A szoptatás során felmerülő, a tejmennyiség csökkenését okozó gátló tényezők után most nézzük a lelki okokat, amelyek hasonló következménnyel járhatnak, vagy akár az egész szoptatást meggátolhatják.

Vegyük azt az alapesetet, amikor az anya megszüli gyermekét és szeretné melléből táplálni, de ez nem sikerül, vagy hirtelen csökken a tej mennyisége. Először feltérképezzük, áll-e a jelenség mögött testi betegség, anatómiai eltérés, hiszen a nők 2-5%-a ilyen okból nem tud szoptatni. A következő, amit meg kell nézni, van-e olyan ok a háttérben, ami a helytelen információáramlás miatt alakult ki (lásd: 1. rész), végül meg kell nézni a lelki hátteret.
Milyen gátló tényezők léphetnek fel lelki szinten?
1. Túlzott stressz
2. Társadalmi nyomás
3. Tudatalattiban létező gátlás
4. Családi minta

A túlzott stressz

A túlzott, tartós stressz okozhatja átmenetileg vagy tartósan is a tejmennyiség csökkenését.

A fáradtság és stressz
Mi, édesanyák talán mindannyian ismerjük az érzést, mikor hazatérünk a kórházból csöpp babánkkal, aki végeláthatatlan ideig képes sírni (legalábbis így érezzük), nem tudjuk, mit tegyünk. Tegyük mellre tegyük vagy ne tegyük? Mit csináljunk? Fáradtak vagyunk, máris túlterheltnek érezzük magunkat, és eluralkodik a tanácstalanság érzése, a káosz. Ebben az esetben jó, ha tudatosítjuk magunkban: a szoptatás nemcsak az éhségérzet csillapítására szolgál, jóval több annál: lelki táplálék és megnyugvás is. Gyakori mellre tétellel csökken a sírós órák száma, és babánkkal összebújva alhatunk mi is. Jól jár baba is, a mama is, hiszen a baba megnyugszik, és a mama is pihenhet kicsit. Használjuk ki bátran ezeket a félórákat, órákat!

Túlzott megfelelni vágyás
Tartós stresszt okozhat, ha azt szeretnénk, hogy minden tökéletes legyen, főleg, ha a baba születése előtt is kifejezetten pedánsak és rendszeretők voltunk. Be kell látni, hogy – főként az első időkben, hetekben, hónapokban – nehéz minden feladatot ellátni. Nem kell, hogy tökéletes rend és tisztaság legyen, a háztartás várhat.

Érdemes még szülés előtt lefagyasztani készételeket, így a főzésre nem kell túl sok időt fordítani, mégsem marad éhes senki.

A takarítás, mosás, főzés és egyéb feladatokat helyezzük el a saját értékrendünk szerinti fontossági sorrendben. Jobb, ha mindezt nem a baba alvásidejében végezzük, azt az időt fordítsuk inkább magunkra! Csak annyit végezzünk el, amennyivel könnyen megbirkózunk, amennyi jólesik. Ne féljünk segítséget kérni!

A legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, mert csemeténk is ettől érzi a harmóniát. Gondoskodó, kipihent, nyugodt anyára van szüksége.

Váratlan látogatás
Sokszor okoz stresszhelyzetet, főleg az első időkben, amikor rokonok, barátok váratlanul kopogtatnak be babanézőbe. Nehéz megtalálni az egyensúlyt, amikor az új család éppen harmonizálódni próbál, ismerkedik egymással, és közben sok a jelentkező, aki szeretne gyönyörködni újszülöttünkben. Nem biztos, hogy mindenki van annyira tapintatos, hogy kivárja az első pár hetet vagy szóljon az érkezése előtt.

Ha úgy gondoljuk, nekünk nem megfelelő a helyzet, amit a látogatók sokasága okoz, nyugodtan szóljunk a rokonoknak, barátoknak még szülés előtt, hogy mikor, mennyi ideig szeretnénk látogatókat fogadni otthonunkban. Jobb ezt előre tisztázni, így nem kell plusz terhet magunkra venni az amúgy is zűrös első időszakban.

