A CT-vizsgálatok rejtett veszélyei

A CT-vizsgálatok során sokkal több sugárzás érhet minket, mint eddig gondoltuk. Mi több, akár 29 000 embernél is előidézhet rákot évente, sőt, 14 500 fő halálához is hozzájárulhat.

Kutatások kimutatták, hogy az emberek valójában négyszer annyi sugárzásnak vannak kitéve a CT-k során, mint ahogy azt korábban vélték. A régebbi vizsgálatoknál bábukra felszerelt érzékelőket használtak, míg a legutóbbi során több mint ezer valódi pácienst vizsgáltak meg négy különböző kórházban.

Veszélytetett fiatalok

Megdöbbentő, de igaz, hogy a mérések alapján a betegek szervezete egy CT-vizsgálat során körülbelül 74 mammogramnak vagy 442 tüdőszűrésnek megfelelő sugárzásnak van kitéve. Különösen a fiatalokat fenyegeti a túl sok sugárzás, mivel náluk a rák esetleges kifejlődésére több idő jut. Olyan 20 éves nők között, akiknek egy szívkoszorúér angiogramon (vagyis verőérfestésen), majd utána egy CT-s szívvizsgálaton kell átesniük, 150 főből egy rákos lesz a procedúra következményeként.

1997 és 2006 között csak az USA-ban megduplázódott a CT-vizsgálatok száma. Ennek fő oka, hogy a legtöbb orvos ma már saját műszerével dolgozik – felmerül tehát a modern technológia túlzott, sokszor már ok nélküli felhasználása.

Szerepet játszik továbbá, hogy egyre többen buzdítják betegeiket, hogy egész testre kiterjedő vizsgálatokat kérjenek, hiszen „az a biztos”. Ez azon túl, hogy rendkívül drága eljárás, százszor több sugárzással is jár, mint egy mellkasröntgen.

A röntgensugarak, és más, ionizáló sugarak (mint amilyenekkel a CT-készülékek is működnek) bizonyítottan széles körű mutáció okozói. Főleg a génekben képesek kárt tenni, és a legagresszívabb típusú rákokat is elő tudják idézni. Mindennek tetejébe a sejtek csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem képesek a sugárzás okozta genetikai sérüléseket helyreállítani.

A tájékoztatás hiánya

Becslések szerint a betegeknek csak 7%-a kap megfelelő tájékoztatást a CT-vizsgálatokkal járó veszélyekről, illetve egy esetleges túladagolásról, és minden harmadik átvizsgálás szükségtelen. Hasonló a helyzet a mammográfiával: ekkor körülbelül ezerszer annyi sugárzásnak van a beteg kitéve, mint egy mellkasröntgen esetében

Természetesen van, mikor a CT-vizsgálat az egyetlen út a betegség felismeréséhez, de amikor csak lehet, válasszunk kevésbé veszélyes módot. Ilyen például az MRI, ami nem röntgensugarakkal, hanem erőteljes mágneses mezővel dolgozik. A termográfia (vagyis a hőtérképezés) teljesen biztonságos és nagyon egyszerű eljárás, mely a test hőkibocsátását méri. Sőt, sokszor hamarabb képes érzékelni egy esetleges mellrákot, mint bármely más műszer.

Összesítésként, ha orvosunk CT-vizsgálatot javasol, érdemes előtte tájékozódnunk az alternatív lehetőségekről – a saját, hosszú távú egészségünk érdekében.

(Forrás: Will You Be one of the 15,000 That Are Killed By CT Scans Next Year? Angolból fordította: Létai Olga)