Ártalmas rézcsövek

Nem is hinnénk, mennyit árthat egy régi rézcső. A benne átfolyó vízzel ugyanis szervetlen fémrészecskék kerülnek szervezetünkbe, és ezek idővel súlyos betegségeket, akár Alzheimer-kórt is okozhatnak.

Ajánlatos minél hamarabb lecserélni az otthonunkban található régi rézcsöveket, vagy legalábbis speciális filterekkel felszerelni őket – állítják michigani tudósok. A víz ugyanis, amint átfolyik rajtuk, rendszeresen kimos egy kis fémmennyiséget, ami iváskor a szervezetünkbe kerül, és ott felhalmozódik. Mivel pedig az ilyen anyagokat nem tudjuk megemészteni, egy idő után olyan súlyos betegségek okozói lesznek, mint például az Alzheimer-kór.

Élettartama: 20 év

Otthonaikban már évtizedek óta döntően rézből készülnek a vízvezetékek, hiszen ezt végleges megoldásnak tartják, mert ritkán van vele gond a beszerelés után. Az igazság viszont az, hogy egy ilyen cső átlagos élettartama körülbelül 20 év. Így egy 1980-ban beszerelt réz vízcső már 10 évvel túllépte „szavatosságát”.

Mindennek tetejébe az utóbbi években a víztisztítás miatt megnőtt az ivóvízben lévő kémiai anyagok mennyisége, ez pedig szintén hatással van a rézcsövekre: 10-15 évre is lerövidítheti élettartamukat. Az a víz ugyanis, melynek pH-értéke 6,5 alatt van, rozsdásodást vagy akár apró lyukakat is okozhat a csövekben, és ez további veszélyes anyagok bejutását teszi lehetővé szervezetünkbe.

Nem mindegy, szerves vagy szervetlen!

Néhány fém, így a réz is, kis mennyiségben hasznos, (főként fiatal korban, a növekedéshez szükséges a vassal együtt), de nagyobb dózisban kifejezetten mérgező. Ezek a fémek – erős oxidáló hatásuk miatt – olyan, öregedéssel járó betegségek fő okozói, mint a cukorbetegség, a már említett Alzheimer-kór, de egyéb, idegkárosodással kapcsolatos betegségekben is nagy szerepet játszanak. Nagyon fontos tudni továbbá, hogy a csövekből kimosott réz szervetlen anyag, ezért mérgezőbb, és másként is kezeli szervezetünk, mint a szerves változatot.

Az Alzheimer-kór elsődleges okozói az agyban megrekedt fehérjecsomók – ezek keletkezése pedig főként fémekre (pl. alumíniumra, rézre, cinkre) vezethetők vissza. De más komoly betegségek forrása is lehet a túlzott szervetlen rézbevitel: ilyen a májkárosodás, a skizofrénia, a depresszió, az autizmus, a szenilitás, a gyerekkori hiperaktivitás, izom- és ízületi fájdalom stb..

Réz helyett

Ha megengedhetjük magunknak, mihamarabb cseréljük ki a réz vízcsöveket PVC-ből készültekre. Mivel ez elég költséges megoldás, helyette beszereltethetünk olyan vízszűrő berendezést, amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy a nehézfémeket kiválassza az ivóvízből.

Ajánlatos továbbá, hogy a rézedényeinket kerámiára cseréljük, ami nemcsak teljesen biztonságos, de tisztítani is egyszerűbb.

Az 50 év fölöttieknek fokozottan kell figyelniük a réz- és vasbevitelre: sok vitamin- és ásványianyag-tabletta tartalmazza mindkét anyagot. Emellett, ha tehetik, ajánlatos rendszeres időközönként vért adniuk, hogy csökkentsék a vérükben található vasmennyiséget.

Tanácsok az Alzheimer-kór elkerülésére:
  • Rendszeres testmozgás
  • Egészséges, tápláló étrend, ami megfelel egyéni igényeinknek is
  • Bőséges ómega-3 zsírsavbevitel
  • A merkúrium bevitelének elkerülése, az olyan potenciális merkúriumforrások eltávolítása, mint például az amalgámtömések
  • Az alumínium kerülése (sok dezodor is tartalmazza, és ne feledkezzünk meg a fazekakról sem; de az influenza-ellenes vakcinák is tartalmaznak mind alumíniumot, mind merkúriumot)
  • Sok fekete áfonya fogyasztása, ami magas antioxidáns tartalmával segít küzdeni szervezetünknek számos idegrendszeri betegség ellen.
  • Mentális stimuláció: naponta állítsunk kihívásokat agyunk elé. Tanuljunk nyelvet, vagy kezdjünk el játszani egy hangszeren, utazzunk, fejtsünk rejtvényeket! Ez segít karban tartani mentális egészségünket, így kevésbé vagyunk kitéve az Alzheimer-kórnak.
(Forrás: Copper Pipes in Your Home May Cause Heart Disease and Alzheimer’s, angolból fordította: Létai Olga)