Otthonunk – elektroszmog nélkül (4.)

A mobil és a mumus sütő

A mobilkészülékek esetében a káros élettani hatásról igencsak ellentmondó cikkek jelennek meg, mindenesetre nem árt az óvatosság! Lehetőleg csak rövid ideig tartó beszélgetésekre használjuk készülékünket, beszélgetés közben tartsuk távolabb a fejünktől a készüléket, és ha csak tehetjük, használjunk kihangosítót! Bekapcsolt készüléket éjszaka ne tartsunk az ágyunk közelében!

Most lássuk a sokak által mumusnak kikiáltott mikrohullámú sütőt. Az egészségre gyakorolt káros hatásáról igencsak megoszlanak a vélemények. Egyesek teljesen ártalmatlannak vélik, míg mások igen szélsőséges álláspontokat képviselve, szörnyű hatásokról beszélnek. Tény, hogy a mikrohullámok károsan hatnak az élő szervezetekre. Ennek mértéke persze jelentősen függ a frekvenciától, a teljesítménytől, az időtartamtól stb. Mikrohullámú sütők esetében ez a sugárzás alapesetben nem tud kilépni a készülékből, mivel ezekre a készülékekre szigorú biztonsági előírások vonatkoznak. Az pedig, hogy a mobiltelefon csörög a sütőben, még nem jelenti azt, hogy szökik a mikrohullám, bár jelentheti azt is…

A sütő ajtószigetelését a készülékben alkalmazott sugárzás hullámhosszára hangolják, a kettő között pedig jelentős különbség lehet. Így fordulhat elő, hogy a mikrohullám nagy része bent marad, a telefon mégis csörög.

Tanácsok a mikrohullámú sütő használatához

Számtalan tanulmány foglalkozik a lehetséges káros hatásokkal. Íme egy érdekes link, amelyre kattintva látható, amint kis teljesítményű mikrohullámokkal folytattak kísérleteket, és bizony megdöbbentő eredmények születtek. Tojásokat sugároztak be keltetés közben, az eredmény itt látható.(Csak erős idegzetűeknek!) Megjegyzem: ekkora teljesítményekkel könnyen találkozhatunk mindennapjainkban!

Hogy mely tábornak van igaza, nem tudom megmondani, ezt csakis az idő fogja eldönteni. Mindenesetre legyünk óvatosak, és előzzük meg a bajt!

  • Ne használjuk főzésre a mikrohullámú sütőt, maximum rövid ideig tartó melegítésre.
  • Működés közben ne nézegessünk be az ablakán, mert nem tv, habár lehet, hogy jobb a műsor benne.
  • Működő készüléktől 3-4 métere távolodjunk el!
  • A mikróból kivett étel vagy ital elfogyasztása előtt várjunk 20-30mp-et.
  • Lehetőleg kerüljük a gép használatát.

Sugárforrások a lakásban

Egy átlagos háztartásban számtalan olyan készülékkel találkozhatunk, amelyek magasfrekvenciás elektromágneses sugárzást bocsátanak ki. Sok esetben találkozom vezeték nélküli (WIFI) internet elosztókkal, közvetlenül a számítógépasztal alatt. Pusztán lustaságból teszik oda, érdemes venni a fáradságot, és távolabb tenni a készüléket az ülőhelytől. Hasonlóképpen járjunk el a bébiőrzőkkel is. Ezeket nem kell a kiságyba betenni, a szoba másik felén bekapcsolt készülékkel is hallhatjuk, ha felsír a baba. Figyeljünk a vezeték nélküli (DECT) telefonokra is – fontos, hogy tartsuk távol az ágyunktól, tartózkodási helyünktől, de ha lehet, kerüljük a használatát!

Alapvető szabály: tartsunk kellő távolságot ezektől a készülékektől, mert a sugárzás az antenna közvetlen közelében jóval magasabb, mint néhány méterrel távolabb.

Az elektroszmog témaköre igen összetett és új keletű probléma. A cikksorozatból rövid betekintést kaphatott az Olvasó ebbe a témakörbe. Bár tudásunk ezen a téren még gyermekcipőben jár, de tudósok, kutatók folyamatosan dolgoznak azon, hogy felderítsék az elektroszmog szervezetünkre gyakorolt bonyolult hatását. Tapasztalatok alapján, az idő előrehaladtával már eddig is egyre szigorúbb szabályok és engedélyezett határértékek születtek.

Nem árt az óvatosság!

Ismerje meg az elektroszmogot, a szükséges mérések elvégzésével győződjön meg lakásának, munkahelyének elektroszmog terheléséről, tegye meg a szükséges óvintézkedéseket, tartsa be a vonatkozó ajánlásokat. Így – kellő körültekintéssel és óvatossággal – biztosan a megfelelő, biztonságos oldalon tudhatja saját magát és családját.

Almásy Zsolt
elektroszmog és radiesztéziai mérések
almasyzsolt@gmail.com
06-30-444-74-41

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket is:

Wifi, a lassan ölő gyilkos