45 jó ok arra, hogy kevesebb cukrot együnk

Egy új kutatás szerint legalább 45 jó okunk van arra, hogy csökkentsük az ún. hozzáadott cukor mennyiségét. Számos vizsgálat bizonyította a sok cukor negatív hatásait, és ezek alapján a hozzáadott cukor fogyasztását a napi kalóriabevitel 10%-a alá kellene szorítani. Megerősítette ezt legutóbb a British Medical Journal című orvosi folyóirat is.

Gyerekeknek legfeljebb napi hat teáskanálnyi cukor!

Gyerekeknek és kamaszoknak naponta legfeljebb hat teáskanálnyi hozzáadott cukrot lenne szabad fogyasztaniuk – ez az Amerikai Szív Társaság legújabb ajánlása. Hozzáadott cukornak minősül minden olyan cukor, kristálycukor, fruktóz és a méz, amit élelmiszerek és italok feldolgozásához és elkészítéséhez használnak fel, vagy külön fogyasztanak el.

Mellrákot is okozhat a túl sok cukor

Azt eddig is tudtuk, hogy könnyebben elhízik, aki sok cukrot fogyaszt. Az azonban meglepő fejlemény, hogy a cukorban gazdag étkezés akár mellrákot is okozhat, ami idővel akár tüdőrákhoz is vezethet. Jó tudni, hogy egy doboz kóla kb. 8,25 evőkanál cukrot tartalmaz, és hogy a napi cukorbevitelnek a kalóriabevitel legfeljebb 10 százalékát volna szabad kitennie.