Étrendi kiegészítő segíthet a szívelégtelenség kezelésében

A koenzim Q10 nevű közönséges étrendi kiegészítő szokványos dózisa mintegy felére csökkentette a krónikus szívelégtelenségben szenvedők halálozási arányát – hangzott el az Európai Kardiológus Társaság tudományos találkozóján Lisszabonban. A túlélési előnyök mellett a koenzim Q10 csökkentette a kórházi ápolás szükségességét is, mintegy a betegek 14 százaléka részesült kórházi ellátásban, szemben a placebo csoport 25 százalékával.

A szívelégtelenség lényege, hogy a szív pumpafunkciójának csökkenésével nem biztosított a szervezet oxigén- és tápanyagellátása. A tünetek között fáradtság és légzési problémák szerepelnek, emellett a szervezet szükségleteinek kielégítése végett a szív megnagyobbodik, továbbá szapora szívverés jelentkezik.

Svend Aage Mortensen professzor és a Koppenhágai Egyetemi Kórház munkatársainak módszere az ACE-gátlók és a béta-blokkolók megjelenése óta az első, mely érdemben képes javítani az idült keringési elégtelenségben szenvedő betegek túlélését. Mindazonáltal a vizsgálat egyelőre korai fázisúnak minősül egészen addig, ameddig annak eredményeit valamely meghatározó szakmai lap nem publikálja. Azonban az amerikai kardiológusok üdvözölték a lehetőséget, és bizakodóan tekintenek a jövőbe.

A koenzim Q10 természetes módon van jelen a szervezetben. Funkciójára jellemző, hogy segíti a sejtek motorjának tartott mitokondriumok működését, emellett antioxidáns hatással is rendelkezik.

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket:

Mit tehetünk a hirtelen szívhalál ellen?