Kancsalság gyógyulása 3 hónap alatt – a látásjavítás sikertörténetei (12.)

A látástréning komolyságát mi sem bizonyítja jobban, hogy szemorvos dolgozta ki immár 100 éve, és ma is legalább olyan hatékony, mint a múlt század elején. A következő történetből kiderül, hogy a kancsalság is gyógyítható, s itt is igen fontos a baj megelőzése.

Sajnos a látástréning igazi titkaival csak kevesen vannak tisztában, a mai orvoslás hivatalosan nem ismeri el, és a könyvek is inkább valami másról beszélnek, mint a valódi, az eredeti tiszta forrásról. Az is igaz, hogy az egészséges nézési szokásokat manapság nehezebb fenntartani, mint akárcsak 30 évvel ezelőtt. A komputer, a kontaktüveg vagy a televízió feltalálása óta a merev, egészségtelen nézési szokásokat sokkal hamarabb „megtanuljuk”, mint dr. Bates New York-i szemorvos idejében (1860-1931).

Kevesen tudják, hogy a Kincső ritka női név, és még kevesebben, hogy Jókai Mór alkotása a „kincs” szavunkból...

Nos, az ő története nemrégiben zárult le. Június közepén jelentkeztek Nyíregyházáról, azzal a problémával, hogy a 9 éves kancsal gyerek a többéves szemüveges, takarásos próbálkozások ellenére, először javuló, majd ismét romló tendenciát mutatott. Ráadásul az újbóli szemleragasztás heveny gyulladást okozott. A rosszabbik szemével 7 dioptriás lencsékkel sem látott többet 10%-nál, a másik oldal 6 dioptriával 90%. Volt.

Szerencse is kell ahhoz, hogy együttműködő, készséges családot fogjon ki az ember. Most megadatott. Valóban dolgoztak a gyerekkel, és Kincső is mindent megtett látása javulásáért. A második viziten már majdnem egész napi felvillanás-szerű tisztánlátásról és párhuzamos szemállásról számoltak be a szülők, amit a mérések alátámasztottak.

A kislány boldogan fogadta gratulációimat. Mindkét oldalon 100%-os a látása, közelre, távolra egyaránt – persze szemüveg nélkül –, a kétszemes együttállás, ami lényeges, mert e nélkül nincs térlátás, még időnként nincs szinkronban, de ezt csak kb. minden ötödik pislogásra mutatja ki a műszer. Ennek stabilizálása lesz a következő szakasz, mert a gyerek tökéletesen és véglegesen meg akar gyógyulni. Szerencsére a Waldorf iskolákban minden évben kétszer látásellenőrzést végeznek, tehát azonnal kimutatható lesz, ha Kincső szemével adódna valamilyen probléma.

Ez egyébként nem a módszer hiányosságának tudható be, hanem annak, hogy maga az iskola veszi el a helyes nézési szokásokat, ezért minden negyedik tanuló szemüveges. Ha a katedra mellett mindig van egy szemészeti gyakorló tábla, amin edzhetnek a gyerekek, akkor egyetlen új szemüveges sem lesz az osztályban, mert a megelőzés is része a szemtornának. Ezt is 100 éve dokumentálta ugyanaz a szemorvos, aki a szemtréninget kidolgozta.
A megelőzés fontosságáról más alkalommal majd többet írok.

Budapest, 2006. október

Vén Péter
szemtréner
www.szemtorna.hu
www.eyetraining.hu
Tanácsadónk – kérdezzen tőle!

Bejelentkezés

Videó ajánlatunk

Biofizikai állapotfelmérés felsőfokon
A videóhoz kattintson a képre!

Heti horoszkóp

Heti horoszkóp

Hírlevél fel/leiratkozás

Találkozzunk a Facebookon is!

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés