A játék nem más, mint kaland, felfedezés, öröm, eggyé válás azzal, amit játszunk. Ha pedig úgy tekintünk minden új dologra, hogy játszva kipróbálunk, felfedezünk valamit, eggyé válunk vele, akkor abban nincs semmi félelmetes.

Ha valóban olyan buta dolog lenne játszva megtanulni a dolgokat, akkor a bölcs jó isten miért ezt az eszközt adta a földi síkra érkező léleknek, hogy felfedezze a körülötte lévő világot? Ha pedig még magasabb nézőpontból nézzük, és a földi életet úgy fogjuk fel, mint a lélek játékát, akkor miért is ne kísérhetné végig az életünket a játék, fogantatásunktól halálunkig? Miért kellene ezt a már kipróbált és működő dolgot egy bizonyos életkortól kidobnunk és azt hinni, hogy onnantól fogva, hogy mi már felnőttek vagyunk, csak kemény munkával érhetünk el bármit?

Tegyük félre a félelmeinket

Gyermekek vagyunk, egészen fizikai életünk végéig és még utána is – méghozzá Isten gyermekei. Ő pedig azzal a szándékkal küldött minket ide, hogy játszva tapasztaljunk. A játék pedig nem más, mint kaland, felfedezés, öröm, eggyé válás azzal, amit játszunk. Ha pedig úgy tekintünk minden új dologra, mint játszva kipróbálni, felfedezni valamit, eggyé válni vele, akkor abban nincs semmi félelmetes.

Ha esetleg kudarc ér bennünket, akkor az csak annyit jelent, hogy valamit újra kell próbálnunk, és esetleg a játék folyamatában valamit változtatnunk. Amire a lelkünk vágyik, azzal dolgunk van, abban ki kell próbálnunk magunkat, az a kiteljesedésünket szolgálja. Éppen ezért, ha vágyunk arra, hogy valamit „játsszunk”, akkor tegyük félre a félelmeinket, mások meglátásait, előítéleteit – és merjünk játszani.

Mi bajunk lehet? Semmi, sőt még jól is fogjuk érezni magunkat, mert végre túlléptünk félelmeinken, ki mertük próbálni, bele mertünk vágni, átélhettük az élményt stb. Vagy ha más nem, legalább lesz minek alapján eldöntenünk, hogy tényleg akarjuk-e ezt csinálni vagy sem, és akkor nem sóvárgunk feleslegesen egy életen át valami olyan dolog után, amiről aztán kiderül, hogy nem is a miénk.

Betegség = a játék megtagadása

Itt a földi létben egyetlen dolgunk van: azt a szerepet, azt a „játékot” játszani, amiért megszülettünk. Ha ezt félelemből, veszteségtől vagy fájdalomtól való félelemből, önbizalomhiányból vagy bármilyen okból megtagadjuk, akkor az élet figyelmeztetni fog bennünket, hogy kiestünk a „szerepünkből”, „nem a megfelelő játékot játsszuk”.

Ilyenkor jönnek a kudarcok, a nehézségek, a lelki problémák, a fájdalmak, és a betegségek. A legtöbb esetben ekkor pedig ahelyett, hogy megállnánk és elgondolkoznánk, hogy mit kellene másként „játszani”, mely mások által vagy magunktól elvárt „szerepet” kellene letenni, még inkább bezárkózunk, elkedvetlenedünk, áldozatnak érezzük magunkat, és azt a kis játékot is kizárjuk az életünkből, ami még benne volt. Mert most nekünk nagyon rossz, most szenvednünk kell, most csak valami komoly megoldás segíthet. Pedig ilyenkor nincs más dolgunk, mint felismerni, hogy melyik játszmát kellene abbahagynunk, és helyette milyen, hozzánk illő játékot kellene játszanunk.

Ki segíthet?