Persze, ha nekünk segítséget jelent a látogatás vagy a család temperamentuma eleve ilyen, a fentiek nem érvényesek, élvezzük a társaságot!

Amikor mindenki jobban tudja
Szülés után elég hamar érezhetjük magunkat egy olyan körben, ahol rajtunk kívül mindenki jobban tudja, mi kell a mi gyermekünknek. Azzal általában mindenki egyetért, hogy a szoptatás a legmegfelelőbb mód, de hogy az hogyan történjen, abban mindenki mást mond. Kapunk olyan tanácsot, hogy menetrend szerint, és kapunk olyat, hogy igény szerint. Dől az információk sokasága, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket, és megint csak káosz alakul ki. Ilyenkor vonuljunk félre egy órára, csendesedjünk el, kapcsoljuk ki a külvilág zaját, és figyeljünk a belső hangra. Meg fog szólalni bennünk az anyai ösztön, ami pontosan megmondja, mi a helyes út!

Nem kell egyik tanácsot sem elfogadni, ha a szívünkben, a lelkünk mélyén nem tudtunk eggyé válni vele. A döntés a miénk, és az ezzel járó következmények is.

Mindig hallgassunk magunkra. Próbáljunk ki többféle szoptatási pózt, próbáljuk ki a hallott tanácsok egyikét vagy akár mindegyiket. A tapasztalat fogja megmutatni, mi a jó a gyermekünknek, és mi nem vált be mégsem. És ha már túl sok tanácsot kaptunk – főleg kéretlenül –, nyugodtan szóljunk az érintetteknek.

A társadalmi nyomás

Vannak, akik pártolják a minél hosszabb ideig való szoptatást, vannak, akik csak féléves korig stb. Mostanában megint kezd előtérbe kerülni a szoptatás minden biológiai és pszichés előnyével együtt, én magam is lelkes híve és követője vagyok. Vegyük figyelembe, hogy a babának akkor lesz minden jó, ha édesanyja kiegyensúlyozott és harmonikus. Márpedig, ha egy anyát támadás ér azért, mert nem szoptatja gyermekét, akkor a harmóniának valószínűleg nyoma sem lesz. Senki sem bélyegezhető rossz anyának azért, mert nem szoptat! Ha nem tud szoptatni, de szeretne, akkor az a legfontosabb, hogy megkapjon minden támogatást, biztatást, segítséget. Próbáljuk átérezni a helyzetét, és segítsünk felkutatni a probléma gyökerét, mert szinte minden probléma fel- és megoldható.

Sokszor ébred lelkiismeret-furdalás és bűntudat a nem szoptató anyában, pedig neki sem kell lemondani a kötődést elősegítő nevelésről. Cumisüvegből is lehet úgy táplálni, mintha szoptatnánk: minden egyes etetésnél szoptatási pózban, ún. bölcsőtartásban adjuk a tápszert, és az etetések közt különösen ügyeljünk a sok testi kontaktusra. Bújjunk össze nagyon sokat kisbabánkkal, erre szüksége van az etetéseken kívül is. Az etetésnél is figyeljünk a baba jelzéseire. Nem az a lényeg, hogy minél hamarabb megegye az előírt mennyiséget, hanem gyönyörködjünk közben az arcában, simogassuk és fogadjuk el, ha éppen nem kéri az egész adagot vagy többet kér! A szoptatott baba sem mindig ugyanannyit szopik, ahogy mi, felnőttek sem eszünk mindig ugyanannyit.

