A szívátültetéstől az arteriográfig
A szív- és érrendszeri betegségek és a miattuk az érintettek életének delén bekövetkező, idő előtti halálesetek magas aránya világszerte nagy gondot jelent a fejlett országot egészségügyi rendszereinek. Cikkünkben áttekintjük az új diagnosztikai és terápiás eljárásokat.
Az orvostudomány kutatói folyamatosan új technikákat, diagnosztikai és műtéti eljárásokat próbálnak találni annak, hogy az infarktuson, agyvérzésen átesettek minél nagyobb számban élve maradjanak, és a továbbiakban is emberhez méltó életet élhessenek.
A betegeket kezdetben szinte kizárólag gyógyszeres kezeléssel, majd néhány kivételes esetben műtéti beavatkozással próbálták kezelni, később, a múlt század közepét követően a kezelés mellett a megelőzés módszereire is egyre több figyelem irányult. Napjainkban a tradicionális gyógyászati módszereken túl számos új diagnosztikai és terápiás eljárást vezettek be, illetve próbálkoznak némelyek általánossá tételével.
A transzplantáció mint a legújabb kori szívgyógyászat kezdete
A szívbetegségek gyógyításának első, akkoriban széles körben világszenzációként emlegetett, az addigi hagyományoktól merőben eltérő kardiológiai beavatkozása, Christiaan Barnard professzor élődonoros, szívtranszplantációs műtétje volt. Sokan ettől a dátumtól számítják a legújabb kori szívgyógyászat kezdeteit.
Az azóta eltelt négy évtized alatt alapjaiban megváltozott nemcsak a betegek gyógyszerelése, a műtéti technikák, a diagnosztikában és az operatív munkában használt technológia, hanem a megelőzés elvei és lehetőségei is. A világ tudományos centrumaiban jelenleg folyó intenzív kutatómunka pedig további, korábban szinte elképzelhetetlen lehetőségeket tár a kardiológusok elé.
Reménykeltő kísérletek
Egyes kutatócsoportok az őssejtbevitelben látják a megoldást az infarktuson átesett betegek számára. Némelyek csontvelőből, mások a vázizomzatból nyert őssejteket ültetnének az elhalt területekre. Elképzeléseik szerint az őssejtek, alkalmazkodva a környezetükhöz, szívizomsejteket kezdenek termelni, vagy legalábbis elindítják, illetve serkentik a szomszédságukban lévő szívizomsejtek regenerációs folyamatait.
Az eljárással a világ számos klinikáján próbálkoznak, ám eredményeik egyelőre nem egyértelműek. Az már bebizonyosodott, hogy a beültetett őssejtek többsége új környezetében elpusztul, az életben maradók pedig vagy képtelenek kapcsolatba kerülni a környezetükben lévő izomsejtekkel, vagy nem tudják elvezetni a szívizmok szinkronizált tevékenységéhez elengedhetetlenül szükséges elektromos impulzusokat. A kutatók a jelenség okaként azt jelölték meg, hogy az őssejtek osztódására, differenciálódására kiszemelt beteg területről hiányzik az a „rögzítő, támasztó szerkezet”, amely lehetővé tenné a szaporodásukat, terjedésüket.
Biológusok és biomérnökök közös munkával olyan új szövetépítési technológiával próbálkoznak, amelynek segítségével létrehozhatnak egy mesterséges, sejtközi „rácsozatot”, amelyre ráépülhetnének az új sejtek. Bár az eljárás pillanatnyilag még az állatkísérletek fázisában tart, a vele foglalkozó kutatók abban reménykednek, hogy technikájuk további finomításával egyszer elérhető lesz az infarktuson átesett szív elhalt izomkötegeinek a pótlása, vagyis a beteg szív normális működésének a helyreállítása. Azt remélik, hogy eljárásuk sikere esetén jelentősen csökkenhet a második infarktus kockázata, illetve kevesebb alkalommal lesz szükség a bonyolult és igen drága szívtranszplantációra.
