Lézerrel a lyukas fogak ellen

A fogorvosnál tett látogatás nem mindenki számára kellemes. A kezelés minél fájdalommentesebbé tételét az orvosok a kariesz infiltrációban látják. Remélik, hogy ez az eljárás nyugdíjba küldi a jó öreg fúrót.

LézerEgy német közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 69,9%-ának van egy vagy több tömött foga. Már a tizenévesek között is szinte minden második átesett már fogtömésen, a 20 és 30 év közöttieknél ez az érték 70,1%. A leginkább érintettek a 30-49 évesek. Ötből négynek van legalább egy fogtömése. A közvélemény-kutatásban 2000, 14 év feletti férfi és nő vett részt.

A fogak egészségi állapotát a hiányos fogápolás mellett a fogorvostól való félelem is befolyásolja. Eddig két módszer volt a kariesz kezelésére. Vagy fluoridos preparátummal kente be az orvos a porózus helyett, hogy jól kitöltse a lyukat, vagy kifúrták a kariesz által roncsolt szövetet.

Enyhe és közepes fogszuvasodás esetén

A minimálinvazív terápia célja, hogy a kezelést stressz- és fájdalommentessé tegye a beteg számára. Mindegy ugyanis, hogy a fog letört, vagy a baktériumok falták fel, esetleg a fúró fúrta ki – ha a fogzománc egyszer már eltűnt, nem nő vissza. Az új reménység tehát egy olyan módszer, amelynél a fogzománcot a lehető legkevésbé károsítják.

A fogorvos először felérdesíti a még érintetlen fogfelületet, majd az így keletkezett finom pórusokba műgyanta kerül, ami egy hősugárzó lámpa hatására kikeményedik.

Elméletben tökéletes a módszer – a gyakorlatban azonban még nem. Eddig még csak enyhe-közepes fogszuvasodások esetén alkalmazták – elsősorban a fogközöknél lévő lyukakra. Azonkívül a műgyanta a kikeményedés után ráncosodik. Hajszálrepedések keletkezhetnek a tömésben, amelyekben baktériumok telepedhetnek meg. Ennek ellenére Dr. Hendrik Meyer-Lückel, a módszer kitalálója kiáll mellette, és különböző tanulmányok is azt mutatják, hogy a terápia a fluoridos bevonat képzésnél jóval hatékonyabb.

Előrehaladott fogszuvasodás vagy a foggyökeret érintő fájdalom esetén még nem lehet búcsút mondani a fúrónak. „A kariesz infiltráció kiegészíti a fúrót. Helyettesíteni azonban még nem tudja,” nyilatkozta Dr. Meyer-Lückel.

(Forrás: Lichtschwert gegen Zahnlöcher, németből fordította: Harrach Orsolya)