Amikor megérkezik az újszülött, talán nem is kérdés, hogy a szoptatás kellemes-rögös útját választjuk-e. Valószínűleg szembesülünk az érzéssel, vággyal, hogy de jó lenne még a saját testemből táplálni! A megszületéséig is ezt tettük, csak akkor a méhlepény segítségével. Most is megadhatjuk a közelséget – de ez már egy más minőség.

Bőr a bőrhöz ér, szemkontaktust lehet teremteni, hallatszik a szívverés, mely szintén emlékeztet a méhben eltöltött időre. Természetes, ha kisbabánk folyamatosan erre a szorosságra vágyik, és állandóan cicin szeretne lenni. Egy újszülöttnek tulajdonképp két kívánsága van: testközelség és mell. A szoptatás egyáltalán nem csak az éhség megszüntetéséről szól, jóval több funkciója van. Fáradtság, nyűgösség, egyedüllét, zavarodottság, fájdalom, félelem stb. esetén azonnali segítséget tud nyújtani. Ilyenkor nem számít, mikor evett utoljára. Lehet, hogy 5 perce az éhség miatt sírt, de most megébredt és megijedt, hol van anya, így újból a cicin nyugszik meg teljesen, mind a szopómozgás hatására, mind az anya illata, mind a tej illata és a tejben található nyugtató és fájdalomcsillapító anyagok hatására. Ezt nem lehet pótolni! Ha megpróbáljuk cici nélkül nyugtatni, altatni, észrevesszük, hogy így sokkal tovább tart. Bizony, nem ritka egy újszülött esetében a napi 12-15 szopi sem. Hogyan oldjuk meg ezt? Kis kreativitás és rugalmasság, szerető, támogató családtagok, rokonok megléte nem árt…

A babák nagyon szeretnek „komfortszopizni”, és jó, ha ezt a lehetőséget megadjuk nekik! A mell kérésének sokszor nem az éhség az oka, tehát ne ijedjünk meg, hogy kevés a tej, azért akar állandóan cicin lenni a baba! (Ha elég pisis-kakis pelus keletkezik, valószínűleg nincs erről szó.)

Szoros együttlét

Sajnos a mostani elterjedt nézetek szerint nagyon gyorsan ajánlott önállóvá válnia egy gyermeknek. Akár az egyedül el- és visszaalvást nézzük, akár az önmegnyugtatást, önálló evést stb. Ezzel csak az a baj, hogy a gyerekeknek senki nem szólt az új rendszerről, ezért ők az ősi szokással, programmal a fejükben jönnek a világra, és nem esik jól nekik a hirtelen és korai elválasztás anyamelltől, közös ágytól.

A babáról, gyermekről való szoros gondoskodás nem ér véget 6-12 hó múlva, mikor már eszik mást is és tud mászni-járni. Ilyenkor nagyon nagy szükség van még a testközelség megadására, de már nagyfokú rugalmassággal kezelve, hiszen már kezdődik egyfajta távolodás, amit engedni kell. Ha viszont visszakívánkozik töltekezni, engedjük meg, így magabiztosabban folytathatja az útját, amint megint kikívánkozik ebből a szoros együttlétből. Évekről beszélünk, mikorra a gyermek megérik a tartósan önálló életre! Pár hónapos csecsemőt nem lenne szükséges – de még az egyévest sem – a saját ágyába szoktatni külső nyomás hatására, ha a főszereplők (szülők és baba, testvérek) amúgy jól érzik magukat ebben a helyzetben. Az sem a legjobb megoldás, ha a gyermek kommunikációs csatornáit megnyirbálva, egy pár alkalom sírni hagyással leszoktatjuk a jelzőrendszer rendszeres és rendeltetésszerű használatáról.

A gyermek tudja, mire van szüksége

Ugyanez igaz a „Mikor hagyjuk abba a szoptatást?” kérdésre. Akkor, amikor saját érzésétől vezérelve – és nem külső nyomás hatására – valamelyik fél be akarja fejezni. A szoptatás iránti igényt is szép lassan, fokozatosan növik ki a gyerekek, ahogy idővel enni is megtanulnak, a pelust WC-re cserélik, egyedül vetkőznek, öltöznek. Nagyon sok ovis korú gyermeket látni cumival a szájában, ami normális és elfogadott, ám ha egy három éves gyermekről derül ki, hogy ő a szopómozgást anyja mellén végzi és nem cumival, nyomban összedől a világ az ámulattól, esetleg szörnyülködéstől.

