A képernyők elbutítják a gyerekeket

A 21. századi gyerekek már nem tudnak koncentrálni, mert túlságosan függnek a képernyőktől – állítja Michel Desmurget neurológus, a kognitív idegtudományok kutatója, a „A digitális butaság gyára – a képernyők veszélyei a gyermekeinkre” című könyv szerzője. Az agyunk szerinte nem alkalmazkodott a digitális környezetéhez, és nehezen tud koncentrálni.

Védekezzünk ételekkel a képernyő sugárzásától

Ön is gyakran fejfájással fejez be egy-egy számítógép előtt eltöltött napot? Elhomályosodik a látása? Nehezen tud fókuszálni? Rendszeresen fáradt és alvászavarokkal küzd? Lehet, hogy az ún. kék fény sugárzástól szenved. Persze, ha kevesebb időt töltenénk a képernyő előtt, az hatalmas különbséget jelentene, de reálisan nézve manapság ez aligha kivitelezhető.

A mobiltelefonok ártanak a szemnek?

A számítógépek monitorja, mobiltelefonok és egyéb hasonló kézi eszközök kisméretű kijelzői ártalmasak lehetnek, ugyanis az állandó fókuszálás miatt gyorsan elfárad a szemünk. A szemünk eredetileg úgy lett „megtervezve”, hogy mind közelre, mind távolra egyformán jól tudjunk látni, az antropológiai megközelítés szerint így egyformán jól tudjuk érzékelni a távolból érkező ragadozót, és a közelben lévő zsákmányt.

Gyermekeink és az internet

A címben jelzett téma fontosságára novemberben két médiaesemény is felhívta a figyelmünket: egy kerekasztal-beszélgetés Az internet bűvölete, a bontakozó gyermeki lélek címmel, illetve Ranschburg Jenő nagyszerű új könyve, az Áldás vagy átok – Gyerekek a képernyő előtt.

Veszélyes képernyők

A képernyőn végigszáguldó pulzáló elektromágneses sugárzás rövid távon felborítja az élő sejtek egyensúlyát. Káros hatása a képernyő teljes körzetében mérhető, különösen a képcső előtti és mögötti 110 fokos zónában. Egy svájci kutatót kérdeztünk meg erről.

Elektronikus papír – a Gutenberg-galaxis új csillaga

Az emberi szemet az istenek arra tervezték, hogy vele a természetben lássunk. A tárgyaknak a harmadik dimenzióban, normál hőmérsékleten nincs saját, látható fényük. A természetben tehát az ember két fényforrással találkozhat: a tűzzel és a Nappal (csillagok). Egyikbe sem szoktunk hosszan, órákig bámulni, ahogy például a tévét vagy a számítógép monitorját nézzük manapság, tehát a szemünk egy előre be nem tervezett terhelésnek van kitéve. A tárgyakról visszaverődő fény szórt. Normálisan tehát visszavert fényt látunk, ennek fogadására van tervezve a látórendszerünk. Célszerű volna akkor olyan képernyőket készítenünk, amik felületéről szintén szórt fény jut a szembe.

Az irodai munka és az egészség

Ahogyan egyre jobban körülvesz minket a digitális technika, egyre több dologra kell odafigyelni, hogy a nem megfelelő használattal ne veszélyeztessük saját egészségünket. Az elmúlt évtizedben az emberiség egyre inkább függővé vált a technikától, napjainkban pedig már százával jelennek meg a különféle tanulmányok, amelyek az egyes eszközök – mobiltelefon, mikrohullám stb. – veszélyeire hívják fel a figyelmet. Legalább ennyi vizsgálat eredményét is közzéteszik azonban, amelyek cáfolják a korábban megjelent felfedezéseket. Összeállításunkban a leggyakoribb veszélyforrásokat és az ellenük való védekezési lehetőségeket ismertetjük.