.

2. Az adjuváns kemoterápia. Erről akkor beszélünk, ha a daganatot műtéttel eltávolították, és „csak” a feltételezett „elkószált”, a szervezetben maradt daganatsejteket kell elpusztítani. Ezzel a kezeléssel az orvos teljes gyógyulást tud ígérni a betegnek.

Vannak még olyan kemoterápiák – például heredaganat, gyerekkori daganat vagy vérképzőszervi daganat esetében –, ahol a kezeléssel szintén teljes gyógyulás várható, de számolni kell a kemoterápia késői mellékhatásaival (szívkárosodás, vese- és halláskárosodás, a perifériás idegek károsodása, tüdőkárosodás, második daganatot okozó hatás – kb. 10 év után jelenik meg).

Elengedhetetlen a beteg korrekt tájékoztatása

Dr. Somogyiné Dr. Ezer Éva nagyon fontosnak tartja az onkológusokra háruló korrekt betegtájékoztatást a kezelés várható eredményeiről és annak mellékhatásairól. Ezek után a beteg dönt a kezelés elkezdéséről. További fontos feladat egyre pontosabban kiválasztani azokat a betegeket, akiknél műtét után ténylegesen szükség van kemoterápiára. Nehezíti a munkát, hogy ha csak néhány „elkószált” daganatsejt van a szervezetben, azt szinte lehetetlen kimutatni. A prognosztikai faktorok (daganat mérete, szövettani mintázat) alapján statisztikai valószínűséggel dől el, hogy kell-e „elkószált” daganatsejttel számolni és a kemoterápiát elkezdeni.

Nem szabad azonban elfeledkezni a gyógyszeripar feladatáról sem, hangsúlyozta a doktornő. Ugyanolyan hatékony, de kevesebb mellékhatással járó gyógyszerek kifejlesztésére van szükség. Szerinte áttörést jelentenek majd a kezelésben az úgynevezett biológiai szerek, melyeknek lényegesen kevesebb a mellékhatásuk.

Mindabból, amit a doktornő elmondott nekem, azt szűrtem le: ő lenne a legboldogabb, ha kevésbé ártalmas szerekkel lehetne gyógyítani a betegeket. Reméljük, hogy a fejlődés ebben az irányban halad.

Vég Erzsébet

(Forrás: Chemotherapy: The one thing that every patient knows, but doctors kept denying, Studies Reveal Underlying Mechanism for Chemotherapy's Adverse Effects on Brain, Tracy Hampton, PhD, Journal of the American Medical Association, 2008; 299: 2494).