A szemüveg- és a kontaktlencse-viselés kedvezőtlen mellékhatásairól

Firenzében, a Santa Maria Maggiore templomban van egy sír, rajta egy felirat: „Itt nyugszik Salvino degli Armati, a szemüveg feltalálója. Isten bocsássa meg vétkeit.” Cikkírónk, Vén Péter szemtréner az alábbiakban a sírfeliratban foglaltak igazságtartalmát elemzi.

A szemüveget már Néró is használta. Plinius szerint egy homorúra csiszolt drágakövet foglaltatott a gyűrűjébe, hogy azon át jobban láthassa a colosseumi küzdelmeket.

A szemüveg azzal, hogy lehetővé teszi – de nem javítja (!) – a látást, sok ember diszkomfort érzetét csökkenti, ám egy kis elemzéssel be kell látni, hogy ezért elég borsos árat fizetünk. Gondoljunk arra, hogy ha javítaná a szemünket, akkor nem kellene egyre erősebb belőle. Aztán: tisztítani kell; esős, hideg időben bepárásodik; töri, vágja az orrgyököt, a fül mögötti részt stb.

Csapjuk fel a doyen – dr. W. H. Bates – „A jobb látásért” című havi folyóiratának 1920. júliusi számát (Better eyesight Vol. III. July 1920. 10-15. o., Juppiter Cons. Publ. Comp. Milano, 2005) Kemény 5 oldalon sorolja a szakember a szemüveg átkait, a laikus számára is világos nyelven.

A szemüveg sosem korrigálja tökéletesre a látást – írja Bates –, mert ha átnézünk egy erősebb nagyítón vagy kicsinyítőn, tompul a szín intenzitása, más lesz a méret is. Mivel a szín érzékelése függ a formától, a mérettől, érthető, hogy a szemüvegen, kontaktlencsén keresztül ugyanez történik. Még a sima ablaküveg is tompítja a látást…

Valójában a szem neheztel a szemüvegre, amit az orvosok úgy intéznek el, hogy „hozzá kell szokni és állandóan viselni, mert különben romlik a látás”. Miért – szemüvegben talán nem romlik?

Az igazság az, hogy sosem beszélnek a szemüveg mellékhatásairól, és arról sem, hogy nélküle csak akkor romlik a látás, ha erőltetjük a szemet. A szemüveg puszta levétele kimondottan pihentető és hasznos.

Aztán: az erős pluszos és mínuszos lencsék torzítják a képet. A szemüvegkeret csökkenti a látómezőt. Csak középen nézhetünk át a szemüveglencsén torzításmentesen.

A dioptria nagysága a szemen lévő stressz nagyságát is jelenti. A szemüveg és a kontaktlencse a dioptriát korrigálja, de a stresszt nem (!).

Este, erős fényben szintén gond van a kontaktlencsével, a szemüveggel.

Mindkét segédeszköz annyira kifáraszthatja az egész szervezetet, hogy fejfájással, émelygéssel, szédüléssel, hányingerrel rohanunk a rendelőbe. Pedig csak át kéne gondolni a szemüveggel eltöltött idő nagyságát, vagy a látástréning szükségességét. Az utóbbi gyakorlatait biztosan nem fogja javallani a doktor. Inkább felír egy jó kis pirulát, netán elküld erősebb szemüvegért…

Vén Péter
szemtréner
www.szemtorna.hu
www.eyetraining.hu
Tanácsadónk – kérdezzen tőle!

Vén Péter következő, hatórás szemtréning tanfolyama június 16-án, szombaton 10-16 óra között lesz Budapesten