Két napja felhívott egy anyuka és panaszkodott, hogy a rövidlátó gyerek rendszeresen tréningezik már vagy két éve, de tartós javulást szerinte nem ért el. Már otthon is sokszor hunyorog, az utcán sem lát jól este, és számára a Hold is inkább egy nagy paca, semmint szemet gyönyörködtető égitest. Már ott tart, hogy nem tudja, a gyerek azért csinálja-e a gyakorlatokat, mert kell, vagy azért, hogy jobban lásson.

Lelkiismeretes, kitűnő tanulóról van szó, aki mindig alapos. Drukkos, az iskolában első szeretne maradni, de nem mindig látja a táblát, ezért a szomszédjáról írja le a feladatokat. Nem érti az anyuka, hogy szorgalma ellenére miért nincs tartós javulás, hisz a szemüveget alig-alig veszi vissza. A tréning bizonyára nem javítja a rövidlátást.

Nem lepődtem meg, mert jól tudom, hogy az ilyen drukkos tanulók a szembetegségek első „áldozatai”. Nem lepődtem meg, mert mindennap megkérdik tőlem, hogy a tréning az ő speciális esetükben is működik-e, és mondjam meg, hogy meddig tart a gyógyulás ideje.

A baj a hagyományos gondolkodással van, ahol nem kap helyet az a formula, hogy minden szemprobléma egyben mentális stressz is, aminek oldása a tét, tehát nem tornáról, hanem oldásról kell beszélni. Azt is figyelmen kívül hagyja ez a logika, hogy a módszer haladó része – a helyes nézési szokások alkalmazása a mindennapi életben – a módszer megtanulása után kezdődik, és ebben már alig tud segíteni a szemtréner, a szülő.

Mindenkinek egyedül kell végigmenni a rögös úton, aminek hosszát hogyan is lehetne megszabni? Ebben a fázisban már nem olyan tanulásról van szó, mint az iskolai, amikor a nebuló csendben ülve a tananyagot magolja a külvilág kizárásával, a szülő gondoskodó szeretete mellett. Arról van szó, hogy a kicsiknek és a felnőtteknek is rá kell jönniük maguktól, hogy miként lehetne használni a jó látás trükkjeit szemüveg nélkül az órákon, a számítógép előtt, vezetés közben, a munkahelyen stb. Akkor is, ha 3 felmérőt írnak naponta, akkor is, ha az írásvetítőt még nem látja tisztán, vagy ha egész nap hajtás van a suliban. Akkor is, ha sötétben vezetünk, ha pénztárgép előtt robotolunk, ha utcát seprünk. Meg kell érteni mind a szülőnek, mind a gyereknek, felnőtteknek, hogy a látástréningnek ez a második szakasza legalább olyan fontos, mint az iskolai előmenetel, a megélhetés, a kocsivezetés.

Látástudatos életmód

Mindezt egyszerűen látástudatos életmódnak kellene nevezni. Ha nem sikerül, akkor a látás nem tud visszaállni a régi kerékvágásba, és visszakerülhet a szemüveg. Szemüvegben, kontaktlencsében újra állandó stressz kerül a szemre, mert a szemüveg helytelenül a szemet dolgoztatja a képzelet helyett, és ott fogunk tartani, ahol elkezdtük…

Egyszóval buktató, ha az integrációs szakaszban nem vagyunk résen, és nem tudjuk lazán alkalmazni az egészséges nézési szokásokat. Szegény gyerekek, nem ők tehetnek róla, hogy nem annyira a gyerek számít sok iskolában, hanem az osztályátlag, az iskolák közötti verseny, az előírások, hadd ne folytassam…

A szem a lélek tükre, így a jó szemű is csak akkor láthat élesen, ha a kondíciók megfelelőek, míg rossz szem esetén még inkább így van ez. Csak hogy…; míg a jó szemű esetén a stressz elmúltával a jó nézési szokások automatikusan visszaállnak, és semmit sem vesz észre az ember, addig a látásproblémáknál, ha szemüveg nélküli öngyógyításba kezd valaki, sokáig oda kell figyelni minden élethelyzetben, hogy jól használja-e a szemét, illetve a tudatát – úgy, ahogy tanulta.

Mikor működik jól?

A látástréning csak akkor működik jól, ha

• hamar megértjük, hogy a szemet nem szabad túlhasználni, szemüvegeztetni, mert blokk keletkezik, ami kissé, vagy akár teljesen elnyomhatja az egészséges látás 90%-át a tudatban, és egyre többet áthelyez a szemre, helytelenül. Ezt nagyon nehéz megmagyarázni, mert másként él bennünk a látás, mint fogalom.
• a gyakorlatokat egyre inkább át tudjuk alakítani úgy, hogy a mindennapi életben is uralni tudjuk…
• a szemüveget, a kontaktlencsét teljesen el tudjuk felejteni. Nincs félmegoldás, gyöngébb szemüveg, csodaszemüveg, „már csak akkor használom a szemüveget, ha….” szöveg stb.
• megértjük, hogy a szem a lélek tükre, és amikor fél a gyerek, ha betegek vagyunk, ha szemorvosnál vagyunk, ha új iskolát kezd a szemüveges vagy a jól látó tanuló, ha új anyag kerül a táblára stb., a szemünk először idegenkedik, ideiglenesen blokk alá kerül minden esetben. Akkor is, ha előtte egészen jól láttunk már akár két hétig. Majd a jó szem, amint megértette a feladatot, magától megszabadul a gátlástól, de a rossz szem nem tud, mert szemüveg van rajta, vagy már olyannyira átállt a szem használatra az illető a tudata helyett, hogy szemüveg nélkül sem sikerül visszaállás tréningezés nélkül.
• a gyakorlatokat ugyan otthon már hatékonyan csináljuk, de nem vesszük észre, hogy rosszul működtetjük szokatlan élethelyzetekben
• a tanuló az iskolában be meri dobni a gyakorlatokat, és nem cikis és nem fegyelmezetlenség, ha becsukja a szemét pár másodpercre, mert mentális segítséget igényel a látása.

