Fürge Mikulások

A Magyar Olimpiai Bizottság is meghirdette idén a XVI. Mikulás futást magyar és határon túli intézményekben. Tavaly Budapest utcáin is láthattunk fürdőruhás, vállalkozó szellemű mikulássapkás futókat, de egy biztos, Vácott évek óta rendszeresen megszervezik ezt a futóversenyt. Idén december 5-én kerül sor a mára hagyományossá vált sporteseményre.

Aki szeretne részt venni az év legvidámabb futóversenyén, az most december 5-én is a váci Boronkay iskola épületében (a versenyközpont helyszíne a Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium aulája, Vác Iskolacentrum, Szérűskert) vagy online nevezhet ingyenesen, ugyanott, ahol a Fut a Vác mezőny is indul minden év nyarán. Az iskolát felújították, és most még jobb feltételeket ígérnek a rendezők, mint eddig, pedig a rendezvény mindig is rendkívüli hangulatú volt. A rendezvényt Vác Város Önkormányzata szervezi és támogatja, a verseny védnökei: dr. Beer Miklós megyéspüspök és Fördős Attila, a város polgármestere. A helyszínt a sok mikulásruhás sportemberről és az emelkedett hangulatról biztosan megismeri, aki arra jár.

Sportesemény és közösségi élmény, buli a javából

A verseny nemcsak sportesemény, hanem a város egyik legnagyobb közösségi eseménye is, amely minden évben ezreket vonz, szinte ugyanannyit, mint a nyári Fut a Vác verseny. Lehet hideg, meleg, szinte ugyanazok a lelkes sportolók indulnak, vagy a legifjabbakkal bővül a mezőny. Óvodás kortól kilencvenévesig szinte minden korosztály képviselteti magát. Lehet egyénileg és csapatostól is nevezni: sportegyesületek, iskolák, családi indulók is vannak szép számmal. A hangulat ilyenkor már kora reggel izzik, akár mínuszokban is –, sokakat a tavalyi hideg idő sem riasztott el, és bizonyára az idei havazás sem áll a fürge mikulások útjába. Idén 2 kilométeres „Bulifutás” is indul azoknak a hölgyeknek és uraknak, akik inkább a jelmezek kedvéért indulnak, mint a nagy teljesítményért. A bátrabbak 5,7 kilométeren tehetik próbára magukat, míg a legedzettebb Mikulásoknak 11,5 km-es távon kell legyőzniük egymást és önmagukat.

Részvétel

A nevezés ingyenes, a helyszínen 7.30-9.00 óráig és online is – előnevezni december 3. péntek 12 óráig lehet a www.mikulasfutas.atw.hu honlapon. Az online nevezők közül a leggyorsabbak minden évben ajándék pólót kapnak – idén 2 km-en az első 111, 5,7 km-en az első 77, míg 11,5 km-en az első 55 nevező –, amit a célba érve vehetnek át személyesen azok, akik teljesítik is a távot. Futni akár nevezés nélkül is lehet, persze értékelés nélkül.

A rajtnál már évek óta nem kell egymást taposni, mert minden 5,7 és a 11,5 km-en induló versenyző rajtszámot és egyszer használatos chip-et kap a nevezésnél, és csak akkor indul el az ideje, ha már átfutott a rajtszőnyegen. Először az 5,7 és a 11,5 km-es távok futói állnak a rajthoz 9.30-kor, majd három perccel később a 2 kilométeres „bulifutók”. A chip-et 9.40-ig lehet tesztelni, ezt követően a verseny beállítások ellenőrzése miatt már nem. Fontos, hogy minden versenyző átfusson a saját chipjével a rajt, majd a fordító és a célszőnyegen a kapu alatt. A rajt és célidő különbsége adja a „nettó” versenyzési időt. A versenytávok szintideje 2 óra, letelte után 11.30 órakor elkezdődik az eredményhirdetés a versenykiírásban szereplő kategóriák alapján.

Mindenki nyerhet

A legjobbak minden kategóriában értékes nyereményekkel is gazdagodnak, a dobogóra álló versenyzők Mikulásfutás Érmet is kapnak, de a célba érve mindenki kap frissítőt és csemegéket. A kutyust idén sem kell otthon hagyni, sőt a legfürgébb lábú ebeket is díjazzák. A Mikulásfutás távjai görkorival, kerekesszékkel és extrém sporteszközökkel is teljesíthetők.

Annak sem kell elkeserednie, aki lemarad az előnevezésnél vagy nem volt elég gyors. A mikulásruhába öltözött versenyzőket, akik a távok valamelyikét lefutják és a versenybírók szerint a legötletesebben, legélethűbben mutattak a pályán, az idén külön jutalmazzák. Nem marad el a pólók és a mountain bike sorsolása sem, és aki akar, a helyszínen vásárolhat Mikulásfutás pólót is.

A jó hangulat garantált

A versenyen a Drumofon dobcsoport felel az adrenalinszintért, a Tini-Dance tánccsoport a közös bemelegítés hatékonyságáért, a verseny előtti köszöntő szavakat a verseny védnökei, dr. Beer Miklós megyéspüspök, Fördős Attila polgármester és a Boronkay-s házigazda, Fábián Gábor igazgató tolmácsolja majd. A rajt után végig táncos, zenés műsor látható a színpadon az eredményhirdetésig, és a kivetítőn ki-ki megnézheti az előző évi futásait is.

A versenyzést a rendezők segítik, a versenyközpontban információt, ruhatárat, mosdót, öltözőt biztosítanak. A verseny eredményei és a versenyen készült fotók a weblapról a verseny után letölthetők lesznek. Talán ennek is köszönhető, hogy minden évben még délután és ebédidőben is az iskola előtt gyülekezik a város sok kis és nagy Mikulása ilyenkor december elején, nem törődve hóval-faggyal.

A versenyt rendezik: Váci Ifjúsági Sportegyesület, Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány, Bíró György és BARÁTAI
Információ és további részletek: Bíró György, telefon: 06 30/9-213-924
Honlap: www.mikulasfutas.atw.hu, www.dunakanyar.hu, www.vaconline.hu
Forrás: www.mikulasnagykovet.hu, http://futni.blogter.hu/tag/mikulas_futas, www.mikulasfutas.atw.hu

G. Á.