Korai pubertás – korai gondok (1.)

Egyre korábban kezdődik ma a lányoknál a pubertás, gyakran 10 éves kor előtt. A kutatók szerint a korai érés a hosszú távú egészségügyi kockázatokon túl növeli a mellrák kockázatát és megzavarja a pszichoszexuális és a gyerekek szociális életére is hatással van.

A tendencia a fejlett országokat érinti főleg

A mellek növekedése átlagosan a már a 10. életév betöltése előtt 2 hónappal is megkezdődik – ez egy teljes évvel korábbi időpont, mint amit az 1991-es felmérések mutattak. A korai érés hosszú távon növeli a mellrák kockázatát ráadásul egy 9 éves kislány még nehezen is tud megbirkózni a korai fejlődéssel, amikor még csak alsó tagozatos. A kutatók szerint a korai érés a korai szexuális aktivitás kockázatát is magával hozza a felnövekvő generáció gyermekeinél. A legutóbbi kutatást 2006-ban végezték Dániában, de a kutatók szerint a tendencia megfigyelhető Nagy-Britanniában és Európa nagy részén is. Az amerikai felmérések is arra mutattak rá, hogy a pubertás ideje korábbra tevődött az utóbbi években.

A korai érés növeli a mellrák kockázatát

A koppenhágai egyetemi gyakorló kórház növekedési és reprodukciós osztályán dolgozó Anders Juul is meglepődött az eredményeken. A kórház egyébként világelsők között van a növekedési és hormonális tanulmányok területén. A kutató szerint az eredmények aggasztóak. Egyrészt, a korai érés előbbre hozza a tinédzser-kori problémákat, másrészt később egyes betegségekre is fogékonyabbak lesznek a korán érő lányok. Azt még nem sikerült tisztázni, hogy mi befolyásolja a gyerekek hormonális fejlődését, de az biztos, hogy a korai nemi éréssel az ösztrogén-termelés is korábban kezdődik, ami növeli a mellrák és a szívbetegség kockázatát. A korai érésért felelős faktorok közé tartoznak rossz minőségű gyorsételek (junk food), a fizikai aktivitás hiánya, a környezetben jelenlévő vegyi anyagok. A mai gyerekek többet esznek, gyorsabban nőnek, fejlődnek és gyakrabban is híznak el, mint 15-20 évvel ezelőtt és a környezetben előforduló káros anyagok már a magzati életben is befolyásolják a fejlődésüket.

Nő a szexuális inzultus kockázata

A pubertás ideje jelentősen korábbra tolódott alig egy évszázad alatt. A 19. században átlagosan 15 éves korban kezdődött a lányoknál, 17 éves korban a fiúknál. 1960 körül a lányoknál megállapított standard a 12 éves kor volt, a fiúknál 14 év. Ekkor kezdtek el mutálni és felgyorsult a növekedés is. Az amerikai Mellrák Alapítvány 2007-es felmérése szerint előfordul, hogy akár 8 évesen is elkezdenek érni a lányok. A lányoknál 8 éves korban elkezdődik a mellek növekedése, kinő a szemérem szőrzet és a hónalj szőrzet, elkezdenek menstruálni. A fiúknál már akár 9 éves korban megnőnek a herék és a pénisz, kinő a testszőrzet és az arcszőrzet. Ez komoly érzelmi és szociális stresszt vált ki, mivel a testük gyorsabban fejlődik a vártnál.

A brit kutatók is értetlenül állnak a jelenség előtt egyelőre. Richard Sharpe, az edinburghi kutató központ humán-reprodukciós csoportjának vezetője is azt állítja, amit dán kollégája. Akár a táplálkozás, akár a környezeti hatások okolhatók, a lányokat komoly szociális problémák elé is állítja a korai érés a mai erősen szex-központú társadalomban. Sharpe szerint a fiúkat is befolyásolja a jelenség. Az iskolai kórusokból gyakran 12-13 éves fiúk is kiesnek, mert elkezdenek mutálni. Richard Stanhope, a Great Ormond Street kórház nyugalmazott orvosa, a hormonális rendellenességek szakértője szerint a terület specialistái egyre több ilyen esettel találkoznak. „A tinédzserek egyébként is sokszor nehezen kezelhetők, de ha ez már 10-11 éves korban elkezdődik, az még rosszabb. Ezek a gyerekek jobban ki vannak téve a szexuális inzultusnak, visszaélésnek, mert sok felnőtt nem is igazán fogja fel, hogy még gyerekek és úgy is kellene őket kezelni, nem tudják, hogyan kéne velük viselkedni. A korán érő lányok gyakran az iskolában is azon kapják magukat, hogy mustrálják őket. Néhány kislánynak már 9 éves korában melltartót kell hordania és felmentést kérnek a tornaórán a testi változásaik miatt. „A legrosszabb az volt, hogy egy férfi kikezdett velem, mert azt hitte felnőtt vagyok, pedig még csak 11 éves voltam” – vallotta egy lány a Sunday Times-nak. A cikk júniusi számában jelent meg.

A vegyi anyagok is segítik a korai érést

Míg korábban a szülők leginkább csak attól féltek, hogy a műanyagok fulladást okozhatnak a gyerekeknél. Azóta kiderült, hogy számos ösztrogén-hatású vegyületet tartalmaznak a műanyagok, melyek a nemi érésben játszanak szerepet. Ezek bejutnak azokba az anyagokba is, melyek érintkeznek a műanyagokkal, így a bennük tárol étekbe és italokba is. Három szintetikusan előállított vegyi anyag van, ami valószínűleg összefügg a túl korai szexuális fejlődéssel: a bisfenol A, a ftalátok és a perfluoroktánsav (Perfluorooctanoic acid, PFOA).

A bisfenol-A.(bisphenol A, BPA) műanyag megtalálható a konzervdobozok belső bevonatában és számos cumisüvegben, bébiételes dobozban, csőrös bögrében, műanyag tejes edényben, egyes babáknak szánt rágó-karikában is, amit a fogzáskor szoktak a babáknak adni. Ez az anyag a köldökzsinóron keresztül a magzathoz is eljut, és az újszülöttek vérében is megtalálható, további 230 vegyülettel együtt. Kőolaj származék, mely az ösztrogénhez hasonlóan működik a szervezetbe jutva, már egészen kis mennyiség is felboríthatja a hormonális háztartást. Kromoszóma-rendellenességeket okozhat a magzatban, spontán vetélést vagy genetikai károsodást okozhat és 230 milliomod százalék már befolyásolja a magzat agyának fejlődését. A dán kutatásban 1000 lány vett részt. Vérmintát és vizeletmintát vettek tőlük, amit a kutatók elemeztek. Ekkor derült ki, hogy szoros kapcsolat van a korai érés és a bisfenol-A jelenléte között.

Ftalátok: Az első tanulmány a korai érés és a műanyagok kapcsolatáról 2000-ben jelent meg a NIEHS című lapban, Környezet és az egészségügyi hatások címen. A cikk a Puerto Ricó-i lányok korai érését a ftalátokkal hozta összefüggésbe, melyek a lágy, hajlékony műanyagok termékekben lehet megtalálni leginkább. A PVC gyártásakor használják. Megtalálható a feldolgozott ételek csomagolásában, zuhanyfüggönyökben, PVC padlóban és burkolatokban, kenőanyagokban és ragasztókban, mosószerekben, kozmetikumokban: körömlakkokban, hajlakkokban, samponokban, dezodorokban, illatanyagokban, játékokban. A ftalátok és más műanyag vegyületek felborítják az endokrin rendszer működését, befolyásolják a fejlődést és a test működését szabályozó hormonok termelését. Elegendő bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy károsan befolyásolják a magzati és gyerekkori fejlődést. Ebben a korban különösen érzékenyek a szervezet a vegyi anyagokra, mivel még nem fejlődtek ki azok a védekező mechanizmusok, melyek a felnőtteket megvédik a mérgező hatásoktól. Egyike a endokrin-rendszert legagresszívebben károsító anyagoknak. A fiú magzatok agyának fejlődését károsítja, genetikai károsodást okozhat, anyagcsere-zavarokat és csökkent tesztoszteron-termelést okoz. Felnőttekre és gyerekekre is káros.

(Folytatjuk)

(Forrás: Girls now begin puberty aged 9, angolból fordította G. Á.)