Homeopátiás Materia Medica

Szerkesztő: dr. Sebő Zsuzsanna

Adatbázisunkban folyamatosan bővülő listában kereshet a különféle homeopátiás szerek közül. Ebben a (szakkifejezéssel élve) Materia Medica-ban azonos szerkezet szerint dolgoztuk fel valamennyi homeopátiás szer leírását – természetesen rövidítve.

Célunk az volt, hogy miután a Homeopátiás szerkereső almenüpontunk segítségével, a különféle tünetek és panaszok alapján Önnek sikerült eljutnia néhány kiválasztandó szerig, azok részletes leírásának áttanulmányozásával megkönnyítsük az adott körülmények között a lehető leghatásosabbnak ígérkező szer megtalálását.

Nézze meg, hogy az egyes szerek leírása alapján közülük melyik „fedi le” leginkább az adott esetet, vagyis melyik mutatja a lehető legtöbb egyezést, és válassza első helyen azt. Fordítson különös figyelmet arra, hogy mitől javul, illetve minek a hatására romlik az állapot, mert ez kulcsfontosságú lehet a legjobb szerválasztás szempontjából.

A homeopátiás szerekről szóló információt az egyes szerek nevére kattintva érheti el.

Készítmények listája
A kiválasztott készítmény részletes leírása

CAUSTICUM
Égetett mészből és kálium-hidrogénszulfátból készült, marató szer.

Kiváltó ok:

Ijedtség, szomorúság, éjszakai virrasztás.

Javallatok:

Bénulások, mozgáskoordinációs zavar. Merev, fájdalmas ízületek. Szemhéjbénulás. Vándorló görcsök. „Írógörcs”. Epilepszia. Égési sérülések. Szemölcsök. Végbélsipoly, aranyér.

Jellemzők:

Gyengeség, fakósárga küllem. Idegekre, húgyhólyagra, gégére, izomzatra hat elsősorban. Görcs.

Tünetek:

Horzsolásszerű fájdalmak. Homályos látás, fekete foltokkal. Fülcsengés, fülfájás, vörös cimpákkal. Fogait hosszúnak érzi, lazák. Nyelési kényszer, félrenyelések. Nyílt sebérzet a torokban. Rekedt, hangja elmegy. Száraz, szűnni nem akaró köhögés. Éhes, de az étel látványa, szaga elveszi az étvágyát (főleg terhességben). Reményvesztett, pesszimista, gyanakvó, sírós beteg. Fejfájás hányingerrel. Szédül, ha alszik, ha felfelé néz. Remeg. Éjszakai nyugtalanság, álmatlanság az álmosság ellenére. Jellemző a köhögés közben elcseppenő vizelet.

Javul:

Hideg italoktól, nyirkos időjáráskor, enyhe mozgástól, az ágy melegétől.

Romlik:

Száraz hidegben, széltől. Este és hajnali 3-4 óra között. Megerőltetéstől. Időjárás-változástól. Utazáskor.

Ha bővebb, részletesebb Materia Medicára vágyik, többet szeretne tudni az egyes szerekről, szerencsére ma már bőséges szakirodalom, kiváló szakkönyvek állnak rendelkezésre hazai szerzőktől, illetve magyar fordításban is.