Az Alzheimer-kór és a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága

Becslések szerint, a Föld 65 éven felüli lakóinak 5-10 százaléka szenved Alzheimer-kórban. Annak agresszív terjedése miatt, húszévenként megdup­lázódhat a betegek létszáma, így 2040-re elérheti a 81 milliót. Magyarországon jelenleg 160-200 ezren lehetnek betegek.

Jelenleg világszerte 24 millióan élnek felismert Alzheimer-kórral. A betegség általában a 65 éven felülieket támadja meg, de ma már nem ritka az ötvenesek között sem.

Ma még gyógyíthatatlan betegségnek számít, sőt kialakulásának konkrét okai is ismeretlenek. Feltételezik, hogy a szervezetben több kockázati tényező (genetikai, vegyi, immunológiai eredetű) együttes jelenléte esetén nagyobb a kór kialakulásának esélye. A betegség az agy megjegyző-emlékező funkcióinak romlásával kezdődik, azt követik a viselkedésváltozások, később a fizikai teljesítmény csökkenése, a tudat teljes beszűkülése.

A fejlett országokban a halálozási okok gyakorisági listáján az Alzheimer-kór a negyedik helyen áll. A betegség természetéből adódóan a benne szenvedő 24 órás ápolást igényel, így kevés a lehetőség az intézményi elhelyezésre. A beteget többnyire otthonában ápolják a rokonok, hozzátartozók, ami nemcsak rendkívüli fizikai és lelki megterhelést, de anyagi súlyos áldozatokat is követel.

Egyre több áldozat

Himmer Éva a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága elnöke. Információi szerint a betegségnek 2040-re világszerte több mint 81 millió áldozata lehet. E döbbenetes szám ellenére az államok kormányai, egészségügyi és szociális rendszerei felkészületlenek a kór támadásával szemben. Éppen ezért a Nemzetközi Alzheimer Társaság folyamatosan figyelemfelkeltő akciókat szervez. Tavaly például 75 ország közül többek között Magyarországnak jutott az a megtiszteltetés, hogy ismert sportemberünk, Sípos Anikó hegymászó is tagja lehetett a Kilimandzsáró Expedíció tízfős világcsapatának. Az expedíció célja a nemzetközi figyelemfelkeltés és végső soron az Alzheimer-kór és az időskori szellemi hanyatlás átfogó egészségügyi prioritásként való elismertetése az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által. Törekvésük, hogy felhívják a világ összes kormányának, politikusának figyelmét a betegség terjedésének megdöbbentő adataira, illetve felszólítanák őket a haladéktalan cselekvésre. Például egészségügyi alprogramok kialakítására, a betegeknek nyújtandó minőségi szolgáltatások és új kezelési módok biztosítására.

Hiányos információk

A Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága az évente ismétlődően megtartott Alzheimer-világnapokon tudatosítja a hazai betegekkel és hozzátartozóikkal, hogy emberfeletti küzdelmükben nincsenek egyedül. A társaság küzd többek között gyógyszerük legalább 70 százalékos ártámogatásáért, az ápolási díjnak a minimálbér szintjére való emeléséért, az országos demens napközis hálózat kiépítéséért, a betegek emberi jogainak, esélyegyenlőségének, emberi méltóságának megtartásáért.

Az Alzheimer-kóros beteg kezelésében nehéz és meghatározó szerep jut a családtagoknak, akiknek kezdetben általában semmilyen információjuk sincs a betegségről, illetve a beteggel való bánásmódról. Pedig a kór előrehaladásával egyre inkább szükségük lenne rá, mert hozzátartozójuk viselkedése, szellemi és fizikai állapota folyamatosan és gyökeresen romlik. Eligazodásukat segíthetik a magyar nyelven is megjelent kézikönyvek.

L. I.