Kínai légzéstechnikák
Cikksorozatunkban a légzés és az egészség bonyolult kapcsolatát járjuk körül. A légzés élettani, fiziológiai hátterének, a légzésszünetek és a két orrnyílás fontosságának felvázolása után a jógalégzésekkel foglalkoztunk, most pedig a kínai légzéstechnikákat ismertetjük.
Széles körben ismert Magyarországon is a csikung (qigong), amely a 4000 éves kínai kultúrának és egészségmegőrzésnek éppolyan szerves része, mint a taoizmus, a Jin-Jang elmélet, az akupunktúra és az akupresszúra vagy a gyógynövények és a természet nyújtotta más kincsek alkalmazása. Maga a csikung kifejezés szó szerinti fordításban az energia edzését jelenti. A csikung légzőgyakorlatai segítik a szívet, a keringést, jótékonyan hatnak az agykéregre, a vegetatív idegrendszerre, a hasi szervek működésére.
Statikus és dinamikus csikung
A csikung két változata ismert, a statikus és a dinamikus. Az előbbit nyugodt testhelyzetben gyakorolják, az utóbbinál a légzőgyakorlathoz és a szellemi koncentrációhoz különleges mozgás társul. A dinamikus csikungot tajcsinak (taijiquan) nevezik.
A kínai légzéstechnikák öt fő irányzata: az orvosi, a konfuciánus, a buddhista, a taoista, valamint a wushu vagy harcművészeti légzés.
Az orvosi légzéstechnikák célja az általános közérzet és az egészség erősítése, elsősorban a betegségmegelőzés.
A konfuciánus légzésiskola az önfejlesztéssel és a kedéllyel, a viselkedéssel foglalkozik.
A taoista légzés az erkölcs, a jellem fejlesztését tartja a legfontosabbnak.
A buddhista légzőgyakorlatok kétféle fajtája ismert, az egyik a gondolkodásra, a másik a szellemre irányul. Az egyik buddhista iskola híveinek célja a szamádinak nevezett állapot elérése, és abból indul ki, hogy a világon minden csupán illúzió. A másik iskola a meditációs irányzat, amely az elme, a gondolkodás művelésével foglalkozik, és fontosnak tartja a világ minden teremtménye életének megőrzését.
A wushu vagy harcművészeti légzőgyakorlatok elsősorban a fizikai erőt fejlesztik, és céljuk a jó egészség megőrzése.
Az említett irányzatokban közös vonás, hogy valamennyi a gondolkodás edzésére és a csi, vagyis az életerő irányítására törekszik.
A kínai öngyógyító tudományok, illetve módszerek közül a legfontosabb a légzés. Az első és a legfontosabb az a felismerés, hogy igyekeznünk kell légzésünket újra tanulni, minél természetesebbé tenni – hasonlóan egy kisgyermek légzéséhez.
Vissza a gyermeki képességekhez
Ahogy idősödünk és jobban hat ránk a stressz – amit a modern betegségek 70%-ának okaként jelölhetünk meg –, a légzésünk mindinkább mellkasi légzéssé válik, így tüdőnk nagy részét többé nem használjuk. A hasi légzés hiányát a szervezet úgy próbálja ellensúlyozni, hogy az ember gyorsabban veszi a levegőt, légzése gyorsabbá válik. A kínaiak a nyugati felfogás egyik legnagyobb hibájának tartják, hogy az embereket arra tanítja, húzzák be a hasukat és düllesszék ki a mellkasukat, ami állítólag ahhoz kell, hogy jól nézzünk ki. Valójában azonban ily módon nem használjuk egyes izmainkat és korlátozzuk a tüdőkapacitásunkat.
