Több helyen említi, hogy van olyan gyakorlat, amikor élesnek kellene elképzelni a világot, vagy az olvasnivalót, bármit szemüveg nélkül. Ez számomra elég érthetetlennek hangzik, mert ugyan honnan tudjam, hogy hogyan, mit kell elképzelni élesnek? Éppen az a problémám, hogy ha egyszer nem látom jól, élesen, hogy mi van ott, hogyan képzeljem el?

Fontos, hogy megértsük; a látás legfontosabb része a képzelet, tehát ezt a megfoghatatlan valamit kellene igazán javítani a fejben, és nem a szemüvegtől várni a megoldást, hiszen az nem javítja a látást, csak lehetővé teszi. Az elképzelés nemigen tud mit kezdeni a fókusztávolsággal, a dioptriával, meg effélékkel, tehát csak rossz lesz a vége, ha nem haladunk a tényleges látási funkciók mentén.

Azt a képet kell odaképzelni Kedves Kérdező, amit a néznivalóról csukott szemmel „lát”. Ezt kell ráképzelni a homályra, mégpedig mindenféle erőlködés és akarás nélkül. A gyerekek példájából jobban megértheti a dolgot. Ők tökéletesen szinkronban vannak a képzeletükkel nyitott szemmel is, míg a látászavarok esetén ez a szinkron romlani kezd és az összeköttetés módosul, a vakoknál el is vész. A kicsik fakockából képesek várat építeni, vagy autóst, vonatost játszani, és azt is képzelik nyitott szemmel. Még vonathangot meg autóbrummogást is adnak hozzá, annyira tökéletes a dolog.

Ha az elképzelés tökéletes, a látás is az, fedezte fel dr. Bates az alapigazságot már a XX. sz. legelején. A rossz szeműnek a képzelete nem működik helyesen látás közben, mert erőlködik a tisztább kép eléréséért, vagy szemüveget hord, ami rögzíti az erőltetett szemállást, így a képzelet „ereje” nem jut el a szemig. Ha már nyitott szemmel jobb az elképzelés, akkor annak „ereje” elkezdi javítani a dioptriákat, és az egyéb stukturális elváltozásokat is(!) a kortól és a baj súlyosságától függetlenül, akár öröklött betegségről van szó, akár általános szemüvegességről!

Csukjuk be a szemünket és gondoljunk arra a helyiségre, ahol tartózkodunk, vagy arra a tesztlapra, amin gyakorolunk. Ne lássunk direkt semmit, ne keressük a betűket, ne elemezzük a belső képet, hagyjuk el az egészet, hiszen egy illúziónak sincs képe, alakja, távolsága, de még színe sem nagyon. Egy kis idő múlva egy pillanatra kinyitjuk a szemet, és teljesen élesen felvillan a szoba, vagy a gyakorló teszt, pedig szemüveg nélkül vagyunk. Ismételgessük a gyakorlatot, akár a mindennapi életben is, amikor van pár percünk.

A titok nyitja a belső emlékkép megtartása nyitott szemmel. Minél tovább lesz meg így az emlékkép, annál tovább látunk éles képet szemüveg nélkül. Ennek az ördöngösségnek nem olyan egyszerű a gyakorlása, inkább hosszú útról van szó, mert el kéne jutni oda, hogy megszabaduljunk egy rossz nézési szokástól, és meg kellene tanulni egy laza, teljesen könnyed szellemi képet, egy illúziót használni. A gyakorlat mindenféle szembetegségre kiválóan hat, még vakság esetén is sokakat segítene, mert a képzelet helyettesítheti a látást, ezért sok vakot gyógyítani lehetne, írja az amerikai szemorvos több helyen is.

Egy középkorú asszony látogatott meg sok-sok évvel ezelőtt, aki maradék látással élt, és mindig az apukája kísérte el. A kedvenc módszere az elképzelés volt, de annyira nem hitte el, hogy ilyen hamar javulgat a látása, hogy csodának, isten beavatkozásának vélte az eredményeket. Három hónappal később, amikor utoljára láttam, elmesélte, hogy a temetőben egyedül ment el vízért, és megtalálta a szemétlerakót is, mert el tudta képzelni, hogy hol van.

Vén Péter
szemtréner
Tanácsadás

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről