Elkerülhető a halálos kór

Nagyon lényeges hangsúlyozni, hogy ezeket a molekulákat nem mi választottuk ki, hogy ez beletartozik, az nem, hanem ezeket a kísérletek során szigorúan maguk a ráksejtek választották ki, mégpedig úgy, hogy ezek voltak azok a molekulák, amelyek egymás hatását fokozva el tudták pusztítani a ráksejteket. Amikor megvolt, hogy melyek azok a molekulák, amelyek részt vesznek a védelemben, ezeknek a keverékével végeztük a kísérleteket, hisz feltételezésünk szerint a keringési rendszerünkben is együtt fejtik ki hatásukat. Nagyon sokféle rák sejtvonalat megvizsgáltunk, és (a keverék – a szerk.) minden esetben el tudta pusztítani a ráksejteket, ugyanakkor nem „bántotta” a normál sejteket.

Az állatkísérletek biztató eredményei

Állatkísérletekben szintén szignifikáns hatás volt. Az állatkísérletek eredményének abban van a jelentősége, hogy mi kimutattuk: a sejtpusztulás sebessége ezeknek a molekuláknak a koncentrációjától függ. Tehát ha ugyanakkora mennyiségű ráksejtet egyre növekvő mennyiségű ilyen molekulák hatásának tettünk ki, akkor egyre rövidebb idő alatt pusztult el ugyanaz a sejtmennyiség.

Nyilvánvaló, hogy a sejtszaporodás, tehát a daganatnövekedés sebessége egyrészt függ attól, milyen típusú daganatról van szó, másrészt pedig a sejtek számától függ, hiszen minél több sejt van, annál gyorsabb a növekedés. Ez a kettő van versenyben egymással: a sejtszaporodás sebessége, illetve a sejtpusztulás sebessége.

Az állatkísérletekben használt daganatok nagyon gyorsan növekednek. Általában az in vivo (az élő szervezetben tapasztalható – a szerk.) duplázódási idő egy, esetleg két nap. Ugyanakkor az emberi daganatoknak az in vivo duplázódási ideje átlagosan 50-60 nap, még a leggyorsabbé is körülbelül 25 nap. Tehát ez azt jelenti, hogy sokkal lassabban nőnek. Mivel az állati daganatoknál, amelyek gyorsan nőnek, komoly hatást tudtunk elérni a kezeléssel, ez adja a reményt, hogy a lassabban növekvő emberi daganatok esetén egyértelműen még hatásosabb lesz, és gyógyulás is elérhető vele.

A dr. Kulcsár Gyulával készült videó folytatásának megtekintéséhez nézze meg az itt látható videót!

A tumormegelőzés legkorszerűbb, mindenki számára hozzáférhető módszerével itt ismerkedhet meg.