Tejképződés, pánik, vesekő

Ezentúl rendszeresen közreadjuk – természetesen megváltoztatott névvel – a tanácsadóinkhoz érkezett leveleket és a rájuk adott válaszokat, ha másokat is érintő információkról van szó. Ezúttal dr. Sebő Zsuzsanna homeopata orvos tanácsadónk levelezéséből válogattunk.

Gyógyteák – ha tudnánk, mit veszünk…

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikái szerint a világ betegeinek 80 százalékát részben vagy kizárólag természetes eredetű szerekkel gyógyítják. A fejlett országokban forgalmazott gyógyszerek mintegy 40 százalékának hatóanyaga természetes forrásból ered.

Ezerarcú hang: infra, ultra és társaik (2.)

Cikkünk első részében többek között az infrahangokról olvashattak. A folytatásban az ultrahang természetes előfordulásáról – delfinekről, denevé­rekről – lesz szó, valamint érintjük a gyakorlati felhasználást, az MR segítségével végzett ultrahangsebészetet is.

„Kedvenc” szövegeim: C-vitamin (1.)

Most indítandó cikksorozatunkban olyan hivatalos szövegeket adunk közre, amelyek legalábbis elgondolkodtatják, még inkább vitára ingerlik az embert, ha nem vesz mindent készpénznek – például azokból a mondatokból, amelyek a „…kérdezze meg kezelőorvosát és gyógyszerészét” kategóriába sorolhatók. Elsőként a méltán közkedvelt C-vitaminról lesz szó, pontosabban annak a patikában, recept nélkül megvásárolható változatához adott kísérő szövegről. Vagyis a betegtájékoztatóról, amelynek szövegét nem kisebb hatóság, mint maga az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) hagyja jóvá.