Fülhallgató: hallásromlás, balesetek

A fiatalok körében nagy divat fülhallgatóval zenét hallgatni, és ez már annak feltalálása óta így van. A szülők, családtagok gyakran örülnek is ennek, hiszen így legalább nem kell az egész családnak azt hallgatnia, amit az egyik szeretne. Ugyanezért a mini, telefonnal használható hangszórók elterjedésével még inkább kampányolnak a fülhallgatók mellett.

Fülhallgatóval kizárt világ

A mai fülhallgatós generáció azt kockáztatja, hogy elfelejti, hogyan kell hallgatni, és így süketté válik a természet szépségeire. Ők nemcsak a madárcsicsergés és a patakcsobogás szépségének, hanem nyugtató hatásának elvesztését is kockára teszik. A fülhallgatóval kizárt világban gyakorlatilag figyelmen kívül hagyják a fülükön keresztül érkező információkat.

A fülhallgató veszélyei

Az utcán fülhallgatót használó embereket érintő balestek száma 2004 óta a triplájára nőtt. A hangos zene miatt a járókelők nem képesek érzékelni a körülöttük lévő forgalmat, így könnyen agy autó, vagy akár egy vonat elé léphetnek. A Marylandi Egyetem kutatói egy tanulmányban megállapították, hogy az iPodot vagy egyéb MP3 lejátszót használó emberek sokkal kevésébe vannak tisztában a környezetükben zajló dolgokkal, így kevésbé érzékelik a közúti autóforgalmat is.