Előzzük meg az elesést (2.)

Mini cikksorozatunk előző részében az elesés okairól, az otthon végezhető elesés-tesztről és az esetleg szükséges segédeszközökről volt szó. A folytatásban bemutatunk 3 könnyű otthoni gyakorlatot az elesés kockázatának csökkentésére. Ezek fejlesztik az erőt, az egyensúlyérzéket és az állóképességet. Cikkünk az amerikai Harvard Egyetem tájékoztatóján alapul.

Előzzük meg az elesést (1.)

Az esés a kisgyermekkor normális része. Ahogy öregszünk, még egy kisebb esés is legyengítheti az embert. Idősebb korban pedig az elesés súlyos következményekkel járhat, beleértve a sérülést, a rokkantságot, sőt a halált is. Szerencsére a legtöbb esés megelőzhető. Sokat segít, ha változtatunk néhány dolgon, elkezdünk edzeni, és ügyelünk az egészségünkre.

Az idős beteg inkább mozogjon, mint feküdjön

A kórházban fekvő idős betegek mozgásának korlátozása több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz – állítja az amerikai Öregedéskutató Központ igazgatója, dr. Sharon K. Inouye. Azt vizsgálták, mi a bizonyíték arra, hogy a páciensek mozgását korlátozni kell, hogy elejét vegyék az eleséseknek. A fekvéssel súlyos mellékhatásokat kockáztatnak a betegeknél.

Miért esnek az öregek rosszabbul, mint a fiatalok?

Nyilván már mindenkivel előfordult, hogy miközben gondtalanul sétálgatott, váratlanul megbotlott és egyensúlyát vesztette. Szerencsés esetben az esés elkerülhető, ám előfordul, hogy agyunk ugyan felfogja, hogy zuhanunk, izmaink mégsem tesznek semmit annak érdekében, hogy talpon maradjunk. Míg egy fiatal esetében, ha elesik, az maximum kicsit kínos, idősebbeknél mindez már súlyosabb következményekkel is járhat, hiszen például a csípőtörést szenvedő idősek 80 százaléka egy éven belül elhalálozik.