Ki érthet jobban a „játék tudományához”, mint gyermeki énünk, aki felnőtt testünkben most is velünk van, csak legfeljebb megtagadtuk vagy elfelejtettük. Vegyük fel vele a kapcsolatot (pl. meditációban), és kérjük a segítségét. Kérjük, hogy mutassa meg rég elfeledett vágyainkat, segítsen felébreszteni játékos és felfedező énünket, és vegyen részt velünk a kalandban. Ennek révén mi is tanulhatunk tőle, valamint az őt ért sérelmek is gyógyulnak ilyenkor, amelyek lelkünkbe beleégve még most is ott vannak.

Ezek azok a „hegek”, amelyek emlékeztetnek bennünket, hogy a játék bizonyos esetekben/helyzetekben nem ildomos dolog. Kapcsolódjunk össze gyermeki énünkkel, engedjük, hogy életre keltse kreativitásunkat, új és korlátoktól mentes gondolatokat fogalmazhasson meg, mozgassa kezünket, lábunkat, testünket. Minden új dologban játszva próbáljuk ki magunkat, és játszva próbáljuk ki az új dolgot magát is, hiszen ha játékosan közelítünk hozzá, akkor már nem jelent félelmet a számunkra.

Nézzük meg, mi az, amitől félünk, és gyermeki énünk segítségével keressük meg, milyen új látásmóddal tudjuk megszüntetni ezt a félelmet. Hogyan tudunk úgy tekinteni az adott dologra, hogy ne érezzük, tétje van. Mert az igazi játéknak nincs tétje, nem az számít, hogy nyerünk vagy vesztünk, sikerül-e vagy kudarcot vallunk, hanem az, hogy részt vehetünk a játékban, feloldódhatunk benne, tapasztalatokat szerezhetünk általa. A játék folyamata sokkal többet ad, mint annak kimenetele.

„Itt az idő, most vagy soha”

Az Uránusz jegyváltása rendkívüli és erőteljes égi segítség, hogy belevágjunk valami újba, engedjünk be az életünkbe valami radikálisan újat. Ha régóta halogatunk valamit, akármilyen okból is, akkor ennél jobb alkalom nincs arra, hogy most belekezdjünk, megvalósítsuk: lehet ez valami kis dolog, vagy több apróság, és lehet nagyszabású terv is. Induljunk el, haladjunk lépésről lépésre, ahogy a kínai mondás is mondja: „A leghosszabb utazás is egy kis lépéssel kezdődik.” Merjünk belevágni egy új kalandba, „fogjuk meg gyermeki énünk kezét”, és engedjük, hogy tisztasága, bölcsessége által vezessen bennünket. Engedjük be az életünkbe a játékosságot, a spontaneitást, a merészséget, a nyitottságot és az újat.

Paulo Coelho is írja Alkimista című művében: „…legyél akárki, csinálj akármit, ha valamit igazán akarsz, az azért van, mert ez a kívánság a Mindenség lelkében született meg. Ez a te küldetésed a Földön.” … „Az ember egyetlen kötelessége, hogy beteljesítse személyes történetét. Minden egy. És ha akarsz valamit, az egész Mindenség összefog, hogy kívánságodat megvalósítsd.”

Kapcsolódjunk össze az univerzum energiáival, merjünk részt venni a játékban. Mert az Uránusz így is, úgy is elhozza a változást, csak nem mindegy, hogy azt kényszerként és fájdalmasan éljük meg (Tarot kártya – Torony lapja: drámai megszabadulás az idejét múlt dolgoktól), vagy nyitottan, gyermeki kíváncsisággal teli várakozással és kalandként (Tarot kártya – Bolond lapja = játékos tanulás).

Kedves olvasó – kalandra fel! Induljon el új önmaga és az új élete felé! Csak önmaga tarthatja vissza ettől saját magát, senki más, ugyanis: „Elsődlegesen nem a képességeink, hanem a döntéseink határozzák meg, hogy kik vagyunk.” Engedje meg magának a játékot és azt is, hogy élvezze is azt!

Tuboly Beatrix
www.lelekvirag.hu

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről