Kötelező védőoltások: beszélgetés az ombudsmannal

Heteken át gyűjtöttük az aláírásokat a Natúrsziget portálon, tiltakozva, amiért az állam 2005 novemberétől nem vállal kártalanítási felelősséget, ha valaki a kötelező védőoltás következtében maradandó egészségkárosodást szenved vagy meghal. 2005. október 20-án átnyújtottuk az aláírásokat hivatalában dr. Lenkovics Barnabásnak, az állampolgári jogok országgyűlési biztosának. Az ombudsman ebből az alkalomból interjút adott a Natúrszigetnek. Bár végső állásfoglalását még nem előlegezhette meg, kezdeményezésünket megköszönte, egyértelműen hasznosnak minősítette, és közölte, hogy annak tartalmát sürgősséggel fogják megvizsgálni. Portálunkat a beszélgetésen Kürti Gábor főszerkesztő képviselte.

Dr. Lenkovics BarnabásDr. Lenkovics Barnabás elmondta, hogy állásfoglalásuk kialakításakor többféle jogszabályt vizsgálnak. Figyelembe veszik a Polgári Törvénykönyvnek (1959. évi IV. törvény) az állami tulajdon védelmére vonatkozó szabályozását, amelyet a mai bírói gyakorlatban már a köztulajdon védelmeként értelmeznek. Konkrétan a 181. § (1) bekezdéséről van szó, amely így szól:

„181. § (1) Aki az állami tulajdon védelmére vagy széles körben fenyegető veszély elhárítására irányuló célszerű tevékenysége folytán károsodik, kártalanításra tarthat igényt, kivéve, ha ez a tevékenység munkaköréből folyó közvetlen kötelessége volt. Ha e tevékenysége során életét veszti, mindazokról gondoskodni kell, akiket eltartott, illetőleg akiknek eltartására törvénynél fogva köteles lett volna, feltéve, hogy a tartásra rászorulnak.”

Ugyancsak fontos szempont lesz az ombudsman állásfoglalásának kimunkálásában az a régebbi, precedensként értékelhető ítélet, amely az után született, hogy egy veszett róka megharapott egy kutyát, majd a családtagok közül egyvalaki a gerincébe adott védőoltás következtében maradandó egészségkárosodást szenvedett. Ez esetben a bíróság megítélte az állami kártalanítást, mivel ez az oltás közveszély (járvány) elhárítását szolgálta.

Álláspontja megalapozásához figyelembe veszi még az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az egészségügyi és a gyógyszertörvényt, valamint a termékfelelősségre vonatkozó szabályozást.

Dr. Lenkovics Barnabás emlékeztetett a „párhuzamos jogvédelem” intézményére is. Mint mondta, tömeges védőoltások esetében könnyen előfordulhat, hogy a gyártó és az orvos egyaránt vétlennek bizonyul, statisztikailag azonban szükségszerű, hogy az oltás következtében mégis legyenek megbetegedések. Ilyenkor is kell lennie kártalanításra kötelezettnek.

Rámutatott az ombudsman, hogy a kötelező védőoltásokra vonatkozó hazai szabályozásnak természetesen összhangban kell lennie az EU-n belüli jogszabályokkal. Az uniós jog kizárja, hogy valamelyik tagállamban hátrányosabb legyen a szabályozás, mint a többiben, előnyösebb azonban lehet.

A Natúrsziget azon kérdésére, miért vizsgálják sürgősséggel ezt a kérdést, dr. Lenkovics Barnabás elmondta, hogy a madárinfluenza-veszély kapcsán felmerül a tömeges védőoltások lehetősége, így most az állami kártalanítási kötelezettség ügye különös időszerűséget kap. Az ombudsman éreztette, hogy állásfoglalása rövid időn belül megszületik, és annak igyekszik mielőbb érvényt szerezni. Ha vizsgálata alapján szükségesnek látja majd, felkérheti az egészségügyi és a pénzügyminisztert a megfelelő törvénymódosítás beterjesztésére, hasonló kéréssel fordulhat a miniszterelnökhöz is, esetleg indítványozhatja, hogy az Országgyűlés valamelyik szakbizottsága sürgősen foglalkozzék az üggyel.

Portálunk látogatóit természetesen folyamatosan tájékoztatjuk a fejleményekről. Az ombudsmannal folytatott beszélgetés alapján úgy érezzük, hogy érdemes volt elindítanunk tiltakozó kezdeményezésünket. Köszönjük a Natúrsziget olvasóinak támogatását, és reméljük, hogy meg is lesz az eredménye.