Energiaitaloktól hirtelen szívhalál?

Olyan fiataloknál, akik egészségesnek látszanak, de rejtett szívproblémájuk van, energiaitalok hatására fennállhat a hirtelen szívritmuszavar kockázata. Még pitvari remegést is megfigyeltek egy 13 éves serdülőnél – ami igazán ritkán fordul elő gyerekeknél – fociedzés közben, miután energiaital fogyasztása után. A rejtett koffeinnel nem számolnak.

Az energiaitalok összetételét és hatását kutató nemzetközi csoport vezetője Fabian Sanchis-Gomar madridi kutató. Annál is inkább időszerű volt ez a kutatás, mert gyorsan növekszik az energiaitalok népszerűsége, hiszen a 12-19 éves fiatalok rendszeresen fogyasztják.

Nem tudjuk, mennyi koffein van benneAz energiaitaloknak gyakran magas a címkén „bevallott” koffeinszintjük is, de nem ritkán tartalmaznak rejtett koffeint is, például guarana formájában. A guarana brazil növény, a kávéval azonos koffein található benne, de dupla koncentrációban. Nemcsak guarana lehet azonban az energiaitalban, hanem ginszeng és taurin is – változó mennyiségben –, ezeknek nem ismert az egymásra gyakorolt hatásuk a szervezetben.

Bár a koffeint széles körben használják, és általában biztonságosnak mondható, komoly mellékhatásai is ismertek, amikor nagy adagokban fogyasztják. A becslések szerint 2007-ben az Egyesült Államokban az öt és félezer koffein túladagolásnak csaknem az ötven százaléka 19 évesnél fiatalabbakkal fordult elő.

A kutatók figyelmeztetik az energiaitalok fogyasztóit:

 

  • egy doboz (250 ml) energiaitalnál többet ne fogyasszanak naponta, mert ez a mennyiség mondható a legtöbb, egészséges serdülő számára biztonságosnak
  • sportolást közvetlenül megelőzően vagy sportolás közben kerüljék az energiaital fogyasztását
  • konzultálni kell a kardiológussal, ha valakinek az egészségi állapota miatt veszélyes lehet az energiaital fogyasztása
  • a túlzott energiaital fogyasztás, továbbá az alkohollal vagy drogokkal együtt fogyasztás negatív következményekkel, akár halállal is járhat.

Fontos lenne, hogy az orvosok az energiaital koffeintartalmának és egyéb összetevőinek szabályozatlansága és az ebből adódó komplikációk miatt felvilágosítsák mind a szülőket, mind a gyerekeket a szívaritmia kockázatáról, a szorongás és a fóbiák esetleges kialakulásának lehetőségéről, amelyek a túlzott energiaital fogyasztást kísérhetik – figyelmeztet dr. Sanchis-Gomar.