Otthonunk – elektroszmog nélkül (3.)

Ha sikerült kizárni külső elektroszmog források jelenlétét, érdemes körülnézni saját házunk táján is. Lássuk csak, mi okozhat otthonunkban alacsonyfrekvenciás elektromágneses erőteret.

Minden elektromos vezeték, amelyben áram folyik, mágneses erőteret hoz létre maga körül. Minél nagyobb a vezetékben mérhető áramerősség, annál nagyobb az általa gerjesztett elektroszmog. Ismét érdemes megvizsgálni, hogy fekhelyünk mellett vagy a gyerekszoba falaiban van-e elektromos vezeték. Főleg a ház vagy lakás elektromos fővezetékei kelthetnek magas elektroszmogot. Védekezésképpen kapcsoljuk le éjszakára az adott vezetékhez tartozó fogyasztókat, így a változó elektromágneses terek megszűnnek! Abban az esetben, ha az adott vezetékszakasz feszültségmentesítő relével van ellátva, az elektromos tér is megszüntethető.

Egy lakás felmérése során a tulajdonos panaszolta, hogy a gyerekek igen nyugtalanul alszanak, éjszaka többször felébrednek. A műszeres vizsgálat során a gyermekek ágyában 600-1000 nT mágneses térerősség volt mérhető. (Az épületbiológusok által javasolt határérték fekhelyen 20 nT.) Hamarosan kiderült, hogy a ház elektromos fővezetéke közvetlenül az ágy fejrészénél található, ahol a műszer 2000 nT feletti értéket jelzett! A ház elektromos berendezéseit sorra kikapcsolva kiderült, hogy a legnagyobb fogyasztó a ház fűtését és melegvíz ellátását biztosító elektromos hőszivattyú. Ráadásul a készülék az esti fürdést követően kapcsolt be, és hajnalig kitartó munkával termelte az extrém elektoszmogot, miközben előállította a másnapra szükséges melegvizet. A probléma a berendezés éjszakai kikapcsolásával, illetve későbbi átprogramozásával azonnal megszűnt.

Gondoljuk végig, hogy hol található lakásunk villanyórája, biztosítékszekrénye. Ezek közelében – a bekapcsolt fogyasztóktól függően – igen erős elektromágneses erőtér alakulhat ki. Fontos tudni, hogy ezek az erőterek a falakon és a szilárd tárgyakon akadálytalanul áthatolnak. Árnyékolással nem tudunk ellenük védekezni, viszont az elektromos készülékek kikapcsolásával meg tudjuk őket szüntetni! Társasházak, ikerházak esetében ez már nehezen oldható meg, hiszen elképzelhető, hogy az elektromos fővezetékek egy közös falban futnak, ráadásul adott esetben hálószobát vagy gyerekszobát érintve. A szomszédban üzemelő elektromos berendezések így a mi lakásunkban is elektromágneses erőtereket hozhatnak létre. Tartsunk kellő távolságot ezektől a forrásoktól!

Nem látszik, de káros

A falakban futó vezetékeket körülvevő mágneses erőtereknél jóval erősebb elektroszmogot képesek létrehozni az otthonainkban használt különböző elektromos berendezések, főképpen azok a készülékek, amelyekben tekercsek, transzformátorok, elektromotorok műkődnek.

Figyelmünket elsőként azon készülékek felé fordítsuk, amelyek hosszú időn keresztül bekapcsolva vannak, hiszen működésük során folyamatosan termelhetik az elektroszmogot. Ezek lehetnek példát: elektromos fűtőkészülékek, hőtárolós kályhák, elektromos padlófűtés, ventillátorok, mobilklímák, tápegységek, töltőkészülékek stb. A legfontosabb, hogy ezektől a készülékektől tartsunk kellő védőtávolságot. Ha ez nem megoldható, vagy ennek ellenére a tartózkodási helyünkön, fekhelyünkön még mindig magas elektroszmog mérhető, akkor célszerű a készülékek működési idejét átprogramozni, időkapcsoló órával vezérelni.

Annak idején saját lakásunk felújításakor jó ötletnek tűnt, hogy konyhánk hidegburkolata alá elektromos padlófűtést építsünk be. A fűtőrendszer remekül működött, és a lakás komfortját is jelentősen javította. Amikor azonban megismerkedtem az elektroszmog témakörével, és megvásároltam első speciális mérőműszeremet, döbbenten tapasztaltam, hogy a fűtőszálak által termelt elektroszmog a mennyezetig ér! Sőt, a konyha alatt található helyiségekben derékig jártunk az extrém erősségű mágneses térben. Megoldásként egy programozható időkapcsoló órát építettem az elektromos fűtőrendszer vezérlésébe. A padló felfűtése azon időpontokra van korlátozva, amikor az érintett helységekben nem tartózkodunk. Így a fűtés a mai napig is remekül működik, és mi nyugodtan élvezhetjük az általa nyújtott komfortot.

Jótanácsok

Talán a legfontosabbnak azt tartom, hogy fekhelyünket mentesítsük az elektroszmog különböző fajtáitól, és így biztosítsuk szervezetünk nyugodt éjszakai pihenését, regenerálódását. Kerüljük az elektromos ágymelegítőket, fűtőpaplanokat, vagy kizárólag csak az ágy előmelegítésre használjuk ezeket. Amikor a közelükben tartózkodunk, kapcsoljuk ki és válasszuk le őket az elektromos hálózatról! Ügyeljünk a hálózati táplálásról működtetett rádiós ébresztőórák elhelyezésére, de inkább kerüljük használatukat. Ezek a készülékek – a beépített tápegységüknek köszönhetően – akár 1-2 méter átmérőjű elektroszmogot is képesek létrehozni. Hasonló a helyzet a telefontöltőkkel és a kisfeszültségű halogénlámpák működtetéséhez szükséges tápegységekkel is. A fekhelyünk közelében szintén kerüljük ezek használatát! A kisfeszültségű halogén világítás nagyon erős elektromágneses erőteret képes létrehozni, mivel vezetékeiben sokkal nagyobb az áramerősség, mint 230V-os társainál.