Téli szépségtippek az ápolt, gyönyörű bőrért

Karácsony közeledtével ne csak a ház csinosítására és az ajándékok beszerzésére figyeljünk oda, hanem saját magunkra is. A téli hidegben kiszáradt és megviselt kezünket, arcbőrünket ugyanúgy ápolnunk kell, mint betöredezett körmeinket, hiszen egy égő, folyton viszkető kézfej és az ápolatlan körmök egyáltalán nem nyújtanak szép látványt. Mielőtt azonban kozmetikushoz vagy manikűröshöz rohannánk, próbáljuk ki ezeket a szépségápolási tippeket.

Figyeljünk az arcbőrünkre!

Amíg a kezünket kesztyűbe, a lábunkat pedig nadrág alá rejthetjük a hideg elől, addig az arcunkat minden nap éri a szél és a hideg. A téli hónapokban ezért még inkább figyeljünk az ápolására.

Nagyon fontos, hogy rendszeresen tisztítsuk, este és reggel is. Ha a krémek és a sminklemosó már nem segítenek, akkor forduljunk természetes módszerekhez. Készítsünk gránátalmából arcradírt, amit nemcsak az arcon, hanem a test minden részén alkalmazhatunk. Keverjünk össze 2-3 evőkanál gránátalmalevet 3 evőkanál cukorral és 1 teáskanál olivaolajjal. Dörzsöljük bele az arcunkba, hagyjuk rajta egy-két percig, majd bő, meleg vízzel mossuk le.

A narancs, C-vitamin tartalma miatt, nemcsak a nátha ellen hatásos, hanem a száraz bőr ellen is. Vágjunk fel egyet, majd egy fél karikát dörzsöljünk szét az arcunkon.

Fáradt szemekre

Hogy a karácsonyi vacsorán vagy a szilveszteri összejövetelen ne éktelenkedjenek hatalmas fekete karikák a szemünk alatt, készítsünk házilag pakolást. Egy fél teáskanál hársfavirágot öntsünk nyakon 125 ml forrásban lévő vízzel, majd várjuk meg, míg kihűl. Áztassunk bele egy-egy vattapamacsot, nyomkodjuk ki kicsit, majd tíz-tizenöt percig hagyjuk rajta a csukott szemeken.

Fáradt lábakra

Ha a sok álldogálástól és jövés-menéstől zsibog és elnehezedik a lábunk, készítsünk rá jeges pakolást. Hideg vízbe nyomjuk bele egy citrom levét, és tegyük a fagyasztóba. Ha megfagyott, törjük kisebb darabokra, csavarjuk bele egy törölközőbe és körkörösen masszírozzuk végig vele a fáradt lábakat. A hidegtől újra helyreáll a vérkeringésünk.

Cserepes ajkakra

Nem tudjuk elkerülni, hogy a hideg szél ne fújja ki a szánkat. A cserepes, vörös ajkak azonban nemcsak csúnyák, hanem nagyon fájnak is. Ha van otthon ricinus- vagy jojobaolaj, akkor kenjünk belőle egy kicsit a szánkra, vagy ha már ez sem segít, akkor próbáljuk ki rá a mézet.

Száraz hajra

Ezt a természetes gyógymódot már nagyanyáink is ismerték. A száraz, töredezett, gyenge hajra nagyon jó hatással van egy kis sör. Forraljunk fel egy fél üveggel, majd miután kihűlt, öntsük a hajunkra. Pár perc múlva megint öblítsük át – a sörben lévő vitaminok táplálják a hajszálakat.

A köröm ápolása

Ha szeretnék szilveszterre kilakkozni a körmeinket, néhány jó tanácsot nem árt betartanunk.

Ne vágjuk le a körömágybőrt!

Mielőtt ollóval nekiesnénk a körömágybőrnek, próbáljunk ki egy praktikát. Bármilyen olajos krémet kenjünk a körmünk köré és hagyjuk, hogy beszívódjon. Egy-két nap után a bőr megpuhul, és könnyedén vissza tudjuk tolni. Ennek a bőrnek amúgy védelmi feladata van: mindenféle baktériumtól és szennyeződéstől megvédi a körömágyat.

Ne krémezzünk!

Lakkozás előtt ne vegyünk hosszú, forró fürdőt és ne is krémezzük be a kezünket, mert a lakk így könnyen lepereg majd. Az, hogy a körmünk nem tud lélegezni a lakk alatt, tévhit. Ezek a termékek ugyanis védik a körmöket a kiszáradástól. Ha a szilveszteri buli előtt szeretnénk egy másik színt is kipróbálni, ne feledjük, hogy a lakkot mindig a körömágytól indulva mossuk le, ellenkező esetben lakk kerül a körmünk alá.

Kezdjük a hüvelykujjal!

Első hallásra ugyan furán hangzik, de bizony annak is van szabálya, melyik ujjat lakkozzuk ki először. Kezdjük mindig a hüvelykujjal, hiszen azon van a legnagyobb felület, így ez szárad meg a legnehezebben.

Lakkot a hűtőbe?

Lakkozás után mindig jó erősen csavarjuk rá a kupakot, nehogy kiszáradjon. Bár sokan jó ötletnek tartják, a hűtőszekrény helyett inkább a fürdőszobapolcon tartsuk a lakkokat – ha hideg, nehezebb felvinni és gyorsabban le is pereg.

Gyors száradás

Ne gondoljuk, hogy ha a körmeinkre rálehelünk, akkor gyorsabban és könnyebben szárad majd meg a felkent lakkréteg, ezzel ugyanis pont ellenkező hatást érünk el. A rálehelt nedvességtől a lakk felpuhul és lepereg.

Körömvágás

Ha tehetjük, akkor ne ollóval vágjuk le a körmünket, mert ettől könnyen betörhet és berepedezhet. Használjunk inkább reszelőt vagy körömcsipeszt. Ha kicsik a körmeink, akkor ne válasszunk túl világos színt, ha pedig nagyon hosszúak, akkor a sötét színű lakkokat kerüljük.

(Forrás: Tipps für schöne Haut, 22 Tipps zur Hand- und Nagelpflege, németből fordította: Takács Bíborka)