Magas vérnyomás: 2,5–3 millió ember

Szívriadót rendelt el a Magyar Kardiológusok Társasága a veszé­lyeztetett, nagy kockázatú betegek felkutatására, gondozásba vételükre. Egyhetes programmal, Hipertóniahéttel kívánja ráirányítani a figyelmet a magasvérnyomás-betegségre a Magyar Hypertonia Társaság.

Mint Zámolyi Károly, a Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke bejelentette, szeptember végétől két éven át 365 háziorvos csatlakozik a szívriadó programhoz, 18 ezer ember szív- és érrendszeri szűrővizsgálatát végzi el, s további 200 szakorvos nyújt segítséget a kiszűrt betegek gondozásba vételénél.

Az úgynevezett kardiometabolikus prevenciós programban több szakorvosi társaság doktorai és pszichológusok fognak össze annak érdekében, hogy egyszerre vizsgálják meg az emberek vérnyomását, a vér koleszterin- és vércukorszintjét, valamint a haskörfogatot. Ezt indokolja, hogy a felméréseik szerint hazánkban hárommillió magas vérnyomásos, egymillió cukorbeteg, négymillió elhízott él, a koleszterinszint értékére még becsült adat sincs.

Nemzetközi kutatások alapján határozták meg a haskörfogat küszöbértékét, ez nők esetében legfeljebb 88 centiméter lehet, férfiaknál 102. A hasi zsírszövet veszélyesebb például a combon lévőnél, a koszorúér, illetve a 2. típusú cukorbetegség előidézője. Kiss István, a Szív-ér rendszeri nemzeti program programtanácsának elnöke arról tájékoztatott, hogy hazánkban a férfiak 51, a nők 56 százaléka érintett a hasi elhízásban, ami szívinfarktushoz, szélütéshez, érelmeszesedéshez vezethet. Farsang Csaba, a Magyar Hypertonia Társaság elnöke bejelentette, hogy hazánkban megnyílt az első kardiometabolikus orvosi központ a Semmelweis Egyetem I. Számú Belgyógyászati Klinikáján.

A Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke szerint ebben az orvosoknak is példát kell mutatni, s komoly szerepe van a sajtó munkatársainak. Elmondta azt is, hogy ma Magyarországon a betegségek megelőzése elsősorban az üzleti szféra támogatásával történik, a központi költségvetés szűkössége miatt erre csak kevés állami forrás jut. Az üzleti szegmens nemes megnyilvánulása a sanofi-aventis által támogatott Egészségvonat program. Frédéric Ollier, a cég hazai vállalatának vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a nemzeti szívprogram részeként 22 nagyvárosban három-három napot tölt el egy, a különféle szűrésekre alkalmassá tett egészségvonat, amelyen ingyenes és komplett belgyógyászati vizsgálatokat végeznek, s ötszáz oktatási intézmény bevonásával országos egészségpályázatot hirdetnek. A fődíjat az a közösség kapja meg jövő szeptemberben a szívünk világnapján, amelyiknek a következő három hónapban a legszínvonalasabb szabadidős programokat sikerül összeállítani.

A Hipertóniahét elnevezésű kezdeményezés célja, hogy a koncentrált figyelemfelkeltés hatására az érintettek egy héten keresztül folyamatosan törődjenek a magasvérnyomás-betegséggel, annak kezelésével és megelőzésével. A Magyar Hypertonia Társaság szeretné elérni, hogy az érintettek mindennap mérjék vérnyomásukat, és kezelőorvosukkal együttműködve érjék el a 140/90 Hgmm-es célvérnyomásértéket.

Vérnyomás-, koleszterin-, haskörfogatmérés

Az október 16-ától 22-éig tartó rendezvénysorozaton mindennap más városban hallhatnak előadásokat az érdeklődők a magasvérnyomás-betegségről, szövődményeiről, megelőzéséről és kezeléséről, valamint hasznos életmódtanácsokat is kaphatnak. A programon vérnyomás-, koleszterinszint-, haskörfogat- és testsúlymérések is lesznek. Az eseménysorozatot SMS-kampány egészíti ki. Arra kérik az érdeklődőket, hogy mindennap mérjék vérnyomásukat, és a mért értéket küldjék be naponta a 06-20-201-4090 alapdíjas SMS-számra. A beküldők között vérnyomásmérő készülékeket sorsolnak ki. Az SMS-kampány egyben egy Guinness-rekord-kísérlet része is. Az Éljen 140/90 Hgmm alatt! programmal és a Hipertóniahéttel kapcsolatban további információk kérhetők az ingyenesen hívható 06/80/203-523-as telefonszámon, vagy a www.vernyomasnaplo.hu honlapon.

Magyarországon minden második halálesetért a szív- és érrendszeri betegségek felelősek, és a gyógykezelések fele is ezeknek a betegeknek az ellátására irányul. Az ismert kockázati tényezők közül a magas vérnyomás a leggyakoribb betegség, a felnőtt lakosság jelentős részét, mintegy két és fél millió embert érint. A hipertónia nem megfelelő kezelés esetén súlyos szövődmények kialakulásához – szívelégtelenség, szívinfarktus, agyvérzés vagy vesebetegség – vezethet. Több tudományos vizsgálat bizonyította, hogy a 140/90 Hgmm alatti célvérnyomásérték elérésével akár felére, negyedére csökkenthető a szövődmények kialakulása és a betegek ezzel összefüggő halálozási kockázata.

Felismerve a nyomasztó probléma összetettségét, 2005 tavaszán a Magyar Hypertonia Társaság Éljen 140/90 alatt! címmel átfogó oktató és beteg-együttműködést segítő szakmai programot indított. Mint az országos felmérés kimutatta: a betegek szisztolés és diasztolés értékei alapján az érintettek 60 százaléka nem érte el a 140/90 Hgmm-es értéket. A megyei megoszlás azonban meglehetősen vegyes képet mutat, hiszen a legjobb eredményt adó Fejér megyében ez az arány csak 52 százalék, a legrosszabbul teljesítő Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében viszont már 72 százalék.

Az országos átlag alatt 11, felette pedig 9 megye teljesített (Budapestet is egy megyének tekintve). A legjobb eredményeket (sorrendben) Fejér, Hajdú-Bihar, Veszprém és Heves megye, a legrosszabbakat pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben mérték. Az átlagnak éppen megfelelőt Győr-Moson-Sopron, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megyében mérték a szakemberek.

A szűrések helyszínei

Október 16.: Budapest – Almássy Téri Szabadidőközpont
Október 17.: Győr – ÁNTSZ megyei intézete
Október 18.: Debrecen – Debreceni Művelődési Központ
Október 19.: Szeged – ÁNTSZ megyei intézete
Október 20.: Pécs – Pécsi Főposta ügyfélforgalmi része

(Forrás: Világgazdaság)