Fügét mutatok neked, mégis jól jársz vele

Az elmúlt néhány évben több gyümölcsfa is kiöregedett a kertünkben, amit újabb facsemeték ültetésével igyekeztünk pótolni. Addig kevésbé figyeltem erre, de ezt követően egyre inkább feltűnt, hogy szűkebb környezetünkben manapság milyen fákat ültetnek a kertekben. Megjelent köztük a fügefa is. Németh Imréné Éva fitoterapeuta természetgyógyász cikke.

„Vágd meg e fügét! Mi van benne? Csak mag?
Vágd szét a magvat!
Mit látsz? Semmit? – Ez a semmi a magban,
ez nő meg fává, ez a láthatatlan:
ez a lélek, a mindenség csirája,
ez a valóság, ez a könnyü pára.”
(Szabó Lőrinc)

Meglepett a pálmafák, egzotikus fák, cserjék megjelenése, és kezdetben ezeket egyedinek gondoltam, ám egyre gyakrabban találkoztam a látvánnyal más területeken is. Éghajlatunk változásai ma már egyre inkább lehetővé teszik, hogy a nálunk őshonos, megszokott gyümölcsfák-növények mellett egzotikusnak mondhatók is bekerüljenek a környezetünkbe.

Fügefa: a hinduk és a buddhisták szent fája

Amire a mi választásunk esett – többek között – a szent füge, más néven Közönséges füge (Ficus carica), az eperfélék növénycsaládhoz tartozó lombhullató fa vagy cserje, a hinduk és a buddhisták szent fája. Szinte mindenki találkozott már valamilyen formában a fügével, a fa gyümölcsével, elsősorban aszalva, a téli időszakban, de mostanában már érett gyümölcsként is gyakran kapható.

A füge egyik legősibb, több ezer éves növényünk, melyet számos kultúrkörben szent növényként tiszteltek. A Biblia említést tesz a fa leveléről, mely közismert módon Ádám és Éva „öltözetét” képezte a Paradicsomban. Az ókorban Hippokratésznak köszönhetően a füge gyümölcsének és levelének gyógyhatásait is megismerhettük.

A Földközi-tenger mediterrán térségében minden kertben régóta megtalálható, de Kisázsiától Északnyugat-Indiáig egyaránt honos fa, mert gyümölcse nem csupán ízletes és energiát adó, hanem a gyógyhatásáról is ismert. Úgy tűnik, hogy országunk az enyhe – néhol fagymentes – telek és a hosszú, száraz és igen forró nyarak miatt egyre inkább alkalmas a füge termesztésére.

Termése és levele egyaránt kínál gyógyhatásokat

A füge friss és érett termése számos összetevőjével táplál, erősít, növeli az energiánkat, ásványi anyagaival a csontok megerősítését szolgálja. Kalcium, magnézium, cink, réz, mangán és számos vitamin: A-, B-, C-, K-vitamin, folsav és nátrium forrása. Rostanyagai és káliumtartalma hatékony az egészséges vérnyomás stabilitásának fenntartásában, a normál emésztés és anyagcsere, a helyes koleszterinszint megőrzésében, de a gyomorsav kívánatos mértékének biztosításában is. Mindezeken túl a nyugodt alvást is jótékonyan támogatja.

Levelei antibakteriális hatásúak, sebek és bőrgyulladások csökkentésére vagy borogatásukra is felhasználták, így pl. aranyeres panaszokra készített ülőfürdőkhöz és rovarcsípések esetén.

A nyers, frissen szedett, enyhén fűszeres illatú fügefalevelek tejnedvét a mediterrán népgyógyászatban régóta szemölcsök – akár genitális szemölcsök – eltávolítására, valamint gombás bőrfelület (fejbőr) kezelésére használták. Ez a hatás a ficin nevű fehérjebontó enzimnek köszönhető.

A levélfőzetet férgesség ellen is felhasználták a mediterrán népgyógyászatban és az arab gyógyászat köreiben. Az indiai népi gyógymódok között tartják számon a fa összehúzó hatású kérgének főzetét, ami fogfájásra és feltört, gyulladt láb kezelésére alkalmaztak.

A fa kérgéből Burmában papírt készítenek.

A fügelevél tea hörghurut és magas vérnyomás esetén is segíthet

Leveleit – alapos átmosást követően – érdemes szellős helyen megszárítani, majd teaként elkészítve felhasználni.

Elkészítése: egy csapott evőkanál szárított, aprított fügelevelet ½ liter vízbe téve, a forrástól számítva kb. 10 percig (takaréklángon) főzzünk, majd szűrjük le, és a kész teát három részre osztva, a nap folyamán kortyoljuk el. Ízesíthetjük hársmézzel vagy ízlésünk és diétánk szerinti édesítőszerrel, de önmagában is kellemes ízvilágú gyógyteát ihatunk.

A késő őszi és a téli, valamint a kora-tavaszi időszakban gyakori megfázásokkal együtt járó hörghurut esetén máris kiaknázhatjuk a fügelevél tea gyógyhatását.

Teáját magas vérnyomás esetén is hasonlóan elkészítve alkalmazhatjuk, de ez esetben napi rendszerességet, odafigyelést igényel a használata, gyakori vérnyomásmérés mellett.

Antidiabetikum, afrodiziákum, vese- és húgykőoldó

A fügelevél egy további különleges gyógyító tulajdonsága régóta ismert: antidiabetikumként is hat, vagyis csökkenti a vércukorszintet. Érintettség esetén a cukorbetegnek ébredés után érdemes ezzel a teával kezdeni a napot, majd – a már elkészített teát – további két alkalommal ajánlott fogyasztani a nap folyamán.

Az arab kultúrkörben afrodiziákumként ugyancsak ismert a füge termése. Ilyen célra sáfrány, mandula, esetleg pisztácia hozzáadásával, tejben megfőzve fogyasztják.

A friss gyümölcs enyhe hashajtó hatású. Így segíthet az aranyérproblémákkal, emésztési gondokkal küzdőknek panaszaik enyhítésében. Vesekő és húgykő elleni szerként szintén eredményesen alkalmazták a népgyógyászatban.

Hogyan gondozzuk a fügefát?

A fügefa nemcsak hatásait tekintve, hanem megjelenésében is mutatós dísze lehet a kertünknek. Ha a fa ültetése mellett határozunk, vegyük figyelembe, hogy szereti a napfényt, rendszeres öntözést igényel, fagyérzékeny, de a mérsékeltebb hideget (-10 fokig) jól tűrik a nagyobb példányai. Növekedési szakaszban érdemes a fa törzsét, gyökerét takarni vagy edénybe kiültetve átteleltetni.

Mindenképp megéri a törődést, mert nemcsak szép megjelenésű, hanem több esetben is hasznos lehet számunkra, hiszen az egészségünket szolgálja.

Németh Imréné Éva
fitoterapeuta, aromaterapeuta, természetgyógyász, Energy Belváros klubvezető
Tel.: tel:+36 (20) 974 2394
E-mail: nemeva54@gmail.com
Tanácsadás

Ha érdekli a téma, figyelmébe ajánljuk a szerző előző cikkét.

https://www.natursziget.com/eletmod/elet-izesitok-lesznek-a-hazi-etelizesitok