Véget ért az Aggteleki Nemzeti Park kezelésében levő „Vén-Baradla” Vörös-tói, két kilométernél is hosszabb barlangi szakaszának felújítása. A másfél évvel ezelőtt lezárt barlangrész látogató-útvonala vadonatúj járdákat, lépcsőket, korlátokat, közműhálózatot kapott, s a bejárathoz gyönyörű háromszintes épületet emeltek.

Egymilliárdos program

A Borsod megyei Idegenforgalmi Hivataltól 1984-ben vette át a Baradla-barlang kezelését az Aggteleki Nemzeti Park elődje, az akkori természetvédelmi hivatal. A barlanglátogatókat kiszolgáló létesítményei addigra annyira elhasználódtak, hogy a szakemberek javításukra már nem, csakis a teljes felújításra voksolhattak. A „Vén-Baradla” barlangnak, a Gömör-Tornai karsztvidék egyedülálló gyöngyszemének rekonstrukciós munkálatait – melyek csaknem egymilliárd forintba kerültek – állami, majd később uniós pályázaton elnyert pénzből fedezték. Így az idestova másfél évtizedes tevékenykedés első ütemében az egyik „végpont”, az aggteleki túraszakasz és főbejárat megújítását végezték el, aztán a másik, a jósvafői lejárat és sétaút következett, majd a kettő közötti, Vörös-tó melletti bejáró került sorra. Ezzel a tíz évvel ezelőtt a világörökség részének nyilvánított barlang rekonstrukciója és kiépítése kiteljesedett.

Salamon Gábor, az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója elmondta: az építkezés idején korlátozni kellett a barlang látogathatóságát, s ez az eladott belépőjegyek számát is jócskán csökkentette. A minapi avatás viszont a legszebb reményeket táplálja: évente több százezer érdeklődőt várnak a „Vén-Baradlába”. A Vörös tó mellett szinte észrevétlen a kőfalak biztonságában meghúzódó látogatóközpont. Sok barlang- és tájvédelemmel foglalkozó hivatal megirigyelhetné a tájba illő létesítményt!

Erről az épületről érdemes néhány szót ejteni. A pénztár és az információs iroda mellett büfé és ajándékbolt is helyet kapott, továbbá egy előadóterem, melyben mindentudó audiovizuális berendezés segítségével ismertetik a nemzeti park természeti, turisztikai és barlangtörténeti értékeit.

Akár a nyári rekkenő forróságból, netán a téli fogvacogtató hidegből lépünk be a Baradlába, a barlang mindenkor 11 Celsius-fokos hőmérséklettel fogadja vendégeit. Az aggteleki körtúra mellett a másik, a Jósvafő és Vörös-tó közötti szakaszon immár oda-vissza barangolhatnak a cseppkövek és a földalatti klíma szerelmesei. A kijáratoknál pedig megőrizhetjük a varázst: kívánságunkra szép és tartalmas kiadványok szegődnek társunkká, lesznek díszévé könyvespolcunknak.

A mostani, korszakzáró építkezést a Magyar Nemzeti Bank is megtisztelte, amikor ötezer forintos, színezüstből készült emlékérmét veretett „Az Aggteleki-karszt barlangjai” felirattal. A jegybank numizmatikai sorozatának legújabb tagja felidézi az Aggteleki Nemzeti Parkban megtekinthető világhírű barlang bejáratát és a cseppkövek lenyűgöző, felejthetetlen világát.

Otthonosan a hazában

Salamon Gábor 1970-ben, kisdiákként járt először Aggteleken. Sorsfordítónak bizonyult e találkozás: elhatározta, hogy egyszer majd az Aggteleki Nemzeti Park igazgatója lesz. Ez be is teljesedett, s mindmáig itt tartja őt a sok millió apró szépség, ami annak idején végérvényesen megigézte. Érzéseiről-érzelmeiről így vall Székely Kinga Baradla-barlang című könyvében:

„Mi a barlang? Hiány a föld mélyében. A hegy gyomra. Kincs, ami nincs. Rejtvény, melynek megfejtése: titok. Sötétség és fény. Változás és állandóság. Vonzás és taszítás. Veszély és menedék. Kaland és megnyugvás. Szépség és komorság. Oldás és kötés. Élet és halál.
Minden, ami barlang: Baradla.

A Baradla: történelem. Olvasókönyv. Cseppek, csontok, tűzhelyek, cölöpök, majd járdák, hidak, korlátok, új bejáratok, színpad, világítás, vízhálózat, telefon, internet-kamera… és emberek és emberek. Keréknyomok a Fekete-teremben, lábnyom az Óriások termében, az őskor kőbaltás embere, középkori rablók és tündérek, a felvilágosodás utazó poétái és tudósai. Királyok, hercegek, grófok… személyiségek és percemberkék. Mind otthagyja nyomatát. A cseppkövek, a természet óramutatói csak nőnek szüntelen. Az idő szobrai.

A Baradla: mérték. Viszonyítási alap, egyetem. A barlangok »legje«. Legnagyobb, legrégebben ismert, legváltozatosabb, legtöbbet kutatott, kultúránk legnagyobb szereplője. Mindegy, hogy kézilámpa pisla fényénél vagy villanyvilágításban csodálod: parány vagy.

A Baradla: mindenség. Figyel minket. Hallgat. Magában hordja évszázadok leheletét. Csokonai kedélyét, Petőfi keze nyomát, Reményi Ede hegedűszavát. Még most is szól. Aki csendben van, hallja. Mint Jónás a cethal gyomrában.

A Baradla: hagyomány. Voltak számosan, akik dolgoztak érte. Őket a barlang naggyá tette. Raisz Keresztély, Vass Imre, Baksay Dániel, Siegmeth Károly, Münnich Kálmán, Kaffka Péter, Kessler Hubert, Dudich Endre, Jakucs László, Szilágyi Ferenc… és még folytathatnánk a nagyszerű névsort, akik alázattal szolgálták a Baradlát, a barlangok ügyét. Könnyű nekünk. Óriások válláról belátni a jövőt.

A Baradla: menedék. Háborúban óvóhely, békében a csend szigete. Zajmentes. Itt még térerő sincs. Entrópiatemető. Fékezz és merülj alá!

A Baradla: tisztaság. Baktérium és pormentes. Műteni lehetne benne. Gyógyító. Vigyázz rá!

A Baradla: nagyság. Majd huszonhat kilométer. Nem hangzik soknak. Mégis, bejárni tíz nap is kevés, megismerni lehetetlen. Majdnem annyi, mint a nemzeti park többi barlangja együttvéve. Végtelen dimenziójú tér. Unokáink is kutatni fogják.

A Baradla: forrás. Mindig adott valamit. Vizet, meleget, termékenységet, élményt, gyógyulást. Kiapadhatatlan. Kóstolj bele!

A Baradla: idő. Mindig volt. Mindig lesz? Rajtunk áll. Világörökség? Több: személyes örökségünk. Földanya leánya. Barlangok nagyasszonya.”

Falu a turizmusért

E sorok írója idestova három évtizede barangol az Aggteleki Nemzeti Park területén. Írok élményeimről, hogy az olvasók kedvét is meghozzam, illetve fenntartsam a természet közeli élethez.

Járom e vidék falvait, ismerkedem az emberekkel, akik számára nemcsak a „Vén-Baradlát” jelenti e táj. Otthona is valamennyiüknek. A házuk előtt elsuhanó autókból eldobott szemetet ők szedik fel bosszankodva, ők tisztogatják portáikat, hogy a kirándulók láthassák, itt dolgos-gondos emberek élnek.

A jövőt, a megélhetést ebben a térségben egyre inkább az idegenforgalom adhatja. A csoda, amit a barlangi világ és a felszín jelent, egyelőre még csak az „átrohanó turizmus” áldásait-átkait jelenti. A helyiekben egyre inkább az tudatosul: tenniük kell azért, hogy ne csak a földalatti káprázatért teljenek meg az autóparkolók.

Mert a jelen: megérkeznek a kirándulók, a programot végigélvezik, majd egy-két nap múlva továbbállnak, kevesek maradnak terápiás céllal.

S a jövő: belátni, hogy annak, aki a megélhetését reméli az ország- és világjáróktól, nem elég a portája tisztogatása, egy-egy szegényes kínálatú bolt üzemeltetése…

A térség legismertebb turisztikai látnivalója az egész évben látogatható Domica-Aggtelek-Vörös-tó-Jósvafő között húzódó Baradla-barlang, melyet különböző időtartamú, más-más nehézségi fokú túrák keretében, szakvezetők segítségével tekinthetnek meg a látogatók – immár kívül-belül európai színvonalú.

A természetjárókat – Aggtelek és Jósvafő vendégeit – virágos és csöndes faluval, pihentető programokkal, finom ételekkel, vissza-visszacsábító szíveslátással s valami egyedivel lehet vonzani. Ehhez az itteniek kreatív egységére van szükség, mielőtt bármelyik élenjáró faluközösség kisajátítaná magának a turisták hadát – mert ma még a vendégek megtartása az egyik településnek jobban sikerül, mint a másiknak.

Ami biztos: a lehető legjobb program bármelyik évszakban bejárni a Gömör-Tornai-karsztvidék – Aggteleki karszt és Szlovák-karszt – és a Cserehát nevezetességeit, ahol mind nagyobb szerephez jut az öko-, az aktív, a lovas- és a kulturális turizmus.

Az Aggteleki Nemzeti Park természetvédelmi tevékenysége a „bemutatva megőrzés” elvét vallja a magáénak. Meglehet, ezt hamarosan a levegőszennyező, zajos robogótulajdonosok is megtanulhatják – talán a hozzájuk, értük, a jövőjükről szóló erdei iskola program keretében…

Az adomány kötelez

Aki csak néhány napot is eltöltött az Aggteleki Nemzeti Parkban, megirigyli vendéglátóit. Hát hogyne: beleszületni e tájba, élvezni a klíma minden erejét-áldását, bármikor megcsodálni a cseppkövek világának gyönyörűségét… micsoda ajándék! Aztán a látogató belegondol: az isteni adomány kötelez is. Magasztos feladatot ró a helybéliekre: tisztelni, szeretni, megmutatni a szülőföldjük csodáit. Ellesve szüleik, nevelőik, tanáraik, közösségeik vezetői jó szavát, példáját, útmutatását, előbb-utóbb élére kell állniuk a pátriájuk érintetlenségének minél nagyobb fokú megőrzéséért. A turisták-nyaralók megnyeréséhez a vendégfogadás fortélyainak ellesését szolgáló munkával kezdhetnek hozzá. Nehéz ez? Az bizony. De elengedhetetlen ahhoz, hogy aki egyszer jól érezte itt magát, az újból eljöjjön, derűs szívvel ajánlja másoknak is a felfedezés örömét, nem utolsósorban pedig kedvvel gyarapítsa a helyiek pénztárcáját.

A világ bármely táján követendő nyomvonal ez, melynek mérföldkövei mégis mindenhol mások és egyediek.

Kevevári M. Katalin

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről