Miért tartják az agysebészek a mobilt távolabb a fejüktől, mint mások?
FDA, EPA, FCC – avagy kecskére bízták a káposztát?
Az Egyesült Államokban három olyan kormányhivatal működik, amelynek hatásköre és befolyása van (lenne) a mobiltelefonokkal kapcsolatos ügyekben. Az első a már említett FDA, amelynek jogában áll minden olyan készülékre vonatkozó szabályozás meghozatala, illetve felülvizsgálata, amely sugárzást bocsát ki. Az elmúlt néhány évtizedben azonban olyan változások történtek a döntéshozatali mechanizmusokban, amelyek megakadályozták, hogy az FDA betölthesse ezt a szerepét, és mára gyakorlatilag nem maradt más dolga, mint hogy megadja a kormányzati jóváhagyást a különböző ipari folyamatokhoz.
A 80-as évek közepétől kezdve különböző ipari lobbik elérték a kongresszusban, hogy az FDA gyorsítsa meg az új gyógyszerek és élelmiszer-ipari termékek jóváhagyásának folyamatát. Mivel a törvényhozás nem kívánt több pénzt költeni az Élelmiszer és Gyógyszer Hivatalra, ehelyett olyan megoldást fogadtak el, amelynek alapján az FDA és az általa szabályozni hivatott iparágak között úgynevezett partneri viszony jött létre.
Napjainkban az FDA már használati díjakat szed az érintett vállalatoktól, és ezek a bevételek egyre nagyobb részt jelentenek a kormányhivatal teljes költségvetéséből. Mára tehát olyan helyzet alakult ki, hogy az FDA működését éppen az az iparág támogatja, amelynek a működését ennek a hivatalnak kellene szabályoznia.
Jogi csavar: a mobiltorony nem épület, hanem eszköz
A következő kormányszerv, amely részt vehetne ebben a folyamatban, a Környezetvédelmi Hivatal (EPA). Ennek a feladatkörébe tartozik, hogy felügyeletet gyakoroljon minden olyan épület vagy gyár fölött, amely sugárzást bocsát ki a környezetébe. Ilyenek például a mobiltelefon-átjátszó, illetve -erősítő állomások. A 90-es évek elején az EPA még azt tervezte, hogy a mobiltornyok működését keretek közé szorítja és szabályozza. Mivel azonban az érintett iparág 1996-ban erőteljes lobbizással elérte a telekommunikációs törvény módosítását, azóta a mobiltornyokat nem épületként, hanem sugárzáskibocsátó eszközként (device) határozták meg. Ily módon az EPA jogi értelemben elveszítette fennhatóságát, hiszen szabályozási lehetősége készülékekre nem vonatkozik, csupán épületekre.
A harmadik hivatal ebben a sorban a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (FCC), amelynek az 1996-os törvénymódosítás nyomán a kezébe került szinte minden szabályozási lehetőség a mobiltelefonozást illetően. Az FCC azonban csupán annyit tehet, hogy megvizsgálja az elektromágneses spektrum megfelelő és elfogadható használatát. Az FCC nem szabályozó kormányszerv – akár az egészség védelmét, akár a környezetvédelmet, akár a fogyasztók biztonságát tekintjük. Még inkább megkötik az FCC kezét az iparág vezető cégeivel kötött partneri megállapodások. Gyakorlatilag tehát az FCC ugyancsak nincs abban a helyzetben, hogy bármilyen komoly szabályozási változtatást léptessen életbe a mobiltelefon-iparral kapcsolatban. Éppen ellenkezőleg: voltaképpen ez a kormányhivatal az iparág gyors fejlődésében érdekelt, mert csak így lehet reménye arra, hogy visszakapja azt a pénzt, amit a korábbi évtizedekben az új technológiák bevezetésének elősegítésére adott kölcsön a telekommunikációs cégeknek.
Az egész történet tehát igencsak hasonlít arra a mesére, amikor a rókára bízták a baromfiudvar őrzését, vagy kecskére a káposztát…
Amint látható, gyakorlatilag semmilyen esély és remény nincs a telekommunikációs iparban vezető szerepet betöltő amerikai részesedés, illetve befolyás szabályozására. Így a mobiltelefonnal élő, azt használó ember csak egyet tehet: igyekszik megtartani bizonyos óvatossági rendszabályokat. Ezekről a biztonságunkat növelő lehetőségekről már korábban is írtunk a Natúrszigeten. Érdemes elolvasni ezt a cikkünket, ha még nem ismerik.
(Forrás: Experts Revive Debate Over Cellphones and Cancer, Why Brain Surgeons Are Avoiding Cell Phones)
