Az Év Orvos-természetgyógyásza, 2013

Dr. Eőry Ajándok hitvallása

2014. május 18-án, a Natúrsziget Egészség Fesztiválon a budapesti Hotel Flamencóban ünnepélyes keretek között vehette át Az Év Orvos-természetgyógyásza, 2013 kitüntető címmel járó elismerést, portálunk látogatóinak díját dr. Eőry Ajándok, aki a hazai akupunktúrás kezelés egyik úttörőjeként 45 éve foglalkozik a hagyományos kínai orvoslás népszerűsítésével.

A Natúrszigeten hónapokig folyó szavazásban Knoll Jánosné a következő szavakkal ajánlotta Eőry doktort a látogatók figyelmébe: „Szegények orvosa, a magyar akupunktúra atyja, hajléktalanmentő, a Máltai Szeretetszolgálatnál háziorvos. Az akupunktúra munkacsoportot 1984-ben alakította meg. A Magyar Tudományos Akadémia Biofizikai Társaságának 23 éves kora óta tagja."

Orvosi hitvallás

Dr. Eőry AjándokAz alábbiakban dr. Eőry Ajándok orvosi hitvallását olvashatják.

„Hitvallásom: az orvos a tőle telhető legnagyobb mértékben azonosuljon a betegével az eredményes gyógyítás céljából.
Ennek érdekében:

  1. Nem számít az illető társadalmi rangja. Szót értek a legszegényebb betegekkel is. Sőt megszeretve őket, még meg is tornáztatom – ha van rá módom. Utcai rendelésem helyszíne a Széll Kálmán téren van egy mozgó háziorvosi rendelővé kialakított, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat által üzemeltetett kisbuszban.
  2. Igyekszem a gyógyításba bevonni a hozzátartozókat is, akik szintén szeretetet tudnak adni.
  3. A betegnek sohasem csak a szomatikus betegségével foglalkozom, hanem a lelki sérüléseit is fel kell tárni. Egy példa: a hajléktalanoknál azért is gyakori a lábszárfekély, mert a lábuk „nem viszi őket sehová”.
  4. Dr. Eőry Ajándok„Ne ítélj, hanem itt élj!” mondásom egyben a címe a 2011-ben megjelent könyvemnek. (Kairosz kiadó).
  5. „Nil nocere!” (Ne árts!) Elsősorban természetes gyógymóddal gyógyítsunk, hiszen a beteg embernek meg kell tapasztalnia, hogy ő is részt vesz a folyamatban, elvárható, hogy ő is tegyen meg mindent a gyógyulása érdekében (l. a Kneipp kúra szerinti ülőfürdő példáját a díjra engem felterjesztő nőbeteg esetében).
  6. Soha se várj viszonzást, inkább adj valamit a betegnek, ami számára fontos lehet és a gyógyulását szolgálja (ilyen például a fokhagyma, ami mindig kint van az asztalomon, és bárki vehet belőle).
  7. Mindig segítem a beteget méltányos céljai megvalósításában (például Tánczos Katalin hajléktalan költőnő verseskötetének megjelentetése (2010)).
  8. Igyekszem kapcsolatban maradni már gyógyult betegeimmel is. Heti rendszerességgel találkozunk egy kávézóban, ahol persze nem kávét iszunk, hanem előadok nekik az egészségmegőrző kínai meridiántornáról, és meghallgatom beszámolóikat az újabb sikereikről, egészségtudatosságra nevelve őket.”

Dr. Eőry Ajándok

További információk és kapcsolatfelvétel dr. Eőry Ajándokkal:
www.egeszsegbiztonsag.hu
www.312.hu
www.szentpeteresernyoje.hu

Bejelentkezés

Videó ajánlatunk

Biofizikai állapotfelmérés felsőfokon
A videóhoz kattintson a képre!

Heti horoszkóp

Heti horoszkóp

Hírlevél fel/leiratkozás

Találkozzunk a Facebookon is!

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés