Csontritkulás: kalcium, foszfor, tej

A természetes tehéntej feldolgozása során ugyanis a kalciumhasznosulást elősegítő enzimek tönkremennek. Bonyolítja a tej megítélését az a körülmény is, hogy az emberek egy része a tejet rosszul emészti. A Föld lakosságának egy részénél ugyanis örökletesen hiányzik a tejcukor emésztéséhez szükséges laktóz enzim. Az ilyen személyeknél jelentkező laktózintolerancia, vagyis a bélben emésztetlenül maradt cukrok erjedése miatt bekövetkező rendszeres hasmenés rontotta ennek a biológiailag nagy hatékonyságú tápláléknak a megítélését.

Véleményünk szerint – bár igaz, hogy az ember szinte az egyetlen faj, amely a más állatok által termelt tejet szívesen fogyasztja – mégsem nélkülözhetjük a természetnek ezt a legcsodálatosabb, mintegy 120-féle hasznos összetevőt tartalmazó produktumát. Annál is kevésbé, miután fehérjéje biológiailag teljes értékű, esszenciális amino- és zsírsavtartalma az ember számára ideális táplálékká teszi. Vitamin-, enzim-, hormon-, baktérium- stb. tartalma mellett rákellenes, öregedést lassító, idegnyugtató, alvást támogató, gyulladáscsökkentő stb. hatású anyagokat is tartalmaz. Ezen a helyzeten még az sem változtat lényegesen, hogy a csecsemők egy része, akik egyéves koruk előtt anyatej helyett tehéntejet fogyasztottak, gyakrabban válnak allergiássá, mint a kizárólag anyatejen felnőtt társaik.

Az üdítőitalok és a csontritkulás

Szólni kell – a csontritkulás szempontjából vizsgálva – a korunkban tömeges méretet öltő, különböző izgató, ajzó, élénkítő és ízfokozó anyagokat tartalmazó, agyonreklámozott, a kelet-európai országokban sokáig nélkülözött üdítőitalok fogyasztásáról.

Régóta feltételezik ugyanis, hogy az üdítők, különösen a kólaféleségek, nagy foszfortartalmuk miatt csökkentik a vér kalciumszintjét, fokozzák annak kiürülését. Különösen veszélyes a gyermekek fejlődésére a túlzottan magas foszfortartalmú, nem csak natúrgyümölcs alapanyagú üdítők fogyasztása, mert a csontváz hiányos ásványianyag-beépülése (mineralizációja) különösen a gazdagabb országokban tömeges méreteket öltött. Ezzel is magyarázható, hogy a csontritkulás egyre fiatalabb korosztályokat érint.

Gere Tibor, Gere Zsolt

Prof. Dr. Gere Tibor a Magyar Tudományos Akadémia doktora,
természetgyógyász, reflexológus, addiktológus,
fül- és elektroakupunktőr, bioenergetikus
Tel.: (20) 411-5887

(Folytatjuk)