A jövő: mellrákszűrés termográfiával

A legfrissebb amerikai kutatások szerint egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy a szigorúan havi önvizsgálat – amelyet előszeretettel javasolnak a hölgyeknek az Egyesült Államokban is – csökkenti a mellrákkal összefüggő halálozások számát. Ráadásul felesleges biopsziákhoz (szövetminta-vételeket) vezethet…

A mell önvizsgálatának egyszerű módszerét hazánkban is régóta ajánlják az orvosok, mert ennek segítségével időben felfedezhetők a mell szokatlan elváltozásai. Két nagyszabású amerikai tanulmány (amelyekben összesen több mint 388 000 nőt vizsgáltak) arra az eredményre jutott, hogy a mellrák aránya ugyanolyan volt azon nők körében, akik rendszeresen elvégezték az önvizsgálatot, mint azok körében, akik nem -az önvizsgálatot végzők körében viszont kétszer annyi volt a szövetminta-vételek száma.

Most, e tanulmányok alapján bebizonyosodni látszik, hogy a mell önvizsgálata nem csökkenti a mellrák okozta halálozások arányát, ráadásul növeli a felesleges szövetminta-vételek számát, számos szakértő egyfajta lazább, ám „test-tudatosabb” hozzáállást javasol.

Néhányuk szerint a nők számára nem az a legcélravezetőbb, ha egy szigorúan felépített vizsgálati módszert használnak, hanem ha megtanulják, mi számít normálisnak a saját testükben, és időről-időre ellenőrzik az esetleges elváltozásokat. Így a mellre való odafigyelés a valódi test-tudatosság és az önmegismerés részévé válik. A test-tudatos nő rendszeresen ellenőrzi mellét az esetleges elváltozásokat keresve, de ezt számára természetes módon teszi, nem szükségszerűen a hónapnak ugyanazon a napján és nem feltétlenül egy meghatározott eljárást követve.

Hogyan vizsgáljuk a mellünket?

Egyszerűen legyünk tudatosak, azt nézzük, mi a megszokott vagy normális számunkra, így könnyen felismerhetjük az ettől való eltéréseket. Mire érdemes odafigyelni?

  • újonnan megjelent csomó a mellben vagy a hónaljban
  • bemélyedés, gödröcske a mellben vagy a mellbimbó környékén
  • a mell alakjának, méretének vagy szimmetriájának megváltozása
  • dudor, duzzanat, megvastagodás a mellben
  • a mell vagy a mellbimbó bőrének kipirosodása vagy pikkelyszerű elváltozása
  • a mellbimbóból származó váladék, főleg, ha véres, áttetsző vagy ragacsos, sötét, esetleg minden nyomás nélkül magától ürül a mellbimbóból
  • mellbimbó-elváltozások: változhat a puhasága/keménysége, az iránya, kifelé vagy befelé fordulhat
  • bármilyen egyéb gyanús elváltozás

Jó ötlet-e a mammográfia?

A mell önvizsgálata mellett az amerikai orvoslási rendszer másik oszlopa a mammogram. Az amerikai egészségmegőrző szolgálat (U.S. Preventive Services Task Force) minden negyven év feletti nőnek ajánlja az egy-, illetve kétévenkénti mammográfiás szűrővizsgálatot.

A Mercola portál szakorvosa szerint viszont a mammogram előnyei meglehetősen ellentmondásosak, míg a kockázatai igencsak megalapozottak. 2001-ben, amikor az amerikai egészségügyi szolgálat kiterjesztette a mammográfiai vizsgálatokat az 50 év feletti nők után a 40 év felettiekre is, a The Lancet-ben (angol orvosi szaklap) megjelent dán tanulmány felfedett néhány aggasztó tényt.

Rámutatott például arra, hogy a korábbi kutatás, amely az előnyöket emelte ki, téves volt, következésképp a széles körben elterjedt mammográfiás vizsgálat valójában egyáltalán nem igazolható. A dán kutatók azzal érvelnek, hogy az Európában és Észak-Amerikában folytatott korábbi kutatások túlságosan véletlenszerűek voltak, és a mellrák túlélési esélyeit illetően hibás elképzelésen alapultak.

Maga a technológia emellett 6%-os téves pozitív arányt hordoz, ami költséges ismétlésekhez, néha szükségtelen beavatkozásokhoz (biopszia és további sebészeti beavatkozások) vezethet.

Gondoljunk csak bele: ha egy nő tévesen hiszi azt, hogy mellrákja van, a félelemre és a betegségre fog összpontosítani, ami önmagában is elég ahhoz, hogy betegséget okozzon a szervezetben. Tehát egy tévesen pozitív mammogram vagy egy szükségtelen biopszia igenis romboló hatású lehet. Nem beszélve arról, hogy ez további szükségtelen beavatkozásokhoz is vezethet: teljes vagy részleges emlőeltávolításhoz, besugárzáshoz és kemoterápiához.