Ha tehát, úgy érezzük, mindent megtettünk a szoptatásért (orvosi kivizsgálás, szoptatási szaktanácsadó felkeresése, pszichológus bevonása) és mégsem sikerült, ne éljük meg kudarcként, hanem fogadjuk el ezt a tényt, és élvezzük minden percet, amit babánk közelében tölthetünk. Érezzük magunkat teljes értékű anyának, mert gyermekünk mindig visszatükrözi lelkiállapotunkat!

A szoptatás nem a kötődést erősíti, ha az anya nem lel örömet benne, és lehet tápszerrel táplált gyermek is nagyon kötődő, ha megkapja a törődést, szeretetet, amit a testi kontaktus okoz. Nem pusztán a szoptatás megléte és véghezvitele alakítja ki a kötődést anya és gyermeke közt, hanem a mögötte meghúzódó gyönyör, szeretet, odaadás, adás-kapás egyensúlya.

De ne adjuk fel a próbálkozást, ne mondjunk le a szoptatásról, ma már sokféle segítséget igénybe lehet venni!

Más a helyzet, ha egy édesanya egyáltalán nem is kíván szoptatni. Ilyenkor az a legjobb, ha ezt a döntést felvállaljuk, és nem teszünk úgy, mintha akarnánk, hamis kötelességtudatból. Mindig legyünk őszinték magunkhoz, és vállaljuk döntéseinket, a babának is ez lesz a legjobb.

A tudatalattiban létező gátlás

Még ha nem is tudunk róla, a tudatalattinkban lévő, mélyen eltemetett élmények, emlékek, tiltások, bűntudat nagy szerepet játszik mindennapjainkban. Ha nagy feladat, próbatétel előtt állunk és úgy érezzük, megrekedtünk, joggal kutakodhatnánk a tudatalattinkban, mégsem tesszük, vagy csak nagyon ritkán, pedig a válaszok nagyrészt ott megtalálhatók. A szoptatás hatalmas spirituális élmény is, az „egy-ség” élmény előhívója, nem pusztán biológiai folyamatok eredménye, hanem jóval több annál!

A gyermek tudattalan elutasítása
Ez a leggyakrabban előforduló eset. Ha valaki úgy válik anyává, hogy még nem állt rá készen, nem tervezte a gyermekáldást, esetleg erőszak áldozata lett és úgy fogant meg, vagy párkapcsolati probléma megoldódását várta a baba születésétől, könnyen lehet, hogy ezek a történések elfojtása, fel nem dolgozása miatt a szoptatás nem fog sikerülni. A lélekben rejtőző gondolatoknak nagyon erős hatásuk van a testi működésre. Testünkön keresztül nyilvánul meg a lelkünkben rejlő igazság és ez mindig, minden helyzetben érvényes!

Tehát, ha nem tudatosan, de a lelkem mélyén lapul, hogy még nem szerettem volna gyereket, és ezt az érzést nem dolgoztam fel a kilenc hónap alatt, a testünk reagálhat erre úgy, hogy szoptatási probléma lép fel. De ha hajlandó vagyok szembenézni ezekkel az érzésekkel, igent mondok arra, hogy mindezt kiássuk a mélyből, tudatosan feldolgozom, akkor a blokkokat lehet szépen oldani. Ehhez azonban maximális és néha kegyetlen őszinteség szükséges, hiszen ezek olyan dolgok, amelyek mai társadalmunkban bűntudatkeltő tényezőnek számítanak. Ne törődjünk ezzel!

Ugyanígy kereshetjük a tudatalattiban a meddőség, a sorozatos vetélések (ezeknek lehetnek karmikus okai is), sőt a terhességi hányás, a diabétesz, a szülés utáni depresszió okát is.

Félelmek
A legtöbb félelem – vagy legalábbis a félelem oka – szintén a tudatalattiban rejtőzik. Az elfojtott félelmek erősen hatnak a pszichére, majd, ha nincsenek feloldva, akkor testünkön nyilvánulnak meg. Ha félünk az anyaságtól, annak megélésétől, az anyaságra való alkalmatlanságtól és ez a félelem már napunk nagy részét kitölti, akkor számíthatunk testben megnyilvánuló tünetekre. Sokszor csak a félelmet, a szorongást érezzük, de nem tudjuk az okot. Szakember és nagyfokú tudatosság segíthet a megoldásban.

