Az érzelmek testi megfelelői

Az érzelmeknek mentális és testi, fizikai állapotok felelnek meg. A testünk fizikai változása különféle érzeteket kelt. Ha szándékosan előidézzük a fizikai változást, képesek vagyunk „beleérezni” magunkat az adott érzésbe, a fizikai változás utánzásával érzelmeket idézhetünk elő. Finn kutatók felfedezték, hogyan jelenítjük meg az érzelmeket testileg.

Érzelmeink erős testi érzetet keltenek. A kutatók kísérleteik alapján a leggyakoribb érzelmeket térképszerűen rendezték el, ahol a különböző érzelmek különböző területen jelennek meg. Az érzetmintázatok minden embernél közösek: ez azt jelenti, hogy az érzelmeknek és a nekik megfelelő test-érzetmintáknak biológiai gyökereik vannak.Vajon hol érzem?

Az érzelmek nemcsak mentális állapotainkat érintik, hanem a testi állapotainkat is. Ezzel készítenek föl bennünket például a veszélyre való gyors reagálásra, vagy az olyan lehetőségek kiaknázására, mint a kellemes társas interakciók – mondja Lauri Nummenmaa vezető kutató.

A kísérleteket online végezték, több mint 700 finn, svéd és tajvani résztvevővel. Megnézték, hogy megállja-e a helyét a kulturális univerzalitás feltételezése: az, hogy egy kultúrkörhöz tartozók érzelmeinek közös a gyökere. Közvetlenül keltettek érzelmeket a résztvevőkben, két technikával: egy rövid történet elolvasásával, illetve videó megtekintésével, és megkérték őket, számoljanak be testérzeteikről.

A „megtestesülő” érzelmek feltételezik, hogy képesek vagyunk megérteni mások érzelmeit, ha saját testünkben utánozzuk a testi-fizikai állapotot – ahogy például a színészek teszik. Ellenőrizték ezt is egy kísérlettel: a hat alap arckifejezésről mutattak képeket, anélkül, hogy megmondták volna, milyen érzelmet tükröznek. Csak annyit kértek, hogy jelöljék be a „térképen”, azaz az emberfigurán azt az érzést, amit keltett bennük.

A létrehozott BSM – Bodily Sensation Map (testérzet-térkép) összhangban áll az agyi képalkotó technika nyújtotta bizonyítékokkal, a viselkedéstudomány kísérleteinek eredményeivel: az idegi áramkörök támogatják az érzelmek feldolgozását. Egyúttal azt sugallja, hogy a különböző érzelmek testi formát öltenek. Az érzelmek a mellkasi területen levő aktivitás érzetével vannak kapcsolatban, légzés- és szívritmus-változást idéznek elő. Ugyanígy a fej területén is megjelenik az érzet, valószínűleg az arcterület fizikai változásait (arcizom-működés, bőrhőmérséklet, könnyezés) és az elmebeli változást reprezentálandó. A felső végtag aktivitásának érzete a haraghoz és a boldogsághoz kapcsolódik, míg a végtag csökkent aktivitása a szomorúsághoz. A gyomor és a torok területének érzete főleg az undorhoz kapcsolódik.

Minden egyéb érzelemmel ellentétben a boldogság az egész testre kiterjed – mondják a kutatók.