Baba három szülővel?

Ellentmondásos törvénytervezetet fogadott el a brit felsőház: a világon elsőként engedélyezték az emberi embriók létrehozását három ember DNS-éből. A cél, hogy meg lehessen előzni a genetikai degeneratív rendellenességek kialakulását a gyermekekben. A „tervezett csecsemők létrehozása” azonban felveti a génmódosított embriók beültetésének veszélyét.

Egy szülészorvos gondolatai a vízről

Mintegy másfél évszázada még a klóros víz – mint fertőtlenítő szer – mentette meg az anyák életét a gyermekágyi láz pusztító fertőzésétől. A klór, ha kisebb mennyiségben is, máig megmaradt ivóvizünkben a kórokozók távoltartására, alattomos, káros mellékhatásaival együtt.

Halott sejtekből élő szövet?

Az Alzheimer- és a Parkinson-kórral küzdő betegek kezelésében új távlatokat nyithat, hogy egy brit laborban sikerült halott embriókból eltávolított sejteket átültetni és belőlük élő szövetet létrehozni. Persze etikai problémákat is felvetnek ezek a fejlemények.

Veszélyes képernyők

A képernyőn végigszáguldó pulzáló elektromágneses sugárzás rövid távon felborítja az élő sejtek egyensúlyát. Káros hatása a képernyő teljes körzetében mérhető, különösen a képcső előtti és mögötti 110 fokos zónában. Egy svájci kutatót kérdeztünk meg erről.

Vízimajom

Az ember evolúciójáról tanított nézetek több sebből véreznek, írja Szendi Gábor, aki cikkében összefoglalta az előtörténetünk homályos pontjait sokkal jobban megvilágító „vízimajom” elméletet. Bár első hallásra meghökkentőnek hangzik, sok tényező arra mutat, hogy az ember eredendően vízi élőlény volt.

TGN1412

A történteket „az eddig ismert legsúlyosabb gyógyszerkutatási balesetnek” minősítette a szakma és a sajtó. A leukémia, a szklerózis multiplex és a reumás ízületi gyulladás kezelésére kifejlesztett, TGN1412 kódnévvel ellátott új gyógyszer első humán kipróbálásakor, márciusban egyszerre hat önként jelentkező, egészséges fiatal férfi vált áldozattá egy londoni kórházban. A hat fiatalember a kísérleti szer beadását követően szinte azonnal erős fájdalmaktól kínlódva elveszítette eszméletét, egyszerre lépett fel náluk szív-, vese- és tüdőelégtelenség. Az intenzív osztályra kerültek, és az orvosok napokon át keményen küzdöttek életük megmentéséért.

Miért több a férfi a kábítószer rabjai között?

Az amfetaminok háromszor erősebben hatnak a férfiakra, mint a nőkre. Erre a következtetésre jutottak amerikai kutatók, miután olyan önkéntesek viselkedését tanulmányozták, akik amfetamin típusú stimulátorokat szedtek. A vizsgálatot a Johns Hopkins Egyetemen, Baltimore-ban végezték – azt követően, hogy egereknél korábban már kimutatták: azonos dózisú dopamin különböző mértékben hat a hím és a nőstény állatokra.

Az emlékezőképességet is javítja a folsavadagolás

Holland kutatók szerint a nagy dózisban adagolt folsav javítja a memóriát. Erről a vitaminról eddig is tudtuk, hogy számos egészségvédő hatása van – többek között terhes anyáknak érdemes szedniük a baba születési rendellenességeinek megelőzésére, illetve hasznos a szívbetegség és a szélütés elkerülésére is. A mostani kutatás azonban először támasztja alá konkrét adatokkal azt, hogy valamelyik vitamin javítja az emlékezőképességet.