A nagy átlagot nézve 2 és 4 éves kor között választják el magukat a gyerekek, 1 éves kor alatt ez ritka. Egy 2 éves gyermek valóban elég nagy már, de épp bekerül a dackorszakba, rengeteg új élmény éri, melyek feldolgozásához egyedül még éretlen lehet. A világ egyre többet követel, minden tele van szabályokkal, de ahhoz ő még kicsi, hogy mindezzel egyedül birkózzon meg! Ha édesanyjának nem terhes, nyugodtan csillapíthatja fájdalmát a mellével, altathatja el, nyugtathatja meg, bújhatnak össze esténként elalváskor. A gyermek képes azt mondani, jelezni, hogy nem kér többet, vagy most nem így akar elaludni, hanem máshogy, és ennek az időpontját sajnos nem tankönyvek és pszichológusok fogják megmondani, nem is a védőnő, gyerekorvos, hanem a gyerek maga, aki pontosan tudja, mikor érkezett el számára az idő. Persze, ha az édesanyja szerint ez az idő előbb jött el, kompromisszumokkal egymáshoz csiszolható a két elképzelés, de önkényesen, tekintélyelvekkel felfegyverkezve nem a legjobb megoldást választjuk.

Jó, ha mindkét félnek jó!

Gyakori az az elképzelés, hogy anya otthon ül a 2-3 éves gyerekkel, és minden nyekkenésre ugyanúgy rögtön cicit ad, mint újszülött korában. Pedig ez már ilyenkor egy más forma, sok kompromisszum és egymáshoz alakulás van benne. A folyamat vége ugyanaz lesz, előbb-utóbb cici nélkül fog megnyugodni és elaludni, csak nem mindegy az időzítés! Ahogy koraszülés esetén is minden nap számít a baba érettsége miatt, ugyanez a mellen töltött időre is igaz. Nem káros a hosszú távú szoptatás, sőt! De csak akkor működik jól, ha figyelembe veszik mind az anya, mind a gyermek igényeit, érzéseit. Nem használ a gyereknek, ha úgy szoptatjuk, hogy közben minden idegszálunk megfeszül, mert már nem jó nekünk az adás e formája, és ugyanúgy nem tesz jót az adás, ha a gyermek már nem igényli, de ezt nem vesszük figyelembe és ráerőltetjük azt. E jelek észrevételéhez tudatosság és önismeret szükséges.

Ahogy az elején megbíztunk a baba jelzéseiben, később is bátran hagyatkozhatunk erre! Természetesen beavatkozhatunk a folyamatba, ha már nekünk nem felel meg a szoptatás, de megvan a módja a fokozatos, szeretetteljes leszoktatásnak, amelyben nem sérül a gyerek. És nézzük meg, miért akarjuk a leszoktatást? Ha a szomszéd néni, anyós, védőnő stb. buzdít erre a saját védelmünk érdekében, miszerint meg akarnak védeni saját gyermekünk túlzott kötődésétől, az nem helyes motiváció! Kedvesen mosolyogva köszönjük meg a „jó tanácsot”, és magunkat erősítsük meg mantrákkal: „én tudom, mi a jó a gyermekemnek, ismerem az ösztöneim hangját, belső hangom útmutatása helyes”. Hallgassuk meg, mit mond a belső hangunk!

A kulcsfogalmak tehát: a két fél igénye, önismeret, rugalmasság, nyitottság, bizalom magamban és a gyermekemben egyaránt. Ugye, ebből látszik, hogy ez olyan tevékenység, amelyben mindkét fél ugyanannyira van benne. Jelzések, megfigyelések, kérdések és válaszok jönnek-mennek oda-vissza. Egymástól függetlenül ebben nem lehet döntéseket hozni! A gyerek véleménye ugyanúgy számít, mint az anyáé – és fordítva. Tökéletes kettős kapcsolat ez, amelyhez szükségesek a fent említett kulcsfogalmak.

Kutatásra keresek hosszú távú szoptatásban jártas édesanyákat. Feltétel: egy vagy több gyermekének min. 18 hónapos korig való szoptatása. Kérdőív kitöltésével mérem és keresem ezen anyák életében a közös pontot, vizsgálom a múltját, gyermekkort, párkapcsolatot, gyermekük viselkedését, személyiségét, szoptatási múltat stb. Kik azok, akik ezt az utat választják és miért? Jelentkezés:transzperszonalis@gmail.com

Dobiné Olasz-Papp Nóra
baba-mama kapcsolati tanácsadó
Tanácsadás

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről