Hogyan válasszunk iskolatáskát?

Szeptember eleje több ezer kisgyerek életében fordulópont, hiszen kezdődik az iskola, teljesen más közeg, új ingerek várják, érik őket. Ilyenkor a szülőkre is nagyobb teher nehezedik: be kell szerezni a tankönyveket és az iskolaszereket. Míg a füzetek, tolltartók közül gyorsan és egyszerűen rálelünk a megfelelőre, addig az iskolatáska kiválasztásánál legyünk megfontoltak és körültekintőek.

A nehéz táska veszélyei

A nem jól és nem körültekintően megválasztott iskolatáska rendszeres viselése sajnos komoly problémákhoz vezethet. Míg az óvodás gyerekek körében nagyon kevesen panaszkodnak hátfájásra, az iskoláskorú fiatalok körében évről évre nagyobb a gerincbántalmakra panaszkodók száma. A rosszul megválasztott iskolatáska ugyanis hátfájást, rossz tartást és gerincferdülést is okozhat. Nem arról van szó, hogy egy elsős kisgyereknek olyan nehéz holmit kell cipelnie, hogy a teher alatt megroppan – a bajt az aránytalan súlyelosztás okozza.Szellőzzön, védje a gerincet

Ma már nagyon sok táska közül választhatunk: olcsóbb, drága, kisebb, nagyobb. A kinézetnél viszont sokkal fontosabb, hogy az iskolatáska ergonómiailag tervezett legyen, tehát legyen ellátva egy gerincoszlophoz igazodó fallal, ami követi a test vonalát. Ez a hátfal megtámasztja a gyerek gerincét és megakadályozza a rossz tartást.

Mire figyeljünk még?

A választáskor vegyük figyelembe az alábbi szempontokat:
– Ne csak mi döntsünk az iskolatáska kiválasztásában, hanem vigyük magunkkal a gyereket is. Fontos, hogy a táska neki is tetsszen, hiszen ő fogja majd hordani.
– Jó, ha a hátfal légáteresztő anyagból készül, mert így nem izzad be a kicsi háta.
– Legyenek a vállpántok állíthatóak és párnázottak, így nem vágnak bele a gyerek karjába, hátába.
– Válasszunk nagyon könnyű táskát, strapabíró, vízálló anyagból, hiszen a fiatalok még nem tudnak annyira vigyázni a holmijukra.
– Nemcsak a táska külseje fontos, hanem a belseje is: legyenek belül elválasztó rekeszek, így mindent rendszerezve lehet belepakolni, és a gyerek is könnyebben megtalálja a számára szükséges könyveket, füzeteket.
– Próbáljuk meg megértetni a kicsivel, hogy a táskát mindig két vállon hordja, így a gerince egészét éri a nyomás és nem csak az egyik oldalt.
– Ne pakoljunk bele minden egyes könyvet, füzetet. Ha lehetőség van rá, a nem használt iskolaszereket hagyjuk a padban vagy egy zárható szekrényben, és mindig csak azt tegyük be, amire valóban szükség van.

(Forrás: oe24.at, németből fordította: Sophie)