Élelmiszerek párosítása – mivel igen, mivel nem?

A konyhaművészet kifinomult tudomány, kissé emlékeztet a gyógyszerészetre. A különbség csak abban van, hogy a gyógyszereket szakemberek készítik, a konyhaművészetben azonban mindent saját kezűleg kell megtennünk. Nem sokan tudják, hogy az olyan tudománynak, mint a kémia a bázisismeretei minden háziasszonynak hasznára válnának. Fontos ugyanis, hogy ismerjék az élelmiszerek társításának alapvető szabályait. Nemcsak az étel ízbeli minősége, hanem az egészségünkre gyakorolt haszna vagy kára is attól függ, hogy hogyan és mivel keverik össze a meghatározott összetevőket. Cikkünkben néhány példát hozunk a jó és hibás ételpárosításokra.

Hasznos

Sült hús és brokkoli

Az egyik étel, amelyik a legnagyobb mennyiségben tartalmaz kancerogén anyagot – a sült hús. Állandó fogyasztása bélrendszeri és gyomorrák kialakulásához vezethet. A brokkoli ezzel ellentétben csökkenti ezt a kockázatot, mivel a benne lévő vegyületek eltávolítja szervezetünkből a kancerogén anyagokat.

Sült hal marináddal

A marinád fűszerezett, savanyított mártás. Ahhoz, hogy az elkészített húsban jelentéktelen mennyiségű kancerogén anyag maradjon, azt feltétlenül marinírozni kell. A szárnyas és az egyéb húshoz jó az ecet, sűrített paradicsom, valamint fűszerkeverékek, melyeket a termékhez adnak annak elkészítése előtt fél, egy órával. A hal húsát az elkészítés folyamatában egyszerűen le lehet önteni szójaszósszal.

Máj és burgonya

A legjobb és legtermészetesebb vasforrásnak a sertés- és marhamájat tartják. A vas az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen és pótolhatatlan ásványi anyag, mely részt vesz az oxigén véredényekben szervekhez és szövetekhez történő szállításában. Sajnos, sok ember szenved anémiában, vashiányban.

Figyelmet kell fordítani a vastartalmú termékekre, valamint egyéb ételekkel történő helyes párosításukra. A C-vitamin, mely elősegíti a vas abszorpcióját, nagy mennyiségben található bogyós gyümölcsökben, citrusfélékben, a paradicsomban és a burgonyában. Azt, hogy a felsorolt termékekből melyek illenek legjobban a májhoz, mindenki maga döntheti el, a legkedveltebb talán a burgonya és a paradicsom.

Füge tejjel

A közepes (2,8%) és magas (6-7%) zsírtartalmú tejben kalcium található, mely segít a fogak és csontok egészségének fenntartásában. A fügében nagy mennyiségű magnézium van, ez egy igen fontos ásványi anyag, amely elősegíti a kalcium abszorpcióját szervezetünkben.

Főzzünk meg néhány aszalt fügét két pohár tejben. Az így kapott ital, nyalánkságként fogyasztható. Hasznos, nagyon finom, és még véd is a megfázásos betegségek ellen, valamint a beteg torkot is gyógyítja.

Zöldpaprika növényi olajjal

Az A-vitamin, amely a narancsszínű és sárga gyümölcsökben és zöldségekben található, zsírban oldódó, azaz zsír jelenlétében szívódik fel. Ezért hasznos a sárgarépa levét tejszínnel keverve meginni. A legegyszerűbb lereszelni a sárgarépát reszelőn, hozzáadni egy kanál tejfölt vagy tejszínt és egy kevés mazsolát. Egy második A-vitaminban dús variáció: szeleteljünk vékonyra zöld(sárga, piros)paprikát, hagymát és fehér káposztát. Öntsük le a salátát cukorral, sóval és növényi olajjal.

Tükörtojás vagy tojásrántotta hagymával és paradicsommal

Ez nem csak hasznos, de finom is: a paradicsom és a hagyma a szervezet szelénszállítói. Ez az ásványi anyag feltétlenül szükséges a nemi szervek helyes működéséhez.

A szelén az ember szervezetében legjobban E-vitaminnal együtt komplexen hasznosul, ráadásul egyszerre kell őket bevinni a szervezetbe. Az E-vitamin alapvető forrásai: petrezselyem zöldje, tojás és növényi olaj. A tükörtojás/tojásrántotta készítésekor feltétlenül adjuk hozzá ezeket a komponenseket. A hagymát és paradicsomot tilos elősütni, s a tojások sem tölthetnek több időt a forró serpenyőben, mint 1-2 perc. A hosszas hőkezelés szétrombolja az E-vitamint és a szelént.

Gomba dióval és rukkolával

A szulforafán nevű anyag néhány igen hasznos tulajdonsággal rendelkezik: antibakteriális, rákellenes és antidiabetikus. A rukkolában és a káposztában található meg. A zöldségek egészségvédő hatását 13-szorosára növeli, ha a salátában a rukkolához kesudiót és gombát adunk. Ezekben a termékekben szelén található, amely megjavítja a szulforafán felszívódását.

Káros

Fasírozott olíva olajjal

A reklámok hatására a háziasszonyok többsége a közönséges növényi olajat lecserélte olíva olajra. Az olíva olaj összes csodatévő tulajdonsága elpárolog azonban, mihelyst a forró serpenyőbe kerül.

Ne dobjuk ki pénzünket az ablakon, az olíva olajat csak a salátákba tegyük. Mivel olajban sütéskor az egészségre veszélyes kancerogén anyagok keletkeznek, a fasírtokat legjobb sütőben sütni.

Alkohol kólával

Néha még a diétázó lányok is megengednek maguknak egy kevés alkoholt. Közben persze számolják a kalóriákat, és előnyben részesítik az erős italok felhígítását szódával, kólával stb.

A „cukormentes” szénsavas üdítő italok, az alkohollal együtt, nagyon gyorsan felszívódnak a bélrendszerben. Ennek következtében a promille (1 promille = 1 mg/g véralkohol) mennyisége a vérben magasabb lesz, mintha egy kalorikus koktélt ittak volna. Ez sokkal erősebb lerészegedéshez vezet, ami után reggel macskajajjal fognak küszködni.

Földi mogyoró sörrel

A babfélék családjának eme jeles képviselője egyesíti magában a B, E, PP és D vitaminok csoportját és a következő ásványi anyagokat: kálium, nátrium, foszfor, mangán, vas. Az alkohol az előbb felsorolt hasznos anyagok legtöbbjét megsemmisíti. Amennyiben Ön szeret sört inni földimogyoróval, akkor jobb, ha lemond erről a rossz szokásról.

(Forrás: http://natural-medicine.ru, oroszból fordította Bajkovné Erdész Mária)