A félelem érzése során általában megfogalmazunk negatív gondolatokat, például: „Félek attól, hogy nem fogom tudni szoptatni a babámat.” Jó, ha tudjuk, hogy agyunk a kijelentésekre úgy reagál, mint egy parancsra. A „nem” szócskát nem ismeri fel, ő csak teljesíti, amit kijelentünk, tehát amit mondunk, aszerint cselekszik. Minden kimondott szónak nagy súlya van! Ne azt ismételgessük, amit szeretnénk elkerülni vagy amitől megszabadulnánk, hanem azt, ami a célunk! Például: „Szoptatni fogom a kisbabámat!” Érezni fogjuk, hogy ennek a kijelentésnek mennyivel másabb energiája van. Mindig vizualizáljuk is a célunkat, naponta többször. Ha minden ilyen mondatunkat felcseréljük egy magasabb energiájú, pozitív gondolatra, nagyon nagy változásokat érhetünk el életünk több területén, így a szoptatással is.

Ha nőiségünk, nőiességünk elvesztésétől félünk, gondoljuk végig, hányféle módon élhető meg a „nő vagyok” érzése. Az anyaságban kiteljesedhet a nő, ha elfogadjuk, hogy a szüléssel meghal a régi, hogy helyet engedhessen az újnak – ez törvényszerű! Ha ellenállunk ennek a mindenképp bekövetkező törvénynek, problémákba ütközünk, ha elfogadjuk, tudatunk és nőiségünk egy új szintre léphet. A döntés és választás a miénk.

Szülés után adjunk magunknak annyi időt a testi-lelki regenerálódásra, amennyire csak szükségünk van, és ezt beszéljük meg párunkkal is. Csak akkor kezdjünk újra házaséletet élni, ha újra maximálisan készen állunk rá! Fedezzük fel újra egymás minden porcikáját, legyünk gyengédek egymáshoz, ne legyenek irreális elvárásaink magunkkal szemben. Hagyjuk kibontakozni magunkban az új nőt. Ha igényeljük, szervezzünk meg fodrászt, kozmetikust, masszázst, jógát.

A családi minta

Nagyon gyakran fordul elő, hogy a szoptatni nem tudó anya családjában élő nők sem szoptattak. Már a fogantatástól kezdve magunkba szívunk minden külső-belső információt, minden mintát elraktározunk tudatunkba, tudatalattinkba. A szoptatás is ilyen minta. Ha minket nem szoptatott az édesanyánk, könnyen előfordulhat, hogy a mi próbálkozásunk is dugába dől. Itt megint a miénk a választás: akarjuk-e ezt a mintát folytatni vagy sem. Ez a helyzet főleg akkor nehéz, ha édesanyánk érzett emiatt bűntudatot, és ez az érzés is a mi lelkünkben landolt.

Amit tehetünk, az, hogy még várandósan gyűjtsük be a lehető legtöbb információt saját fogantatásunk, születésünk körülményeiről! Tervezett babák voltunk-e, milyen volt a terhesség, a szülés és az azt követő időszak. Nagyon gyakori, hogy ezek a minták ismétlődnek, de higgyünk benne, hogy van más út is! Ha felszínre és feldolgozásra kerülnek a tudatalatti minták, hihetetlen blokkok képesek feloldódni, ez pedig megint megnöveli az energiaszintünket, az önbizalmunk is fejlődhet. Kérjük szakember segítségét, ha szükségesnek érezzük!

Ragyogó út áll mindannyiunk előtt, járjunk rajta büszkén és elégedetten! Ezt kívánom minden édesanya-társamnak!

Dobiné Olasz-Papp Nóra
Tanácsadás

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről