Elhízott nemzedék, rövidebb élettartam (1.)

Az Egyesült Államokban járványos méreteket ölt az elhízottság. Az amerikai felnőttek kétharmada túlsúlyos vagy elhízott – és a „járvány” a gyerekeket is érinti. Napjainkban a 2-19 év közötti gyermekek egyharmada kövér vagy elhízott. Ezeknek a gyerekeknek a legtöbbjéből előbb-utóbb cukorbeteg válik.

Az elhízás költségei már most is megdöbbentőek – évente 112.000 amerikai hal meg a túlsúllyal összefüggő betegségekben, és az elhízás következtében kialakult állapotok kezelésére fordított költségek meghaladják az évi 150 milliárd dollárt.

Az ABC News tudósítása szerint a 2000-ben született gyerekek generációjának átlagos élettartama valószínűleg rövidebb lesz, mint szüleiké. Gazdasági hatékonyságuk alighanem szintén gyengébb lesz szüleikénél. Egy elhízott felnőtt évente 1.400 dollárral többe kerül az egészségügyi rendszernek, mint egy el nem hízott.

A fejlődő világ közeli jövőjét az elhízás kirobbanó problémája teszi kockára. Az elhízási járvány egyre fiatalabb áldozatokat szed. A túlsúlyos gyerekek gyerekek komoly kockázati tényezőknek vannak kitéve, melyek megrövidíthetik az életüket.

Tudományos számítások szerint a század közepére a komoly elhízással kapcsolatos betegségek, például cukorbetegség, szívbetegségek és rák, kockázata várhatóan akár öt évvel is csökkentheti a jelenlegi elvárt átlag életkort.

Ha nem állítjuk meg ezt a folyamatot, a történelem során először megélhetjük, hogy a gyermekeink rövidebb ideig fognak élni, mint a szüleik. Ideje hát felébrednünk, mielőtt ez ténylegesen is valósággá válik.

Mitől híznak el a gyermekeink?

Napjaink étkezési rendszere erősen támaszkodik a magas fruktóz tartalmú kukoricaszirupra (HFCS), a finomított lisztekre, a készételekre és a mesterséges édesítőszerekre, melyek hosszú távon mind testsúlynövelők. Ha ezt megértjük, akkor már jó úton vagyunk ahhoz, megértsük azt is, mi a valódi válasz a problémára.

A HFCS nagyon ártalmas a derékvonalunkra, mivel a fruktóz sokkal jobban átalakul zsírrá, mint bármilyen egyéb cukor. Ráadásul az a tény, hogy a legtöbb fruktózt folyadék, például üdítőital, formájában fogyasztjuk – amely az amerikai étrend első számú kalóriaforrása –, jelentősen növeli negatív metabolikus hatását.

Kézenfekvőnek kellene tehát lennie, hogy a legfontosabb tennivaló, ha meg akarjuk őrizni gyermekeink egészségét és jó közérzetét, a fruktóz korlátozása vagy kiiktatása étrendjükből.

A készételek csoportja egy másik nagy HFCS és egyéb egészség károsító összetevők, például nátrium-glutamát (MSG) forrása, ugyanakkor nagyon kevés természetes tápanyagot tartalmaznak.

A legtöbb amerikai az élelmiszerekre költött összegek 90%-át készételekre költi, ami kezeskedik arról, hogy lerakódjanak a testünkön a kilók, melyekkel nem tud megküzdeni a szervezetünk inzulin és leptin szabályozó képessége.

Mindezek tetejébe sokan azzal áltatják magukat, hogy minden zsír rossz, de az alacsony zsírtartalmú élelmiszerek, ahelyett hogy vékonyabbá varázsolnának bennünket, a legtöbb embernél súlygyarapodáshoz vezetnek.

A kutatások azt mutatják, hogy a súlygyarapodást okozó elsődleges bűnös a fruktóz, és nem az élelmezési zsírok.

A jó választásban rejlő kihívás

Az iskolai étkezések gyermekeink étrendjének jelentős részét teszik ki. Vannak már olyan iskolák, ahol tudatosan ügyelnek arra, jó irányba bővítsék, alakítsák a gyermekek számára elérhető étel- és italválasztékot, például az iskolai büfékben.

Nem elég azonban csökkenteni a kísértést. Ezzel még nem biztos, hogy sikerül megtanítani gyermekünknek az önálló egészséges választást. Ne feledjük, hogy a gyerekek a legtöbb szokásukat otthonról hozzák. Így, szülőként, jó példával kell elöl járni, és ezáltal kell megtanítani gyerekeinknek a helyes táplálkozás, a testmozgás és az érzelmi egészség fontosságát.

(Folytatjuk)

(Forrás: Childhood : Attacking a Crushing Epidemic, angolból fordította: Harrach Orsolya)