Daganatkezelés: nem orvosi módszerek (2.)
Az alternatív és a kiegészítő (komplementer) terápiák közül az előbbiek a modern nyugati daganatkezelések helyettesítésével próbálkoznak, az utóbbiak pedig a hivatalosan elfogadott orvosi kezelések kiegészítésére szolgálnak – elsősorban a mellékhatások enyhítése és az életminőség javítása céljából. Múlt heti cikkünk folytatásában további módszereket ismertetünk.
Vitaminok, antioxidánsok, más táplálékkiegészítők
Segítenek vagy rontanak ezek a daganatos betegek állapotán? Erről szakmai körökben is nagy vita van, mivel az egyik megközelítés szerint az étrend-kiegészítők a szervezet általános erősítésével támogatják a rák legyőzését, míg a másik álláspont hívei úgy vélik, hogy a daganatos sejtek ugyancsak erőre kapnak tőlük, tehát gátolják a gyógyulást.
Sok növényről (pl. zöld tea, kurkuma) úgy tartják, hogy rákellenes hatású. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a gyógynövények és táplálékkiegészítők egy részének hatásmechanizmusa még nem teljesen tisztázott, és kölcsönhatásba léphetnek a gyógyszerekkel. A nagy adagú vitaminok szedésének hasznosságáról sincs egyértelmű orvosi vélemény.
Kiemelünk néhányat a mostanában „felkapott”, daganatos betegek kiegészítő kezelésre ajánlott táplálékkiegészítők közül:
- Indiai inkabogyó: megelőzésre.
- Rezveratrol: gátolja a sejtszaporodást.
- Kvercetin: mint az előbbi.
- Fekete köménymag olaj: általános daganatellenes hatású.
Oncothermia
Az oncothermia dr. Szász András fizikus professzor találmánya. Bár ez az eljárás is hővel működik, mint a hyperthermia, nem azonos vele.
Az oncothermia rádiófrekvenciás áramon alapuló orvosi eljárás, amely a tumorok enyhe felmelegítésével és a modern nyugati rákterápiák kiegészítésével azok hatékonyabbá tételét célozza meg. Az eljárás elektromágneses energiát használ a sejtek hőmérsékletének emelésére, és bár nem sugárzó hőenergiával működik, a klasszikus hyperthermiához hasonlóan a hőhatás előnyeit hasznosítja.
Az oncothermia módszere bármilyen típusú, nem véreredetű tumornál alkalmazható.
Biológiai daganatkezelés
A biológiai terápia elemei:
- Immunstimuláció (fagyöngy, láz stb.), hiánypótlás (vitaminok, ásványi anyagok stb.), táplálékátállítás, enzimterápia, dr. Koch-féle molekuláris terápia, ózonterápia.
- Testi és lelki méregtelenítés, múltfeldolgozás (böjt, kúrák, meditáció, vizualizálás, pszichokineziológia stb.)
- Anti-candida kúra, bélflórarendezéssel.
- Fájdalomcsillapítás (allopátia, homeopátia, fitoterápia, neurálterápia, pszichoterápia stb.).
- Mozgás és légzésterápia.
- Relaxáció, lelki támogatás, problémamegoldás, jelen és jövő, vizualizálás, imagináció.
- Bioenergetikai kezelés.
- Életmód-tanácsadás.
A biológiai daganatkezelés nem mindig segít, árthat is. A rákos beteg szervezete sokszor igen túlterhelt, így egy jó szándékú, erős méregtelenítés, fokozott immunstimuláció súlyos következményekkel is járhat. Egyrészről a fokozott mértékű méregtelenítés hatására nagy mennyiségű méreganyag jelenik meg a vérben, a nyirokrendszerben, a kötőszöveti állományban, melynek lebontása, kiválasztása igen megterhelő lehet. Másrészt egy legyengült immunrendszernél, ahol csekély a stimulálható immunsejtek száma, a stimulálás helyett akár immunrendszeri blokk is kialakulhat, ami a beteg állapotának rosszabbodásához vezethet. Ugyanez történik az értelmetlen citosztatikus kezeléseknél is.
A biológiai rákkezelés elengedhetetlen része a lelki támogatás, az okok keresése, a problémamegoldás és a vizualizáció. (Ez vonatkozik minden krónikus betegségre is!)
Az egyéb, nem bizonyítottan hatásos terápiák közül itt csak néhányat említünk meg.
Csökkentett deutériumtartalmú ivóvíz
A csökkentett deutériumtartalmú víz (DDW) állítólag az emberi szervezetben is gátolja a rákos sejtek szaporodását, és a mitokondriumok normális működését támogathatja azáltal, hogy csökkentheti a deutérium (D) izotóp mennyiségét, ezáltal növelve a sejtek energiaháztartását. Ezt a hatást több kísérlet és független laboratórium is alátámasztotta, beleértve állatkísérleteket is. Az utóbbiak alapján 1999-ben törzskönyvezték az első ilyen készítményt daganatos kisállatok kezelésére.
Ózonterápia
Az ózont többféle módon alkalmazhatjuk az emberi testben. Így például Németországban régóta alkalmazott technológia a testből kivett vér ózonizálása, majd visszavezetése a véráramba (autohematherapy). Egy másik lehetőség, ha intravénásan közvetlenül a véráramba juttatjuk az ózont, valamint injekciózhatjuk izomba és bőrbe is.
Fontos megjegyezni, hogy az érrendszerbe kerülő ózon, a levegővel ellentétben, nem dugítja el az ereket, így nem áll fenn a szívroham veszélye sem.
A jótékony hatású ózon a vastagbélbe is bejuttatható gáz formában, a végbélen keresztül, vagy egyszerűen megiható ózonizált víz formájában.
Ismert gyógymód a beteg ózonsátorba helyezése (nyaktól lefelé, mivel nagy mennyiségű ózon egyszerre való belélegzése irritálja a tüdőt), vagy a fülön (dobhártyán) át történő befúvás is.
Megjegyzés: A megbízható klinikai bizonyíték itt hiányzik, viszont az ózonterápiának többféle kockázata ismert. Ilyenek pl. az elektrolit-zavarok, a fertőzések lehetősége, valamint a késlekedés a hatékony kezelésben.
Laetril (amigdalin)
A laetril másik neve: B17-vitamin. A sárgabarack magjában található. Klinikai vizsgálatok nem mutattak ki daganatellenes hatást; ugyanakkor a ciánmérgezés kockázata fennáll.
Homeopátia
A hivatalos orvoslásban elfogadott, jó minőségű bizonyíték nem áll rendelkezésre a daganatellenes vagy tartós tünetcsökkentő hatásról onkológiai betegségekben. Ugyanakkor számos homeopata orvos számolt be kedvező tapasztalatokról a daganatos betegeknek ajánlott alkati homeopátiás szer szedése nyomán.
Frekvenciakezelések
Ezt a módszert Royal Rife amerikai kutató fejlesztette ki a múlt század 30-as éveiben, és azon alapul, hogy számos daganat kialakulásának hátterében megtalálható valamilyen kórokozó. Ma már tudjuk, hogy egyes vírusok jelenléte és elszaporodása kimutatható többféle rákbetegség esetén. Ilyen pl. a HPV (méhnyakrák), a hepatitis vírusok (májrák), az EBV (hasnyálmirigyrák) stb. Az ezen az elven működő, radiofrekvenciás plazmakezelések a betegekre nézve teljesen biztonságosak.
(Összeállította: K. G.)
Ha tetszett ez az írásunk, figyelmébe ajánljuk cikkünk első részét.