Az irodai munka és az egészség

Ahogyan egyre jobban körülvesz minket a digitális technika, egyre több dologra kell odafigyelni, hogy a nem megfelelő használattal ne veszélyeztessük saját egészségünket. Az elmúlt évtizedben az emberiség egyre inkább függővé vált a technikától, napjainkban pedig már százával jelennek meg a különféle tanulmányok, amelyek az egyes eszközök – mobiltelefon, mikrohullám stb. – veszélyeire hívják fel a figyelmet. Legalább ennyi vizsgálat eredményét is közzéteszik azonban, amelyek cáfolják a korábban megjelent felfedezéseket. Összeállításunkban a leggyakoribb veszélyforrásokat és az ellenük való védekezési lehetőségeket ismertetjük.

A HVG-ben megjelent cikkre támaszkodva alább olyan jó tanácsokat adunk közre, amelyek a legutóbbi kutatási eredményeken alapulnak. Ha ezeket figyelembe vesszük, a minimálisra csökkenthetjük a technikai eszközök okozta negatív hatásokat.

Komputerbajok
Anna Lee, a WorkReady fizikoterapeutája szerint a számítógéppel összefüggő egészségügyi panaszok a fájó nyaktól kezdve az ínhüvelygyulladáson át a rossz keringésig terjednek. „A nyak és a kar eleinte szinte észrevétlen tüneteket produkál, s leginkább csak akkor jelentkezik az enyhe fájdalom, amikor az ember dolgozik, majd a munka végeztével abbamarad” – írja Lee az Ausztrál Fizikoterápiás Szövetség (Australian Physiotherapy Association) weboldalán. „Ha a megterhelés továbbra is fennáll, károsodhatnak az izmok és az ízületek is.”

A szakértőnő szerint a problémák a rosszul beállított íróasztal vagy irodai szék következményeként léphetnek fel, de gondot jelenthet a billentyűzet és a monitor helytelen elhelyezése is.

„Megelőző megoldásként érdemes az ujjakat és a vállakat körülbelül húszpercenként megtornáztatni” – tanácsolja Lee. Érdemes a nap folyamán találkozókat, megbeszéléseket beiktatni, hogy ezekkel válthassuk fel a gép előtt való, folyamatos ülést. Otthon sem célszerű egy óránál tovább egy helyben ülni, érdemes néha felállni egy kicsit.

Ha valaki az irodában is laptopot használ, érdemes egy különálló monitort és egy külön billentyűzetet csatlakoztatni a géphez, ugyanis a noteszgépek klaviatúrája és kijelzője a legritkább esetben passzol ergonomikusan a felhasználó adottságaihoz.

Mobil eszközök, szemproblémák
Alan Hedge, a New York-i Cornell egyetem ergonómia tanszékének professzora a mobil eszközökhöz – telefon, PDA – dolgozott ki biztonságos felhasználási útmutatót. Véleménye szerint effajta készülékek vásárlásakor olyan modelleket érdemes választani, amelyeknek jó minőségű kijelzője s kényelmes billentyűzete van. Az érintőpálcikás eszközök még jobbak, mert ezeknél kisebb az ismétlődő megerőltetés miatt kialakuló sérülések kockázata.

„Nem szabad túl sokat billentyűzni hüvelykujjal, ennek az ujjnak a szalagjai ugyanis érzékenyebbek, sérülékenyebbek” – magyarázta a professzor. „A kézi készülékek szépsége, hogy ezeket sokkal könnyebb kényelmesen tartani, így ezek használata nem veszélyezteti a vállat és a nyakat. Azonban ha valaki az e-mailjei nagy részét mobil készülékről írja, érdemes beruházni egy csatlakoztatható billentyűzetbe.”

A számítógép használata a szemeket is megviseli. Peregrein Horton, az Ausztrál Optikus Egyesület képviselője szerint egyre többen a monitorokra fogják a szemük romlását.

„Az emberek azt hiszik, hogy a monitortól romlik a szemük, valószínűbb azonban, hogy már évek óta probléma van a látásukkal, csak a képernyő apró betűit nézve több lehetőségük van észrevenni a változást” – mondta Horton.

A myopiát, vagyis a rövidlátást súlyosbíthatja, ha rendszeresen egy közeli tárgyra – például egy monitorra – kell fókuszálni. Horton szerint azonban – a közhiedelemmel ellentétben – a tünetek nem függnek a képernyő előtt töltött idő hosszától, amennyiben az legalább kartávolságra helyezkedik el a felhasználótól. Intenzív használat azonban fárasztja, száríthatja a szemet, s fejfájást, homályos látást idézhet elő.

„Ezek a tünetek azért lépnek fel, mert munkavégzés közben az ember koncentrál, ilyenkor pedig rendszerint kevesebbet pislog” – magyarázta Horton. „Ehhez hozzájárul, hogy a légkondicionált irodák levegője is meglehetősen száraz, s ez súlyosbíthatja a helyzetet. Ha valaki rendszeresen dolgozik számítógéppel, időnként pihentesse a szemeit, nézzen ki az ablakon, vagy nézze végig a képeket a falon.”

Ha a monitor vibrálása a zavaró tényező, érdemes a frissítési rátát magasabbra állítani, magasabb frekvencián ugyanis ez kevésbé észlelhető.