Sertésinfluenza: hogyan védekezzünk?

Katonai laborból eltűnt vírusminták

Más források szerint az ENSZ 12 vezető szakértője, aki korábban az Ebola vírussal és AIDS-fertőzöttekkel foglalkozott, arra a következtetésre jutott, hogy a mostani sertésinfluenza vírus jellegzetes „transzmissziós vektorokat” tartalmaz. Ezek arra utalnak, hogy az új vírustörzset génmanipulációval állították elő, biológiai fegyver céljából. Ezek a kutatók az Ebolát, a HIV/AIDS-vírust és a jelenlegi A-H1N1 sertésinfluenza vírust egyaránt a biológiai hadviselés eszközeinek tekintik.

Amerikai katonai ügyészek most vizsgálják, miként tűnhettek el vírusminták a Fort Detrick laboratóriumból. A hadseregnek arról a kutatóközpontjáról (U.S. Army Medical Research Institute of Infectious Diseases) van szó, ahonnan a 2001-es Anthrax vírustörzs származott, írja cikkében a Frederick News Post. Februárban az említett katonai laboratórium felfüggesztette az Ebola, az Anthrax, a himlő és más betegségek kórokozóival kapcsolatos vizsgálatokat, miután a nyilvántartásukban nem szereplő, ismeretlen eredetű vírusmintákat találtak.

Mercola doktor hangsúlyozza, hogy az influenza elleni oltás nem jelent védelmet, sőt potenciálisan veszélyt okozhat, ráadásul nagy valószínűséggel mérgező higanyt is tartalmaz, amelyet a legtöbb influenza elleni oltásban tartósítószerként alkalmaznak. Személy szerint ő senkinek sem ajánlja az ilyen oltást – még akkor sem, ha az orvosa javasolja –, mert az éppen aktuális vírustörzs ellen aligha véd, és biztosan nem ad védelmet egy újonnan felfedezett vírustörzs esetén. Reméli, hogy a kormányok a világon sehol nem teszik majd kötelezővé az influenza elleni oltást.

Védelem természetes módszerekkel

Nézzük, milyen természetes lehetőségek állnak rendelkezésre a védelemhez.

  1. D-vitamin bevitele. Ez a vitamin elengedhetetlen az immunrendszer optimális működéséhez és mindenféle fertőzés elkerüléséhez. Ha már bekövetkezett a vírusfertőzés, akkor 3 napon át napi 50 ezer NE D-vitamin bejuttatása javasolt a szervezetbe.
  2. Kerüljük a cukor és a feldolgozott élelmiszerek fogyasztását. A cukor, amely a ketchupban és egyes gyümölcslevekben is megtalálható, rontja az immunrendszer hatékonyságát.
  3. Pihenjünk eleget. A fáradt ember immunrendszere is gyengébb.
  4. Használjunk stresszoldó technikákat. Külön kiemeli dr. Mercola ezek közül az EFT módszert.
  5. Végezzünk rendszeres testmozgást. Ez javítja a keringést, az immunrendszer is jobban működik tőle.
  6. Juttassunk be a szervezetbe jó minőségű ómega-3 zsírsavakat, és kerüljük az ómega-6 zsírsavakat, amelyek számos feldolgozott ételben is megtalálhatók. Az ómega-3 zsírsavak legjobb forrása a krillolaj (krill: apró tengeri rákfajok gyűjtőneve – a szerk.).
  7. Mossunk gyakran kezet. Ehhez ne használjunk antibakteriális szappant, mert szükségtelen, és több kárt okoz, mint hasznot. A vegyi anyagoktól mentes, egyszerű szappan megfelelő.
  8. Együnk rendszeresen fokhagymát, amely széles spektrumú antibiotikumként működik. Baktériumok, vírusok, protozoonok (apró egysejtű élősködők) ellen egyaránt hatékony, ráadásul nem alakul ki rezisztencia vele szemben.
  9. Tartsuk távol magunkat a kórháztól, ha csak nem sürgősségi ellátásról van szó, mert kórházban a legkönnyebb beszerezni bármilyen fertőzést.

Mercola doktor tanácsait e cikk szerkesztője a következő ajánlásokkal egészíti ki:

  1. Fogyasszunk a fertőzés megelőzése céljából bíbor kasvirág (Echinacea) kivonatot. Kialakult betegség esetén még nagyobb adagban szükséges szedni.
  2. Használjunk a levegő frissítésére eukaliptusz illóolajat, aromalámpában párologtatva. Citromolajjal keverhetjük – a két illóolaj elegye hatékonyan gátolja a fertőzéseket.

A cikk forrásai és hasznos linkek:
http://www.CDC.gov/swineflu
http://www.askdrsears.com/thevaccinebook/2009/04/swine-flu-outbreak-is-it-time-to-panic.asp
http://www.drjaygordon.com/development/news/swineflu.asp
http://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2009/04/29/Swine-Flu.aspx
http://www.snopes.com/politics/medical/tamiflu.asp