Energiaitalok veszélye a gyerekekre

Bizonyára sokan láttunk már gyerekek kezében különböző sportitalos üvegeket, uram bocsá´ energiaitalos dobozokat is – manapság már ez is divatnak számít a fiatalok körében. Nos, egy nemrégiben az Amerikai Gyerekgyógyászati Akadémia által készített tanulmány szerint a sportitalok többnyire teljesen feleslegesek, míg az energiaitalok egyenesen veszélyesek a fiatalkorúakra nézve.

EnergiaitalokA gyerekeknek és a tizenéveseknek semmi szükségük energiaitalokra. A sportitalok fogyasztása bizonyos körülmények között indokolt lehet, de a rutinszerű fogyasztás mindenképpen kerülendő, mondta Dr. Marcie Beth Schneider gyerekorvos, a tanulmány egyik szerzője.

Az olyan népszerű energiaitalok, mint a Red Bull, az AMP vagy a Rockstar óriási mennyiségben tartalmaznak koffeint, akár egy csésze kávéban megtalálható koffeinmennyiség többszöröse is kimutatható ezekben az italokban. A gyártók a legtöbb esetben rengeteg cukorral és gyógynövényi stimulánsokkal, például guaranával és a taurinnal ízesítik az energiaitalokat, melyek nagyon népszerűek a gyerekek körében.

A kutatók szerint a koffein és a gyógynövényi stimulánsok veszélyesek lehetnek a gyerekekre nézve. Bizonyos energiaitalok akár több mint 500 mg koffeint tartalmaznak, amely 14 doboznyi hagyományos koffeintartalmú üdítőitalnak (kóla, tonik, stb.) felel meg, mondta Schneider. Az energiaitalokban megtalálható koffein magas vérnyomást, erős szívdobogást és álmatlanságot okozhat, ráadásul a többi összetevő felerősíti a koffein hatását. A gyerekek szervezetére egyébként is sokkal nagyobb hatást gyakorolnak ezek a stimulánsok, mivel kisebbek, mint a felnőttek, tette hozzá Dr. Schneider.

A Red Bull gyártója az energiaitalok védelmére kelt, mondván hogy egy doboz Red Bull épp annyi koffeint tartalmaz, mint egy csésze kávé, és az európai egészségügyi szervezetek biztonságosnak minősítették az ital többi összetevőjét is.

(Forrás: Medipress)