A szemtréneri feladat a látástréning-rendszer megtanítása után általában véget ér, de a nagyobb, önálló munka még hátra van. Az éles felvillanások először csak jó látási körülmények között ugranak be, de ez még nem szokás, csak a kipihentetett látástraktus jelzése, hogy jó úton járunk. Itt nem szabad megállni, bármennyire is lenyűgöző, hogy akár pár perces gyakorlás után is milyen tisztán lehet újra látni, szemüveg nélkül élni még szürke hályog, vagy akár maradék látás esetén is, a kortól függetlenül. Ha ebben a javulási szakaszban csapdába esünk és azt hisszük, már is győzött természet, tévedünk. Az lenne a cél, hogy az elsajátított helyes nézési feltételeket az élet minden terültén automatikus szokássá alakítsuk. Először kemény munkával, akarattal, kitartással lehet ide eljutni és minden olvasási távolságról, rosszabb fényviszonyok esetén is, aztán egyre könnyebben fog menni, mert át-átveszi a tudatalattink a tevékenységet. Ez a munka nem megy visszaesések nélkül. Különösen hosszú idő lehet a szoktatás hályogok, a maradék látás estén, vagy az öregkori retinaproblémáknál, magas dioptriáknál, hiszen ott akár 40 éves szemüvegeztetés okozta feszültséggel kell dolgozni, vagy műanyag lencse beültetés ellenére is romlik a látás. Ez az operáció is csak tüneti kezelés, mert nem érintheti a probléma gyökerét. (Ritkán fordul elő az a csoda, hogy pár hónap alatt valaki tökéletesen lásson a szemorvosnál is, és mondjuk az iskolatáblára írtakról se ijedjen meg a szeme).

Alternatív módszerek?

Hibásnak érzem azt a felfogást, hogy csak kiegészítő módszerekkel kísérletezgetünk – talpmasszázs, étkezési reform, gyógyteák, csodaszemüvegek –, amelyek köztudottan csak a keringést fokozhatják, dioptriát nem csökkentetnek. Az agykontrollt sem hagyhatom ki. Bár a látás agyi funkció, és minden a fejben dől el, de itt is az értelmezéssel van a gond. A rossz nézési szokásokat kell megváltoztatni, mert csak az oldja a mentális blokkokat, és ezt a szerepet az agykontroll nem töltheti be.

A méréseket több mint húsz éve elvégeztük. Arra jutottunk, hogy könnyebben érti meg a lényeget, aki agykontrollt végzett, de egyetlen esetnél sem történt pregnáns javulás csupán azért, mert agykontrollozott. Ma már szinte mindenki agykontrollt végzett, de a statisztika változatlan. A szemtornára jelentkezők majd mindegyike próbálkozott agykontrollal, eredménytelenül, tehát a látásra gyakorolt tartós hatását meg kellene kérdőjelezni. Viszont ha a tréninget összekötjük a kiegészítő módszerekkel, de az arányt a fentiek szerint állítjuk át, akkor jó úton járunk, de tudni kell, hogy a látástréning a fő csapás, mert minden problémán segít szemüveg nélkül, és nem fordítva.

Sajnos az elmúlt jó 15 év alatt, amióta hivatalos természetgyógyászat van Magyarországon, nem közeledett az orvosok és az alternatívok álláspontja a szemészeti ágazatban sem. A szemorvosok a szemüveg állandó viselését és az operációféléket tartják az egyetlen lehető útnak, csak legyintenek, vagy egyenesen szörnyülködnek, ha a látástréningről kérdezzük őket (Van kivétel, de ez csak erősíti a szabályt.). Van itt még egy óriási baj. A szemorvosok a szemmel dolgoznak, és nem a látással, így a dioptria és más mérési protokoll sem felelhet meg a látástréning ideiglenes eredményei igazolására. Amint a gépek megközelítik a szemet, stressz, azaz dioptria keletkezik a jó szeműnél is, akkor hogyan lehetne a gyógyuló betegeknél hiteles mérési adatokat kapni?

Visszatérve a panaszos anyukára, azt hiszem sikerült megnyugtatnom. Örült talán, hogy emlékeztettem, hogy gondoljon a jó látási periódusokra, ne a rosszakra. A természetben két lépés előre, egy hátra szemlélet a helyénvaló, és ha a gyerek izgul a matekórán, akkor „természetes”, hogy a szemén jön ki a stressz, mert ő „ott izgul”. A tréning integrációs szakaszának kihívása az iskolában is kihívás, nincs köztes megoldás. Nem csak tanulmányi szempontból, hanem egészséges nézési szokások alkalmazásának szempontjából is. Kértem, hogy nézze meg a Youtube-on a videóbemutatókat, ahol többször is elmondom, hogy a szemtorna csodákra képes az első pillanatoktól kezdve, de csak akkor, ha…

(A fenti linken látható, hogy jól indult a fiúcska látásfejlesztése. Sajna azóta kiderült, hogy nem fogadták meg a tanácsokat. A gyerek nem csinál otthon semmit. A szülőknek nem sikerült rávenni a napi rutinfeladatokra, így a gyengén látás egyelőre kezeletlen marad ott, ahol a szemorvosok már nem tehetnek semmit, de a természet még sokat kihozna. Nem kéne ennek így lennie).

Vén Péter
szemtréner
Tanácsadás

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről