Kyudo: a belső béke edzője
Fegyelem, figyelem, koncentráció és belső béke – ez a legfontosabb négy szellemi képesség, amelyekre szükségünk van a kyudo megtanulásához. A kyudo (kyu – íj, do – út) egyike a klasszikus japán harcművészeteknek, a szamurájok hatékony fegyvere. Eredetileg katonai célokra szánták, fokozatosan fejlődött művészi sportággá, amely a testet és a lelket támogatja.
Ellentétben a nyugat-európai íjjal, a japán íj egyszerű, aszimmetrikus, és irányzék, nyíltoll nélkül használják. Ehhez társul a nyíllövés ünnepélyes folyamata és a hagyományos ruha, amely a szamuráj harcos szoknyanadrágjából és kabátjából fejlődött ki.
Az íj általában bambuszból vagy fából készül és kb. 2,25 méter hosszú, 10-20 kg húzóerővel. A fő különbség más íjakhoz képest az aszimmetria: a nyilat nem az íj középpontjában, hanem az alsó és középső harmadában lövik ki. Ennek tökéletes elsajátítása élethosszig tartó tanulás – ami egyébként fontos jellemzője a japán művészetnek: nem az eszköz válik tökéletessé, hanem az emberi fejlődik hozzá.
A kyudo technika
Akármennyire is egyszerű a nyíl, a lövés technikája sajátos. A fő különbség kyudo és a nyugati íjászati formák között a nyíl bal kézzel történő dinamikus kilövése. A lövéstechnika összefügg az íj aszimmetriájával: az íjat speciális fogantyúval fogják meg bal kézzel, a nyíl megfeszítve a bal hüvelykujj tövén fekszik. Az inat beakasztják a kesztyű hüvelykujj-rovátkájába. Az íjat megfeszítik, úgy, hogy a húr a lövő jobb füle mögött, a nyíl az arcánál van. A lövés akkor történik meg, amikor a hát és az egész test izmai megfeszülnek.
A gyakorlás fő célja uralni és finomítani a mozgásokat. A kudarctól való félelem feszültséghez és görcsösséghez vezet, a nyíl eltéveszti célját. Így válik a japán íjlövészet a belső béke edzőjévé.
Legmagasabb célok: Shin, Zen, Bi
Shin (igazság), Zen (jóság) és Bi (szépség) a japán íjászat filozófiájának legmagasabb értékei. Szembetűnő a nyugalom, a koncentráció és a higgadtság, amellyel a mesterek lőgyakorlataikat végzik. Nagyon gyakran találkozunk ezért a japán íjászat keretében e fogalommal: Zen íjászat.
Eugen Herrigel (1884-1955) filozófus volt az, aki jelentősen hozzájárult a Zen megismeréséhez Európában. Legismertebb műve A Zen az íjászat művészetében. 1926-tól 1929-ig Japánban tanított, és ott ismerte meg a kyudót is. Könyve nem tankönyv, hanem nagyon is személyes, esszéisztikus tudósítás az első olyan európaitól, aki a kyudóval közelebbi kapcsolatba került.
Mindenki számára alkalmas
Az izomerő a kyudóban másodlagos, a finom mozgáskoordináció a fontos. Aki elkezdi a japán íjászatot, sokat tanul önmagáról is. Ha például nem találjuk el a célt, megkérdezzük önmagunkat, miért maradt el a koncentráció, milyen kiváltó okok vezetnek a görcsökhöz.
Megtanuljuk kikapcsolni a gondokat és félelmeket, és csak a lényegre koncentrálni, ezzel lecserélni a becsvágyat és türelmetlenséget a nyugalommal és a kitartással. Az állandó finomítás és pontosítás jó iskola arra, hogy a nehéz mindennapi szituációkban is higgadtabbak legyünk. A gyakorlatok pozitív hatással vannak a testtartásra, az egyensúlyra és a mozgáskoordinációra.
(Németből fordította: Koncz László)
