Kérdések a látástréningről (10.)

Színtévesztő vagyok, és azt mondják, hogy ez gyógyíthatatlan genetikai betegség. Lehet változtatni rajta? A látástréning valóban jól hat erre a problémára is? Egyébként kiváló a látásom mind közelre, mind távolra. Tudom, mert olvastam, hogy a gondolatnak nincsenek színei, nincs formája, távolsága, ezek mind csak benyomások. Mégis, mi a teendő?

Jöjjünk rá a titok nyitjára!

A látás javítása a képzeleti kódok fejlesztésén múlik, ezért minden szembetegség minden korosztálynál gyógyítható. A szemtornának csak az agyi kódok tréningezésének kellene lennie, mert a szemorvosok által felírt szemüvegekkel, operációkkal nem sokra megyünk. Ha rájövünk a titok nyitjára, a javulás olyan gyorsnak tűnik, hogy élvezzük minden percét.

Sötétséggel gyógyítható a lusta szem?

Kutatók megállapították, hogy a sötétség gyógyítólag hat az úgynevezett lusta szem betegség (orvosi nevén amblyopia) esetében, aminek a lényege, hogy az illető egyik szeme sokkal homályosabb képet ad, mint a másik. A Current Biology című lapban megjelent gyógyító eljárást egyelőre még csak kiscicákon tesztelték, ám ha mindezt embereken is sikerülne demonstrálnia a szakembereknek, azzal milliók számára tehetnék könnyebbé az életet.

Mikor lehet tartós a látástréning?

Két napja felhívott egy anyuka és panaszkodott, hogy a rövidlátó gyerek rendszeresen tréningezik már vagy két éve, de tartós javulást szerinte nem ért el. Már otthon is sokszor hunyorog, az utcán sem lát jól este, és számára a Hold is inkább egy nagy paca, semmint szemet gyönyörködtető égitest. Már ott tart, hogy nem tudja, a gyerek azért csinálja-e a gyakorlatokat, mert kell, vagy azért, hogy jobban lásson.

Szemüveg nélkül – Járjunk moziba!

Szemünk egészsége és látásunk megőrizhető, javítható – állította dr. Bates a XIX. század elején. Az eredeti, általa írt dokumentumok szemelvényeinek hiteles közreadását most először itt, nálunk olvashatják. Szemtréner tanácsadónk, Vén Péter sokszor említi Bates munkásságát, nézzük, mit hasznosíthatunk belőle. A szemtréninget ugyan nem ismeri el a hivatalos orvostudomány, azok azonban, akik visszanyerték az éleslátást, szemük egészségét, mást mondanak…

Szemnevelés

Lássuk meg, hogy minden mozog!

Hét igazság az egészséges látásról

Világító betűk, influenza

Elképzelés, eltakarás