Kedves Látogatóink! Finanszírozási nehézségeink szponzor híján – 15 éves működés után – bennünket is arra kényszerítenek, hogy fogjuk vissza a tempót. Ezért már nem közlünk új cikkeket, de továbbra is elérhetők a keresőink, a holdnaptár, a kínai horoszkóp és a másfél évtized alatt megjelent írásaink.
Reméljük, hogy hamarosan lesz olyan üzleti partnerünk, aki akár tulajdonosként, akár üzemeltetőként lát fantáziát a Natúrszigetben, és kész tovább működtetni, fejleszteni az oldalunkat.
Továbbra is vigyázzanak magukra és szeretteikre!

Alzheimer-kór – ha halványul az emlékezet

Először csak a bejárati ajtó kulcsa tűnik el, és később szokatlan helyen bukkan fel. Aztán a szupermarketben állunk, és rácsodálkozunk a sok színes dologra, majd a saját lakásunk válik hirtelen ismeretlen területté… és a végén nem ismerjük fel azt, akivel az életünket töltöttük. Az Alzheimer-kór egyre gyakrabban lép szorítóba, és a végén mindig nyer.

Az Alois Alzheimeről (1864-1915) elnevezett betegség körülbelül 100 éve ismert. Ez a demencia egy formája, vagyis a szellemi teljesítmény csökkenése, és általában idős korban lép fel. Tekintettel a várható élettartam növekedésére, kialakulásának kockázata is nő.

Úgy becsülik, hogy a hatvan éven felüliek kereken 5%-a és a nyolcvan évesek 20%-a szenved Alzheimer-kórban. A szélütés után ez a második leggyakoribb súlyos agyi betegség idős korban. Ritka, öröklött formája azonban érintheti a harminc év felettieket is.

A múltban élnekHogy keletkezik?

Még mindig nem ismerik azokat a mechanizmusokat, amelyek a betegséghez vezetnek. Azt tudják, hogy az amiloid nevű proteintöredékek lerakódnak az agyban. Ez megakadályozza az idegsejtek közötti információcserét, amelyek egy idő után elhalnak. Ismert továbbá, hogy ritka esetekben az amiloid képződése az agyban nagyon korán elkezdődik. Hogy mi váltja ki a folyamatokat, azt még mindig nem tudják.

A betegség tünetei

A betegség szinte mindig memóriazavarral kezdődik, eleinte főleg a rövid távú memória és a koncentráció zavarával, későbbi beszédzavarokban nyilvánul meg. A szellemi teljesítmény egyre csökken, amit fáradtság és a megítélési képesség hiánya kísér. Gyakran depresszió alakul ki.

Később jellemzőek a magatartásbeli változások és személyiségzavarok, egészen a téveszmékig. A beteg zavaros, félénk, nyugtalan vagy agresszív, ide-oda húzza a tárgyakat, a mindennapi tevékenységek, mint a bevásárlás vagy az öltözködés nehezebb, nem ismeri fel az embereket és a tárgyakat. Az érintettek többnyire a múltban élnek.

Terápia, jövő

Az Alzheimer-kór jelenleg nem gyógyítható. Ismert azonban néhány terápia, amely jelentősen lassítja a betegség folyamatát. A cél az, hogy a mindennapi képességeket fenntartsuk, ameddig csak lehetséges. Ezt elsősorban viselkedés-, memória-, fizikai- és foglalkozás-terápiával lehet elérni.

A beteg számára fontos a családias környezet és a szabályos napi rutin, az igényeket hozzá kell igazítani a képességeihez. Különösen hasznos a családtagok pszichológiai támogatása.

Bizonyos gyógyszerek javítják az agy teljesítményét, segítenek hangulatváltozások és nyugtalanság ellen. Gyógynövényes készítmények, különösen a ginkgo-kivonatok segítik a memória teljesítményét. Számos tudományos tanulmány kimutatta pozitív hatását, legalábbis nagy dózisban, mások azonban nem értékelik többre, mint egy placebót.

A betegség késleltetésére a jelenlegi ismeretek szerint az egészséges, vitaminokban gazdag étrend, a fizikai és szellemi tevékenység rendkívül fontos. Jelenleg az „Alzheimer-vakcina” kísérleti szakaszban van, az a célja, hogy csökkentse fehérjerészecskék lerakódását. Az első eredmények biztatóak, a gyakorlati felhasználására 10-20 év közötti idővel számolnak.

(Németből fordította: Koncz László)