A bal orrnyílástól a kreativitásig
Cikksorozatunkban a légzés és az egészség bonyolult kapcsolatának témáját járjuk körül. Most a fiziológiai folyamatokat elemezve arra is kitérünk, hogy a bal és a jobb orrnyílás, illetve az egy orrnyílásos légzés milyen kapcsolatban áll a két agyfélteke működésével.
Fiziológiai folyamatok
Dr. Roger Jahnke kutatta a különböző légzőgyakorlatok fiziológiai mechanizmusát. A vizsgálatairól közzétett összefoglaló tanulmányában megkülönbözteti az oxigénmetabolizmust (oxigén-anyagcserét), a nyirokrendszerre, valamint az agyra és az idegrendszerre gyakorolt hatást. Lássuk ezeket részletesebben.
Jahnke kiemeli, hogy az oxigén-anyagcserében bekövetkező, bármilyen javulás gyógyító hatású lehet minden olyan betegség esetén, amelynek a kialakulásában az oxigénhiánynak szerepe van. Mind a mérsékelt, mind pedig az erőteljes testmozgás és az azokat kísérő izommunka növeli a sejtek oxigénszükségletét. A különböző kutatásokból egyértelművé vált, hogy az izomtevékenység meggyorsítja az oxigén felvételét a vérből.
A szív- és érrendszeri betegségek kutatásával foglalkozó, jól ismert és gyakran idézett nemzetközi tanulmány, a Framingham-vizsgálat, amelyet az Amerikai Országos Szív- és Tüdőgyógyászati Intézet 1970-ben fejezett be, úgy találta, hogy a tüdő csökkent vitálkapacitása a vizsgált betegségekben közvetlen kapcsolatban áll a növekvő mortalitással, vagyis halálozási aránnyal. Talán még inkább elgondolkodtató az, hogy a vizsgálat adatai szerint a tüdő vitálkapacitása erőteljesebben befolyásolja a mortalitást – magyarán nagyobb hatással van az emberek élettartamára –, mint a dohányzás, az inzulin-anyagcsere vagy a vér koleszterinszintje.
A későbbi kutatások nyomán az a következtetés alakult ki, hogy a legtöbb hiányállapotban és degeneratív betegségben legalább részben szerepet játszik a nem megfelelő oxigén-anyagcsere, vagyis oxigénhiány, azaz hypoxia lép fel. Ezt a nézetet osztották olyan tudományos nagyságok is, mint Szent-Györgyi Albert, Otto Warburg, Emmanuel Revici, és Linus Pauling. A különböző ősi gyógymódok, mint a jóga pránájáma (vagyis légzőgyakorlat), a csikung és a tajcsi művelői már évezredek óta ezt a nézetet vallják.
A már említett Janke kutatásaiban a nyirokrendszerre is koncentrált, bár a nyirokrendszer működését a legtöbb nyugati tudományos kutatás elhanyagolja. Már Hippokratész és Arisztotelész is hivatkozott a nyirokrendszerre, „fehér vérnek” vagy „színtelen folyadéknak” nevezve a nyiroknedveket. A középkorban azonban a nyirokrendszer kikerült az orvostudomány látóköréből, és ma sem szentelnek neki kellő figyelmet. Ugyanakkor nyilvánvaló tény, hogy a nyirokrendszer az immunrendszer működésének rendkívül fontos része. Részt vesz a salak- és méreganyagok eltakarításában, emellett a szövetek táplálásában is.
A keleti gyógymódok ismerői tisztában vannak a nyirokrendszer működésének fontosságával. Bár a nyirokműködést külön névvel illetve nem nevezték el, hatásait hozzászámítják az életenergia (csi vagy prána) és az életfontosságú folyadékok áramlásához. Ázsiában különböző módszereket dolgoztak ki a nyirokkeringés javítására, és ugyanezt a célt szolgálja több jóga ászana, jóga légzőgyakorlat, illetve csikung gyakorlat is.
Az agyra és az idegrendszerre gyakorolt hatás
A légzőgyakorlatok élettani hatásai közül talán a legalaposabban az agyra és az idegrendszerre gyakorolt hatást kutatták és elemezték. Az ősi keleti kultúrákban már megkülönböztették az idegrendszer kétféle működését és összepárosították azt a kínai Jin/Jang elmélettel. A központi idegrendszerben a Jin a nyugalmat, a Jang a cselekvést, a tevékenységet jelenti. A nyugalom és a cselekvés közötti egyensúlyt dinamikus egyensúlynak tartják. Ez a helyzet a különböző tajcsi és csikung légzőgyakorlatoknál is, ahol e kétféle jellemző, vagyis a Jin és a Jang egyensúlyára törekednek. Ami az autonóm idegrendszert illeti, a Jint a paraszimpatikus, a Jangot pedig a szimpatikus idegrendszer működéséhez társítják. A Jin és Jang energiák egyensúlya jelenti a homeosztázist.
